Messze földön híres nyelvünk arról, milyen szépen lehet vele
árnyalni mondandónkat; gondoljunk csak a rengeteg szinonimára vagy a magyar
szitokszavak sokszínűségére! Nincs ez másként akkor sem, ha a boszorkányokról
szeretnénk beszélni. A „boszorkány” gyűjtőfogalom,
melybe rengeteg féle-fajta alak beletartozik, feltárva őseink rejtett
félelmeinek minden megtestesítőjét.
Maga a szó török eredetű: az azonos jelentéssel bíró
„baszargan” magyar változata. Mindkét szó az ótörök „basz-„ ige származéka,
melynek jelentése: nyomni. Tehát az eredeti magyar fogalom leginkább a
lidérccel rokon (esetleg azzal azonos) lényt jelöl, mely éjszakánként
„megnyomja” áldozatát. (lidércnyomás) Érdekesség, hogy a „lidércnyomás” nem a
fantázia szüleménye: valós alvási zavar tünet együttesét írták le így eleink,
jobb magyarázat híjján, a természetfelettivel magyarázva a dolgot. Ma úgy
hívjuk: alvásos bénulás. Tünetei: az alany nem tud moccanni, bár tudata tiszta,
és erős nyomást érez deréktájékon… Hát igen, minden mítosz mögött ott rejlik
egy cseppnyi igazság, no de kanyarodjunk vissza a boszorkányokhoz!
Kezdetben, államalapításunk idejében latinul fejezték ki
magukat írástudóink, így királyaink törvényeiben kétféle „boszorkányt”
különböztethetünk meg: a strigát és a maleficát.
A striga alapvetően olyan fenevad, mely állati alakot is
képes ölteni, más források szerint az ördöggel hál, esetleg embert eszik, de a
boszorkányszombatra is ő repül seprűn a magyar hagyomány szerint, nem szelídebb
társa, a malefica. A striga egyébként más államokban nem ugyanazt a fogalmat
jelölte, mint kishazánkban: leginkább a vámpír-mítosz alapjául szolgáló
vérszívó, emberevő démonokat jelöltek ezzel a latin kifejezéssel.
A malefica ezzel szemben „csak” rontást küld, megigéz,
bűbájos füvekkel mesterkedik. Amolyan „vajákos” nő, javasasszony, mint Biri néne a Lúdas Matyiban.
De nem ártalmatlanok ők sem, sőt! Legalábbis a köznép nem tartotta őket annak.
Akkoriban úgy gondoltak a betegségekre, mint rontásokra, s azokat bizony mind a
maleficák bocsátották a szegény emberekre! Ám ami még rosszabb – gyógyítani is
csupán ők voltak képesek. …így eshetett, hogy a boszorkányperekben
Magyarországon sokszor ártatlan, gyógyfüveket ismerő embereket állítottak
bíróság elé, mondván: „ha el tudta mulasztani, ő is okozta!”
Így amikor Könyves Kálmán kimondta: „de strigis vero,
quae non sunt, ne ulla quaestio fiat”, csak a strigák létét tagadta. Bár a
közismert fordítás úgy szól „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek,
semmi emlékezet ne legyen”, a legpontosabb fordítás a következő lenne: „A srigákról pedig,
mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”. A maleficák létezését ős is
elismerte, sőt mi több, el is járt ellenük. Így tehát, mai fogalmaink szerint:
boszorkányok voltak is, meg nem is.
Hogy manapság élnek-e közöttünk boszorkák? Bizonyosan. Aki nem hiszi, november 6-án találkozhat is velük!
Salemi boszorkányperek
A Perjátszó Kör előadása
2013. november 6. 19 óra
ELTE-ÁJK, Aula Magna
