2015. október 13., kedd

Dreyfus kapitány pere - A kutatói munka, a szerzői, alkotói koncepció kezdete

Az egymás után következő perjátékok szépen lassan nőtték ki a gyerekcipőt. A Dreyfus pert megelőző évben a Danton perrel végleg és visszavonhatatlanul áteveztünk a korábbi ugyan minőségi előadásmódra törekvő, de még mindig dokumentumjáték/felolvasóest vizeiről a kívülről szöveget tanulós, még ha csak kezdetleges formában de színházi eszközöket felvonultató, színpadrendező, jelmezbe bújós korszakba. Természetesen volt még hová fejlődni.

A Dreyfust közvetlenül megelőző 2006-os évfordulóra készült ’56-os perjáték bevitt bennünket az Aula Magnába, amit akkor még csak Díszteremként emlegettünk. És mint utóbb kiderült, ez nem egyszeri alkalom volt, hanem azóta vendégelőadásainkat leszámítva az egyetem keretein belül már megszokott dolog, hogy az PK a díszteremben ad elő.


A Dreyfus per nem csak az előbbiek megőrzésében, konzerválásában segített, mintegy folytatta a szokás kialakítását. De még egyet lépett előre.

A korábbi perek kooperatív vagy mozaikszerű szövegkönyvírása, immáron véglegesen átadta helyét a szövegkönyvírói koncepciónak, az egységes perjáték-elképzelésnek. Már nem a jelenetben szereplők írták az adott jelenet szövegét, nem alkotói csoportokra volt bízva a munka, nem is kész műből merítettünk, nem feldolgoztunk. Hanem érvényesült (a történelmi hűség és szakmaiság mellett) egy kutatói munka eredményeképpen létrejövő, valahonnan valahová ívelő, szerzői, alkotói, rendezői, dramaturgiai koncepció. Egy elképzelés melyet papírra majd színpadra kellett vinni.
Az utóbbi évek eseményeit visszapörgetve tulajdonképpen itt léptünk rá arra az útra, amelyen több-kevesebb kitérővel mindmáig haladunk. Itt kezdett el formálódni a Perjátszó Kör kutatómunkája, alkotói tevékenysége olyan formában, hogy az elkészülő szövegkönyv első nyers változata többnyire egy ember munkájához kötődik, aki a PK elveihez hűen ötvözi a jogot a játékkal. Természetesen továbbra sem szűnt meg az a hagyomány, hogy a kész színre vitt darab már a csapat érdeme.

De a Dreyfus per mindenképpen fontos állomás volt, hogy a „Társulat” egy magasabb szintre lépjen, vagy legalábbis felcsillanjon a lehetőség.

Hogy ezt épp egy koncepciózus kémbotrány feldolgozásával tettük meg, mely bővelkedett cselszövésben, árulásban, koholt bizonyítékokban, irodalmi hévben, felbolydult közvéleményben, botrányban, és összeesküvés-elméletekkel volt tarkítva… Véletlen? Aligha.

Laczó Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése