Az anarchizmus tana

Boldog békeidők? Valóban olyan idillikus volt a 19. század vége és az első világháborút megelőző évtizedek?  Sejthetjük a választ, valójában nemmel felelhetünk, csupán az első, egész Földet megrengető, több millió lelket követelő háború borzalmai után tűnt ez az időszak gondtalannak. Évszázadok óta feszülő ellentétek és társadalmi egyenlőtlenségek övezték ezt a korszakot, a szegénység a városokban elképesztő méreteket öltött, hatalmas volt a nyomor, a másik oldalon pedig elképzelhetetlen luxusban és gondtalanságban élhettek azok, akik szerencsésnek születtek. Ezek a társadalmi igazságtalanságok hívták életre a különböző új, az emberség és az egyenlőség ideológiáján alapuló nézetek sorát.

A mosolygó Luchenit csendőrök kísérik

(Forrás: Pinterest) 

A jelenlegi cikkben az anarchizmus tanára, főbb alapvetéseire, illetve a királyné merénylője, Luigi Lucheni által példaként követendő borzalmas anarchista merénylet bemutatására térnék ki, amely mozzanataiban igen hasonlatos a társulat által bemutatandó Sisi merénylet körülményihez.

Az anarchizmus a maga tiszta formájában a korai szocialista gondolatokkal együtt vált széleskörűen elterjedtté a 19. században, kezdetben csupán az állam, mint kényszerítő szervezet elutasítását jelentette. A tan elsőrendű célja az volt, hogy az emberek számára a teljes egyenlőség - mind szociális, gazdasági, politikai értelemben - megvalósulhasson a társadalomban. Sokáig az anarchisták egynek tekintették magukat a többi, kommunizmuson alapuló irányzat híveivel, azonban ők csak a kívánt és megjósolt „szociális forradalmat” akarták megvalósítani, csípőből elutasítva a politikai harcokat.

Az idő múlásával több anarchista úgy gondolta, hogy egy legálisan működő, nagy tömegeket egyesítő nemzetközi szervezettel nem mennének sokra, több kisebb titkos szervezetre van szükség, amelyek az egyéni terror elvét érvényre juttatva harcolnak az anarchista célok megvalósításáért. Igen, az anarchizmus hívei fanatikusan a tett propagandáját hirdették, és 1881-ben Franciaországban meg is jelentek az első merényletek. Ezeket az eseteket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egyének teljesen önkéntes elhatározásáról volt szó, egyedül dolgoztak, a menekülés legcsekélyebb reménye nélkül és általában híres vagy elismert államférfiak ellen kísérelték meg rémtetteiket. A cél pedig minden esetben a sokk elérése, a félelemkeltés és a társadalmi nyugalom megzavarása volt.

Most pedig bemutatásra kerül az az anarchista merénylet, amely valójában Luigi Lucheni számára példaként szolgált Erzsébet császárné meggyilkolásakor. Ezt a „sikeres” olasz merényletet egy 21 éves férfi, Santo Caserio olasz állampolgár követte el, áldozata pedig nem más volt, mint Sadi Carnot francia köztársasági elnök. Caserio állítólagosan bosszút akart állni a francia államon egyik társa kivégeztetéséért és bevallása szerint – Lucheni vallomásához hasonlóan - ő is egy helyi újságból értesült Carnot itáliai látogatásáról. A merénylő nem sokáig pihent, azonnal vásárolt egy éles tőrt és megbújt a sok bámészkodó között, akik az elnök fogadására vonultak föl. Amikor az elnöki hintó a közelébe ért, Caserio egy nagy újságpapíros csomaggal a köztársasági elnök közelébe furakodott, hirtelen elővette a tőrét és lesújtott áldozatára, kegyetlenül szíven-tüdőn szúrva őt. A merényletet körülölelő tömeg kezdetben még mosolyogva azt hitte, hogy Caserio kedves gesztusként csupán egy virágcsokrot kíván átnyújtani tisztelete jeléül, ám az elnök - mondanunk sem kell - rövid időn belül bele is halt a sérüléseibe.

Vajon Lucheni valóban, állításával megegyezően az újságokból értesült Erzsébet Genfbe érkezéséről? Honnan ismerte fel áldozatát? Miért nem tőrt vásárolt a merénylet elkövetéséhez? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a Perjátszó Kör következő előadásán!

Luigi Lucheni életútja

Wittelsbach Erzsébet merénylője és gyilkosa egy alacsony termetű, vastag nyakú, fekete hajú, bajszos 26 éves olasz fiatalember, Luigi Lucheni, aki lelkiismeretes anarchistaként cseppet sem bánta bűnét. Azonban, hogy a merénylet elkövetését és az anarchizmushoz való kötődését jobban megérthessük, célszerű Luigi Lucheni életútját is röviden áttekintenünk. Az ügy nyomait kutatva a nyomozó hatóságok a fiatal férfi életének szívszaggató részleteire derítettek fényt.

Luigi Lucheni fényképe a letartóztatása napján
Forrás: Pinterest

Luigi Lucheni 1873. április 23-án született törvénytelen gyermekként Párizsban, a rokonait sosem ismerhette. Anyja, Luigia (nyilván később róla nevezték el a kisfiút) még falujában, Albaretóban, leányként megesett, ahonnan a francia fővárosba menekült a szégyen elől, hogy ott hozza világra gyermekét egy a St. Antoine nevezetű menedékhelyen. Lucheni vallomása szerint anyja Amerikában élt (kérdéses az, hogy ezt vajon honnan tudhatta, ha nem tartotta a kapcsolatot egyáltalán a rokonaival?!).

A csecsemő egy ideig így a szajnai megyei árvaházban maradt, majd a hatóságok átadták Olaszországnak és a parmai lelencházba került. Később olasz nevelőszülők „adtak neki otthont” több más, hasonló sorsú árva gyermekkel. A kihallgatások során kiderült, hogy Lucheni több ilyen „szülőnél” megfordult; komoly keserűséggel mesélt ezekről a hánytatott évekről. A kis Luigi mindössze két évig járt iskolába, ez az idő pont elég volt arra, hogy alapszinten írni és olvasni megtanulhasson, hiszen – a nevelőszülei jóvoltából - már egészen kicsi korában munkába kellett állnia.

Végül 16 évesen otthagyta az akkori nevelőszüleit és Genovába ment, ahol alkalmi munkákból látta el magát egészen 26 éves koráig. A katonasors Luchenit sem kímélte, a 13. Monferrato lovasezred 3. zászlóaljában szolgált, zászlóaljparancsnoka pedig nem más volt, mint a szicíliai Aragona herceg. A fiatal anarchista a háborúban tanúsított hősiességért még katonai kitüntetést is kapott, amit azonban jó anarchistaként Lucheni látszólag semmire sem tartott, hiszen ez is csak a bürokratikus társadalom által neki adományozott felesleges pénzköltés volt. Igen beszédes azonban, hogy bár látszólag nem jelentett semmit a jelvény, még az elfogásánál is magánál tartotta, a szemfüles nyomozók rögvest megtalálták a holmija között. 

Lucheni kalandos utazásai során több európai nagyvárosban is megfordult, sőt hazánkba is eljutott és egy ideig részt is vett a budai vár átépítésében. Ez fontos mozzanat volt a nyomozás szempontjából, hiszen a vádlott első kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy magát a császárnét is látta akkor Budapesten, hisz pont mellette hajtott el elegáns fiákerén és arca örökre Lucheni emlékezetébe vésődött. Utazásai végén Lucheni 1898. május 15-én Lausanne-ba érkezett és itt is lakott a merényletet megelőző napokban, egészen szeptember 5-ig, amikor Genfbe vitte az útja, a tragikus kimenetelt azonban már ismerjük.