A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Képzelt per. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Képzelt per. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 20., vasárnap

Hippik és gólyák

Két hete került megrendezésre az ELTE ÁJK gólyáknak szóló programsorozata, az Orientációs Napok. A szakmai és közösségépítő programok mellett kitűntetett helyet kapott a diákszervezetek bemutatása.




Természetesen a PK is ott volt.






Hippinek vagy éppen 20-as évek beli flappernek öltözve fotózkodtunk a gólyákkal, csináltunk nekik csillámtetoválást vagy teszteltük az eszüket a cseppet sem egyszerű kvízünkkel.

Az Aula Magnában keltett színes forgataggal rengeteg gólya figyelmét sikerült felkeltenünk. Nem csak az előadásainkról, arról is sokan érdeklődtek, hogyan lehet közénk bekerülni. 
Reméljük, továbbra is tartjuk a kapcsolatot, és viszontlátunk mindenkit novemberi előadásunkon, többbeket pedig a következő félév elején esedékes felvételin is. :)


A gólyák hamar kedvet kaptak a fotókhoz :)

A délután folyamán bemutattuk a "Képzelt per egy amerikai popfesztiválról" című perjátékunkat, amit nem hivatalos berkekben csak "Hippi per"-ként emlegetünk.

A darab ugyanazon az altamonti rockfesztiválon játszódik, amelyen Déry Tibor és Presser Gábor ötletet adó „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című musicale. Mindkét történet középpontja, amikor a Pokol Angyalai motoros banda tagjai megöltek egy Meredith Hunter nevű srácot. Déry és Presser egy fiktív, disszidált magyar házaspár szemszögéből, az ő főszereplésükkel meséli el az eseményeket, mi pedig a jog szemüvegén keresztül mutatjuk be, mi is történt 1969. december 6-án és az utána következő per alatt.

Az előadást sikeresnek könyveltük el, hatalmas örömmel láttuk a váratlanul nagy érdeklődést.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki eljött. :)


2015. június 19., péntek

Korszakot alkottak...

"Százezrek számára mégis fontosabb, hogy akkor, és ott, a béke és a szeretet nevében a háború ellenkultúrájaként, a hedonizmusba és a lét egyszerűségébe vetett hit által vezérelt fiatalok korszakot alkottak, amit a világ soha nem felejt el nekik. Egyszerre lázadtak fel a társadalom ellen és vonultak ki belőle. Különbek voltak: rosszak és jók egyszerre, a maguk módján. Az emberi jogokat, a nők és homoszexuálisok jogait tűzték a zászlóikra, mialatt önmagukat pusztították léttelen életükben."
/Részlet az Ördög monológjából/

2015. június 13., szombat

Meredith Hunter halála

Jagger rádöbben, hogy a közönség egyik tagját leszúrták

3:32-től látható az az eseménysor, mely örökre beírta az altamonti rockfesztivál nevét a történelembe - Meredith Hunter halála.

A videó nem a haláltusát, csak az ahhoz vezető eseményeket mutatja be - amennyire a színpadi kamera fel tudta venni.

A zöld ruhás fiatalembert figyeljék.


2015. június 10., szerda

Mi a kapocs a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” és a perjáték között?




A zene? A hippik? Vagy csak szeretünk hatásvadász címeket adni?


Talán mindegyik. De az igazi ok, amiért ezt a címet adtuk a darabnak az, hogy ugyanazt a történetet meséljük el, csak a szemszög más. Mindkét történet azon az altamonti rock fesztiválon játszódik, melyen a Pokol Angyalai motoros banda tagjai megöltek egy Meredith Hunter nevű srácot. Déry Tibor és Presser Gábor egy fiktív, disszidált magyar házaspár szemszögéből, az ő főszereplésükkel meséli el az eseményeket, mi pedig a jog szemüvegén keresztül mutatjuk be, mi is történt 1969. december 6-án és az utána következő per alatt.