Mit mondott valójában Charles Mansonnak a Beatles Fehér albuma?

Charles Manson követőinek, a „családba” tartozó fiatal lányoknak, fiúknak egy komplex ideológiát rakott össze, amelynek középpontjában az ő látnoki, isteni minősége állt, s magát egyenesen a visszatért Jézus Krisztusként aposztrofálta. „Tanításaiban” sok alkalommal hivatkozott a Beatlesre, s azon belül is a Fehér album több dalára, és legfőképpen a Helter Skelter című számra.

Mindezt alátámasztva ide idéznénk egy részt a Perjátszó Kör „Charles Manson pere” című kétfelvonásos perjátékának szövegkönyvéből:

„Charles Manson: A Helter Skelter egy ideológia. Egy Beatles szám. A Beatles pedig… a lélek, a végtelenben lévő lyuk… Vagy ott van a Revolution 9! A 9-es szám! Ebből tudtam, hogy a Jelenések Könyve 9. fejezetét kell tanulmányoznom! De a Fehér album többi száma is mind erről szól! A Blackbird című számukban azt éneklik, hogy „Feketerigó az est halálán repülni tanul törött szárnyán, egész életedben erre a percre vártál, hogy végre felkelj!” Ez egyértelműen a feketék felkeléséről szól! Ismét visszaszerzik erejüket és nekirontanak a fehéreknek, legyőzik őket!...Itt jön képbe a Helter Skelter, Linda. Azt éneklik: „Ha leérek az aljára, felmegyek a csúszda tetejére, ahol megállok és megfordulok és megint csúszok végre.” Ez egyértelmű. A Halál Völgyében van egy Feneketlen Lyuk, ahol elrejtőzhetünk. Az indiánok is ismerik, és a Biblia is. Egy aranyból lévő tó lesz ott. A Jelenések Könyve szerint: „Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világította meg, és lámpása a bárány.” Én! Amíg a feketék lemészárolják a fehéreket, mi a feneketlen lyukban leszünk, és amikor véget ér ez a szörnyűség, feljövünk, ahogy a Helter Skelter dalban megmondták! És mi leszünk a világ urai, az egyetlen fehérek! ….A Beatles nekem, nekünk énekel! Néha csak suttognak hozzám, azt csak én hallhatom, mert nekem énekelnek. De vannak egészen egyértelmű szövegrészletek is. Például Honey Pie-ban megmondják: „Oh, mézes pitém, a helyzetem reménytelen, mutasd meg a varázslatod a hollywood-i dalodban!” Azok a gombafejűek tudják, hogy Jézus Krisztus visszatért a Földre, Los Angelesbe… és én vagyok az. És ti vagytok az új kiválasztott nép…És én mentálisan össze vagyok kapcsolva velük. Igaz Sadie? Sadie eredetileg Susan volt, de aztán elneveztem Sadie-nek. És erre mi történik? A Beatles kiad egy számot, aminek a címe Sexy Sadie!

Susan (Sadie) Atkins: (fülig érő szájjal, Lindának) Igen! Képzelheted, hogy kiakadtam, amikor meg tudtam, hogy a Beatles írt rólam egy számot!”

De mi is volt ez a Fehér album és ezek a hivatkozott dalok?

1968 februárjában a Beatles tagjai családtagokkal, barátokkal és a médiából egy-két kísérővel Indiába, Maharishi Mahesh Yóginak a Himalája tövében lévő rishikeshi táborába utaztak, hogy elmélyülhessenek a transzcendentális meditációban, amit közvetlenül a yógitól tanulhattak. Ezen a helyen kis bungalókban lakva el voltak szinte teljesen a külvilágtól: meditáltak, és közben gitároztak és zenét szereztek. John Lennon szavaival: „A fehér album dalainak jó részét Indiában szereztük…ki-ki kapott egy mantrát, aztán csak ültünk ott a hegyekben, a mantrát mondogattuk, ettük azt a vacak vegetáriánus kaját, és végtelen unalmunkban egy csomó dalt írtunk. Összehoztunk hárman vagy harminc új dalt. Paul mintegy tucatnyit, George a saját állítása szerint hatot, én meg tizenötöt – és mit tesz a meditáció, Ringo is összehozta a maga első számát.”

1968. november 22-én megjelent a The Beatles egyetlen eredeti dupla albuma, a The Beatles, melyet gyakran Fehér Albumnak (The White Album) neveznek egyszínű fehér borítója miatt.

Ezen a dupla albumon gyökeres változás következet be az együttes munkamódszerében. Eddig az albumokat közös csapatmunkával rakták össze, erre a lemezre viszont mind a négy zenész –ahogy John fentebb elmondta - egyénileg szerezte a dalokat, s ezeket a „szólószámokat” az együttes többi tagja kísérte a lemezfelvételen.

Az előadóművészek produktumainak hatása kapcsán mindig kérdéses, hogy az alkotóknak művükkel mi volt az eredeti szándéka, s ehhez a szándékhoz képest a közönség mit lát bele ezekbe az alkotásokba. Ahogy az előzőekben láttuk, Charles Manson elég sok mindent látott bele, „olvasott ki” a Beatles dalaiból.

Nézzük meg, hogy a kérdéses dalok alkotói vajon ténylegesen mit akartak mondani ezekkel a számokkal?

A Helter Skeltert– amely minden idők első heavy metal dala – az album kiadása után általános értetlenséggel fogadta a közvélemény, mivel ez egy sehonnan sehová tartó agresszív és harsány zenei rohanás. Pontosan visszaadja a brit angolban használt kifejezés tárgyát, egy vidámparki játékét, ami egy torony köré épített spirális csúszda, ahol belülről lehet felmászni a torony tetejébe és onnan egy párnán lehet lecsúszni.

A Revolution 9’ Lennon műve nem igazán nevezhető dalnak, inkább egy mindenféle effekttel teletűzdelt zenei kollázsnak.

John: „A Revolution 9’ azt vetítette ki a tudatalattimból, hogy szerintem miként fog bekövetkezni, mintha megpróbáltam volna lerajzolni a forradalmat. Igen elvont lett, ugyanakkor „konkrét zene”, hurkok, sikolyok, akkor azt hittem, zenei képet festek a forradalomról, de elkövettem egy hibát: amit csináltam, az lényegében forradalom-ellenes volt. … Néhány klasszikus zenei szalagot összevissza vagdaltam, meg lejátszottam előre-hátra, hogy minél érdekesebb effektusokhoz jussak. Egyszerre vagy tíz magnó ment, és mindenütt ott voltak, akik ceruzával tartották a hurkokat – némelyik csak pár hüvelyk hosszú volt, de akadt néhány egy yardos is. Mindet egyszerre elindítottam, és élőben végeztem a mixelést, de jó párszor próbálkoztam, mire elégedett lettem vele.”

És mi motiválta valójában a Sexy Sadie című dalt?

George: „Már nem tudom, kinek az autójával jöttünk le onnan, a világon mindenki utánunk jött, hogy megcsinálhassa a maga „Beatles a Himalájában” híradóját. Egy ilyen filmes kocsival mentünk Delhiig. Órákig tartott az út. John közben elkezdett dúdolgatni egy dalt „Maharishi, mit tettél?”. Mondtam, hogy ez így túl direkt, ő megkérdezte, mire cserélje ki a Marahisrit, és én akkor találtam ki a Sexy Sadie-t.”

John: „Igen, helyes, egy kicsit meg akartam büntetni őt, de mégsem akartam nyíltan kimondani „Marahisri mit műveltél? Te mindenkit megbolondítottál”. Ő ugyanis arra tett kísérletet, hogy igen tisztázatlan módon meghódítsa Mia Farrow-t. Ez volt az egyik oka, hogy szakítottunk vele, még George is elhagyta őt. Paul pedig amúgy sem volt nagyon meggyőzve”.

John Lennon tehát ebben a dalban számol le a guruval, akiről elterjedt köztük, hogy zaklatta a körükben lévő nőket, de végül ez a vád nem bizonyosodott be, a Beatles viszont végérvényesen szakított a yógival.

A klasszikus hangszerekkel, főként csembalóval kísért, barokkos, reneszánszos stílusú Piggies cuki malackákról szól, akik hófehér ingben dagonyáznak a piszokban, latyakban. A dalszerző George Harrison ebben a gunyoros számban a képmutató bürokratákat figurázza ki. Mansonra mindez olyannyira hatott, hogy a Manson-család által elkövetet gyilkosságok helyszínén az áldozatok vérével írták fel az ajtóra, falra, hogy „Piggies”.

A Glass Oniont John Lennon írta, és azokról a rajongókról (vagy nekik) szól, akik mindenféle rejtett üzenetet próbálnak kihallani a dalokból. Paul McCartney minderről azt mondta: „Sokan azt hiszik, hogy bármi, amit mondunk vagy elénekelünk, politikai állásfoglalás, de ez nem igaz. Általában csak egy egyszerű dalról van szó. Talán némelyiknek a hallatán elgondolkodnak az emberek, hogy ezzel most mit akarunk, nos, el akarunk énekelni még egy dalt, ennyi.”

Végezetül: Mit üzent John Lennon Mansonnak?

„Manson tébolyult. Ő a leggonoszabb mindazok között, akik a szövegeinket magáncéljaikra használják”.

A The Beatles (White album) című dupla lemez dalai:

Első. lemez, A oldal

1.      Back in the U.S.S.R.

2.      Dear Prudence

3.      Glass Onion

4.      Ob-La-Di, Ob-La-Da

5.      Wild Honey Pie

6.      The Continuing Story of Bungalow Bill

7.      While My Guitar Gently Weeps

8.      Happiness Is a Warm Gun

Első. lemez, B oldal

1.      Martha My Dear

2.      I'm So Tired

3.      Blackbird

4.      Piggies

5.      Rocky Raccoon

6.      Don't Pass Me By

7.      Why Don't We Do It in the Road?

8.      I Will

9.      Julia

Második. lemez, A oldal

1.      Birthday

2.      Yer Blues

3.      Mother Nature's Son

4.      Everybody's Got Something to Hide Except Me and My Monkey

5.      Sexy Sadie

6.      Helter Skelter

7.      Long, Long, Long

Második. lemez, B oldal

1.      Revolution 1

2.      Honey Pie

3.      Savoy Truffle

4.      Cry Baby Cry

5.      Revolution 9

6.      Good Night

Forrás: 

The Beatles Antológia. Budapest, 2001.; Molnár Imre – Molnár Gábor: Halhatatlan Beatles. Budapest, 1986.; 

Charles Manson pere. Szövegkönyv. Írta: Rudas Helga

Dr. Kisteleki Károly

Civiljogi mozgalmak a hippi-korszakban - Dr. Kisteleki Károly írása

A hippik „életmód-forradalmárai” a hatvanas évek közepén a fehér középosztálybéli fiatalok voltak, sokuk egyetemista, akik nem egyszerűen a fennálló fogyasztói társadalmat kritizálták hangosan, hanem ki is vonultak belőle. Ennek az ellenkulturális ifjúsági mozgalomnak nemcsak ez az „életmód-forradalmi” ága bontakozott ki, hanem ezzel párhuzamosan, velük érintkezve és sokszor összemosódva kialakult egy „aktivista szárny” is, ami a különféle civiljogi mozgalmakban öltött testet, s ezt a vonatkozó szakirodalom New Leftnek, azaz Új Baloldalnak nevezi. Ezek a szervezetek sokszínű eszmeiséggel rendelkeztek, de azonos alap volt mindegyiküknél az, hogy az „életmód-forradalmár” hippikhez képest nem utasították el annyira radikálisan a fennálló társadalmi rendszert. Nem vonultak ki belőle, hanem úgy vélték, hogy a fennálló rendszer reformokkal megváltoztatható, és ez a társdalom-javító igyekezet indukálta aktivizmusukat.

Az Új Baloldal terminológiát C. Wright Mills szociológus a fehér középosztályhoz tartozó baloldali eszméket valló egyetemistákra alkalmazta először egy Letter To the New Left című cikkében 1960-ban. New York, San Francisco, New Orleans, Chicago és Los Angeles egyetemein a ’60-as évek elejétől kezdve fokozatosan létrejöttek különféle társadalomkritikus mozgalmak, amelyek aztán az amerikai egyetemi szférában elterjedtek.

Free Speech Movement (FSM) a Berkeley Egyetemen.

1962-ben alakult meg Michiganben a Diákok a Demokratikus Társadalomért (Student for A Democratic Society – SDS) szervezet, amely kiáltványában azt írta: „elfogadható komfortban nevelkedtünk, egyetemeken lakunk, és nem tetszik nekünk az a világ, amelyet öröklünk”. A másik nagyhatású szerveződés, amely hamarosan országossá is vált, az 1964-ben a kaliforniai Berkeley egyetemen alapított Szabad Beszéd Mozgalom (Free Speech Movement – FSM), amely a diákok jogainak kiterjesztését követelve alapvető kritikával látta el a felsőoktatást. Rövid idő alatt azonban már nemcsak az egyetemi szabályok ellen lázadtak az FSM aktivistái, hanem a tekintélyelvűség és általában minden ebből fakadó megnyilvánulás – úgymint szülői tekintély, állami bürokrácia, háborús mozgósítás, főként a vietnámi háború – ellen felléptek. Nemcsak követeléseket fogalmaztak meg, egyetemi sztrájkokat, gyűléseket és felvonulásokat tartottak, hanem a „klasszikus” hippi-életmóddal, új nyelvezettel, öltözködéssel, szabad szexualitással, kábítószerfogyasztással, hangos rockzenével is kifejezték szülőik társadalmával szembeni lázadásukat.

Mario Savio, filozófia-szakos aktivita, az FSM ikonikus alakja

A vietnami háborúról dióhélyban:

Az USA vietnámi háborúja 1965 és 1973 között történt. A volt francia gyarmat Vietnám 1954-ben űzte el a franciákat, de az ország két részre szakadt: Észak-Vietnámot a Ho Si Minh vezette kommunisták irányították, míg Dél-Vietnámban megmaradt a polgári-kapitalista rendszer. A két területet a Szovjetunió (Észak- Vietnám) és az USA (Dél-Vietnám) támogatta, majd a proxy-háborús szakaszt követően az északi gerilla-akciók beszüntetésének elérése céljával az Egyesült Államok 1965 márciusában katonailag is beavatkozott a déliek oldalán. Kezdettől fogva óriási tiltakozások voltak a kormányzati intervencióval szemben USA-szerte, a kibontakozó civiljogi mozgalmak egyik legfőbb követelése volt a háború beszüntetése, s az amerikai fiatalok hazahozatala. A heves belföldi tiltakozások, és a kilátástalan dzsungelharcban elszenvedett nagy emberveszteségek következtében az USA 1973-ban beszüntette Dél-Vietnám katonai támogatását, s az utolsó amerikai katona 1975. április 30-án hagyta el Saigont.

Sokszínű társadalmi mozgalom bontakozott ki a New Left keretében. Beletartoztak általános polgárjogi mozgalmak (SDS, FSM, American Civil Liberties Union), női egyenjogosításért küzdő szervezetek (Women’s Liberation Movement), békemozgalmi-vietnámi háború ellenes csoportok (The Weather Underground, a katonai szolgálatmegtagadók), fekete polgárjogi mozgalmak (Martin Luther King erőszakmentes mozgalma, a Black Panther radikális fekete, erőszakot is felvállaló csoportja), a szegénység ellen küzdő szervezetek (Poor People Campain), a legális abortuszt követelők (Association For The Study Of Abortion), a szexuális forradalmárok (Sexual Freedom League), valamint a különböző művészeti szerveződések (San Francisco Mine Troup, Gut Theater, Pageant Players). A szervezeteket számbavevő The New Left. A Documentary History című kiadvány 8 országos és 60 helyi mozgalmat mutat be.

Ezek közül röviden kiemelném a fekete polgárjogi mozgalmat. 1954-ben szövetségi törvény törölte el a faji elkülönítésen, szegregáción alapuló oktatást, ami lökést adott a fekete fiataloknak, hogy felemeljék hangjukat az élet többi területén meglévő megkülönböztetésükkel szemben. Az első, nagy publicitást kiváltó akció 1960 januárjában történt az észak-karolinai Greensboroban. Négy fiatal fekete egyetemista ült be egy kizárólag fehéreknek fenntartott kávézóba, ahol nem szolgálták ki őket, de záróráig a kávéházban ültek. Másnap reggel huszonöt társukkal együtt ismételték meg akciójukat. Ez volt a híres „sit-in” a „beülés”, amely aztán gombamódra elszaporodott elsősorban a déli államokban, s ezzel a  békés demonstrációval kezdődött a fekete polgárjogi mozgalom.

A mozgalom békés szakaszának csúcsa az 1963. augusztus 28-i washingtoni menetelés volt, amikor a We Shall Overcome-ot énekelve 200 ezer fehér és fekete amerikai polgár vonult fel a fővárosban, s előttük tartotta meg Martin Luther King híres beszédét, amit így kezdett: „I have a dream…”. Mindez alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy Johnson elnök 1964-ben aláírta a Kongresszus által megszavazott Civil Rights Actet, amely törvényileg tiltotta a faji nemi, vallási vagy nemzeti diszkriminációt az államok területén.

Viszont szép dolog a törvény szövege, de ezt főként Délen, a hétköznapokban nem nagyon tartották be. Mindez aztán a polgárjogi mozgalom radikalizálódásához vezetett. Már 1964 nyarán zavargások törtek ki Harlemben, majd ’65-ben Los Angelesben, a Watts nevű fekete gettóban kitört lázadás következtében 30 fekete halt meg. 1967 nyarán Newarkban, Detroitban és más északi városokban fekete zavargások törtek ki, bevetették ellenük a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát is, akik a tömeg közé lőttek: az eredmény több mint 80 halott.

A hallgatók elfoglalták a Columbia Egyetemet.

1968 lett aztán a „lázadás éve”. Tavasszal a Columbia Egyetemet teljesen elfoglalták és működésképtelenné tették a diákok, a rendőrség bevetésével, karhatalommal tudták csak nagy nehezen visszaállítani a normál egyetemi működést. Áprilisban lelőtték az akkor már Nobel-békedíjas Martin Luther Kinget Memphisben, ami terrorisztikus akciókra sarkallta a radikális Fekete Párducokat. Júniusban Los Angelesben merénylet áldozata lett Robert Kennedy, a demokraták elnökjelöltje. Augusztusban a Demokrata Párt chicagói konvencióján több ezer tömtető és rendőr csapott össze. Itt történt, hogy a hippikből kivált újbalos szervezet a „yippik” keresztül tereltek egy disznót a városon, mint „elnökjelöltjüket”. Ebből lett aztán a „chicagói nyolcak” néven elhíresült per, amivel a radikális fiatalokat jó időre kivonták a forgalomból.

Az egyetemisták azonban nem álltak le. 1968 és ’70 között a vietnámi háború elleni tiltakozások és egyetemfoglalások voltak napirenden, amik aztán 1970-ben véres eseményekben kulminálódtak. 1970. május 4-én az Ohio állambeli Kent egyetemén 4 diák halt meg a kivezényelt rendőrök golyóitól, majd május 14-én a Mississippi államhoz tartozó Jackson fekete egyetemén a rendőrsortűzben ketten haltak meg és sokan megsebesültek. Erre válaszul a kenti vérengzés után két hétig az államok 2500 felsőoktatási intézménye közül egyszerre 500 egyetemen volt diáksztrájk, amik csak lassan csendesedtek le.

John Filo Pulitzer-díjas képe: Kent Egyetem, Ohio, 1970. május 4.

Mindennek állít emléket a híres kultfilm, az Eper és vér, aminek felejthetetlen képsoraiban éneklik békésen az egyetemisták John Lennon dalát, ami e civiljogi mozgalmár korszak jelképe is lehetne: „Give peace a chance”.

Forrás és ajánlott irodalom: Jávorszky Béla Szilárd- Sebők János: A Rock története 1. ’50-60-as évek. Budapest, 2005.

Előző rész: Kik azok a hippik?

Dr. Kisteleki Károly

Kik azok a hippik? - Dr. Kisteleki Károly írása

Használjuk a kifejezést, felismerjük az öltözködési stílust, tetszik a zenében is. De tudjuk valójában ki az: hippi?

A ’hippi” kifejezés gyökere a negyvenes évek fekete jazzszlengjében kereshető, ahol ennek a kifejezésnek a jelentése: bölcs, tapasztalt, előrelátó. Más értelmezés szerint az angol hipster szóból ered, - ami Norman Mailer „fehér néger”-nek fordított –, s ennek a szónak a rövidített változata a hippi.

Vannak, akik szerint először egy 1964-es tévéműsorban hangzott el a szó (a New York World Fair megnyitásáról szóló tudósításban mondák ezt a vietnámi háború ellen ülősztrájkot fiatalokra), mások úgy tartják, hogy 1967-ben robbant be a köztudatba a szó két nagyhatású újságcikkel (a Ramparts folyóirat márciusi számában „A hippik társadalomtörténete”, és a Time magazin július 7-i számában „A hippik: Egy szubkultúra filozófiája”). Az eredet pontos definálhatatlansága is növeli azt a ködös miszticizmust, ami napjainkig hatóan körüllengi a hippiket.  

George Harrison, a "Csendes Beatle" Haight-Ashburyben

A hippik úttörői a San Franciscó-i Haight-Ashbury negyedében tűntek fel a hatvanas évek közepén. Fehér középosztályhoz tartozó fiatalok voltak, sokuk egyetemista, akik nem egyszerűen a fennálló fogyasztói társadalmat kritizálták hangosan, hanem ki is vonultak belőle. Vezető nélküli társadalmat vizionáltak és ténylegesen meg is próbálták valósítani azt a kommunáikban, ahol ezekben a nagy családokban együtt élve beszélgettek véget nem érően életről, halálról, békéről, barátságról, szerelemről, kábítószerekről, zenéről. Az emberi kapcsolatokban, főként a párkapcsolatokban is a konvencionális határokat szüntették meg, nyíltságot, szabadságot hirdettek, azt képviselték, hogy az emberek szabaduljanak meg a féltékenységtől, a birtoklási vágytól.

Mindezek a gondolatok nem előzmény nélküliek, s a „hippi-filozófia” is táplálkozott gyökerekből. Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) propagálta írásaiban a ráció helyett az érzelem fontosságát, az érzékekre való koncentrálást és ezzel a természethez történő visszatérést. A The Doors frontembere, Jim Morrison ideálja, William Blake (1757-1827) angol költő és festőművész szerint az embernek az értelem bilincseit le kell ráznia az ihlet és a látomás segítségével, és szembe kell fordulnia mindenféle társadalmi konvencióval, ami az individuumot kalodába zárja. A francia szimbolista költők (pl. Baudelaire, Rimbaud) társadalomkritikája is hatott a hippikre, miszerint a nyugati társadalom megérett a pusztulásra, és semmi jó nem várható a társadalmi és technikai haladás hagyományos felfogásától, ezért a tradicionális polgári kultúra kereteit szétfeszítő művészetet hoztak létre és életformájukkal is lázadtak az ellen.

A hippik szerelem/szeretet felfogását jól illusztrálja Stephen Stills 1970-es dalszövegrésze: „Ha nem lehetsz azzal, akit szeretsz, szeresd azt, akivel vagy.” Így hát szabadon szerették egymást, kommunáikban mindenki egyenlőnek számított, bőrszínre, vallásra, nemi identitásra tekintet nélkül. Nemcsak hirdették, hanem így is éltek: minden, ami jólesik, csináld, bárkivel és bárhol, de ne légy senkinek a megvehető áruja és csak annyit dolgozz, amennyi feltétlenül szükséges a létfenntartáshoz. Legfőképpen pedig: élj a jelenben és élvezd ki a lét pillanatának minden örömét – szeretettel!! Janis Joplin mottószerű mondatával szólva: „Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!” (Neki sikerült is 1970-ben, 27 éves korában…)

Olyan módon szegültek szembe a fennálló társadalmi renddel és hagyományokkal, hogy a rendszerből kivonulva igyekeztek arról tudomást sem venni, s csak élvezni egymás társaságát és a pillanatot. Jerry Garcia, a kultikus hippizenekar, a Grateful Dead gitárosa mindezt így foglalta össze egy interjújában: „Közösségünkben nem foglalkoztunk politikával. Egyszerűen azt tettük, amit tenni akartunk. Vagy mindannyian csináljuk, vagy senki – vagy annyian, ahányan éppen érdekeltek a dologban. Nincs közös álláspont a csoportban. Kivéve arról, hogy mindenkinek annyi életteret kell kapnia, amennyire szüksége van.”

Timothy Leary, a "guru"

A hippi-életforma velejárójának számított a különféle drogok fogyasztása, úgymint a marihuána, a hasis, és az LSD. A pszichedelikus szerek elterjesztésében nagy szerepe volt egy pszichológusnak, Timothy Learynek – akit a „drogideológiai” munkássága miatt az „LSD apostolának” is hívtak–, valamint a „Száll a kakukk a fészkére” híres írójának, Ken Kesey-nek és a köré szerveződő Merry Pranksters csoportnak, akik az Acid Test fesztiválokon osztogatták az LSD-t. A kábítószerek fogyasztása is egyik látványos és radikális módja volt, amivel a hippi-életmódot választó fiatalok szülőik társadalmát elutasították. Viszont épp ez tette őket a leginkább támadhatóvá is a fennálló rendszer oldaláról.

Ken Kesey és követői, a Merry Pranksters LSD-t osztanak a Further nevű iskolabuszról

’69 nyarán egy hippi közösség, a Manson-család brutális gyilkosságai sokkolták Amerikát, s ugyanezen év decemberében az Altamonti fesztiválon a Rolling Stones koncertjén történt tragikus események – amiről szól a Perjátszó Kör darabja – végképp a hippik ellen hangolták az amerikai társadalmat, de maga a hippi-mozgalom is kifulladt már ekkorra. A szép ideák nem tudták megtermékenyíteni a valóságot, a szabad szerelem és a virággyermekek nem tudtak egy jobb világot varázsolni a Földre – 1970 már a kiábrándulás és az illúziók semmivé foszlásának esztendeje. Ekkorra az egyetemisták befejezték tanulmányaikat, s a hippi-ideákkal eltöltött éveik a hatvanas évekkel együtt lezárultak – egy történelmet csinálni igyekvő nemzedék hirtelen megöregedett művének befejezése előtt. A felnőtt lét pedig a munka világába való beilleszkedéssel kezdődött – s a hippik azzal végezték, ami ellen lázadni kezdtek: „normális” középosztálybeliek lettek egy magát normálisnak tartó társadalomban.

Következő rész: Civiljogi mozgalmak a hippi-korszakban

Dr. Kisteleki Károly

Hippik és gólyák

Két hete került megrendezésre az ELTE ÁJK gólyáknak szóló programsorozata, az Orientációs Napok. A szakmai és közösségépítő programok mellett kitűntetett helyet kapott a diákszervezetek bemutatása.

Természetesen a PK is ott volt.






Hippinek vagy éppen 20-as évek beli flappernek öltözve fotózkodtunk a gólyákkal, csináltunk nekik csillámtetoválást vagy teszteltük az eszüket a cseppet sem egyszerű kvízünkkel.

Az Aula Magnában keltett színes forgataggal rengeteg gólya figyelmét sikerült felkeltenünk. Nem csak az előadásainkról, arról is sokan érdeklődtek, hogyan lehet közénk bekerülni. 
Reméljük, továbbra is tartjuk a kapcsolatot, és viszontlátunk mindenkit novemberi előadásunkon, többbeket pedig a következő félév elején esedékes felvételin is. :)

A gólyák hamar kedvet kaptak a fotókhoz :)

A délután folyamán bemutattuk a "Képzelt per egy amerikai popfesztiválról" című perjátékunkat, amit nem hivatalos berkekben csak "Hippi per"-ként emlegetünk.

A darab ugyanazon az altamonti rockfesztiválon játszódik, amelyen Déry Tibor és Presser Gábor ötletet adó „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című musicale. Mindkét történet középpontja, amikor a Pokol Angyalai motoros banda tagjai megöltek egy Meredith Hunter nevű srácot. Déry és Presser egy fiktív, disszidált magyar házaspár szemszögéből, az ő főszereplésükkel meséli el az eseményeket, mi pedig a jog szemüvegén keresztül mutatjuk be, mi is történt 1969. december 6-án és az utána következő per alatt.

Az előadást sikeresnek könyveltük el, hatalmas örömmel láttuk a váratlanul nagy érdeklődést.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki eljött. :)

Korszakot alkottak...

"Százezrek számára mégis fontosabb, hogy akkor, és ott, a béke és a szeretet nevében a háború ellenkultúrájaként, a hedonizmusba és a lét egyszerűségébe vetett hit által vezérelt fiatalok korszakot alkottak, amit a világ soha nem felejt el nekik. Egyszerre lázadtak fel a társadalom ellen és vonultak ki belőle. Különbek voltak: rosszak és jók egyszerre, a maguk módján. Az emberi jogokat, a nők és homoszexuálisok jogait tűzték a zászlóikra, mialatt önmagukat pusztították léttelen életükben."

/Részlet az Ördög monológjából/

Meredith Hunter halála

Jagger rádöbben, hogy a közönség egyik tagját leszúrták

3:32-től látható az az eseménysor, mely örökre beírta az altamonti rockfesztivál nevét a történelembe - Meredith Hunter halála.

A videó nem a haláltusát, csak az ahhoz vezető eseményeket mutatja be - amennyire a színpadi kamera fel tudta venni.

A zöld ruhás fiatalembert figyeljék.

Mi a kapocs a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” és a perjáték között?

A zene? A hippik? Vagy csak szeretünk hatásvadász címeket adni?

Talán mindegyik. De az igazi ok, amiért ezt a címet adtuk a darabnak az, hogy ugyanazt a történetet meséljük el, csak a szemszög más. Mindkét történet azon az altamonti rock fesztiválon játszódik, melyen a Pokol Angyalai motoros banda tagjai megöltek egy Meredith Hunter nevű srácot. Déry Tibor és Presser Gábor egy fiktív, disszidált magyar házaspár szemszögéből, az ő főszereplésükkel meséli el az eseményeket, mi pedig a jog szemüvegén keresztül mutatjuk be, mi is történt 1969. december 6-án és az utána következő per alatt.