Film- és könyvajánló

Azoknak, akik este még be szeretnének melegíteni holnapra, itt egy rövid film-, sorozat- és könyvajánló, a teljesség igénye nélkül válogatva. Holnap találkozunk. :)

Elizabeth: az Aranykor (Elizabeth: The Golden Age)

Erzsébet csaknem 3 évtizede ül Anglia trónján, koronáját és életét a katolicizmus és II. Fülöp, Spanyol király armadája fenyegeti. A helyzetét nehezíti az udvarban folyó ármánykodás és viharos magánélete. A börtönben ülő Stuart Mária támogatottsága pedig egyre nő…

Anonymous
Milyen volt a „szűz királynő” korának erkölcse? Mi köze lehet Erzsébetnek és Oxford grófjának Shakespeare-hez?

Az uralkodónő (Reign)
A 2013-ban indult, folyamatban lévő sorozat a fiatal Mária, franciaországi éveit dolgozza fel.

Elizabeth (Elizabeth I)
Erzsébet uralkodása és élete késői éveinek politikai és magánéleti viszontagságait bemutató minisorozat.

Stefan Zweig: Stuart Mária
Hiteles forrásokra támaszkodva, nagy beleérzéssel mutatja be Stuart Mária tündöklését, bontakozó jellemét, a büszke királynő szenvedélyes szerelmeit, a trónfosztott Mária vergődését és hatásos színjátékként megrendezett kivégzését.

Philippa Gregory: A másik királynő
Mária segítségért menekül unokatestvéréhez, Erzsébet angol királynőhöz, ám e helyett házi őrizetben találja magát. Az őrzést örömmel elvállaló George Talbot, Shrewsbury grófja és arája élete is veszélyes fordulatot vesz Mária érkezésével.

Neil Oliver: Skócia történelme

A neves skót történész, díjnyertes történelmi sorozata Stuart Mária történetével is foglalkozik. A BBC által nagy sikerrel vetített dokumentumsorozat könyv alakban is megjelent, ismeretterjesztő könyvként és regényként egyaránt olvasható.

William Cecil, Burghley I. bárója

William Cecil 1520. szeptember 13-án született a Lincolnshire-beli Bourne városában. Iskoláit Granthamben (The King's School), Stamfordban (Stamford School), illetve a Cambridge-i St. John's College-ben végezte el, de innen apja a diploma megszerzése előtt kivette, és átiratta a Gray's Innbe, ugyanis ez volt a szokás, ha valaki nem akart tanulmányai után egyházi pályára lépni. Négy hónappal később William Cecil elkövette hosszú élete egyik ritka elhamarkodott cselekedetét, és feleségül vette az egyik tanára, a tudós John Cheke húgát, Maryt. Mary Cheke 1542-ben fiút szült, Thomas Cecil-t, aki később Exeter I. grófja lett. Mary Cheke 1543-ban meghalt, William Cecil pedig három évvel később nősült újra, ezúttal Mildred Cooke-ot vette feleségül, aki Lady Jane Grey mellett az ország és a kor egyik legtanultabb hölgye volt.

Politikai pályája elején Somerset hercege szolgálatába lépett, aki az akkor még fiatal VI. Edward nagybátyja volt, és mint Lord Protector, az ország régense. Később Somerset hercegének magántitkára lett, emiatt 1549-ben, a herceg bukásakor és bebörtönzésekor őt is a Towerba zárták. William Cecil megkedveltette magát Warwick grófjával, John Dudley-val, aki később Northumberland I. hercege lett. Ennek köszönhetően William Cecil három hónapot sem töltött börtönben, és szabadulása után 1550. szeptember 5-én VI. Edward király egyik államminisztere lett. 1551-ben a Térdszalagrend kancellárjává választották.

Hogy megóvja a protestáns hitet és a protestánsokat egy esetleges katolikus uralkodótól, Dudley rávette VI. Edward jogászait a harmadik örökösödési törvény megalkotására, amely néhai VIII. Henrik valamennyi még élő gyermekét Erzsébetet és Máriát kizárta volna a trónöröklésből Lady Jane Grey javára. Ezt többek között William Cecil is aláírta, de később megpróbálta letagadni a részvételét az ügyben, illetve másokra hárítani a felelősséget. Mivel azonban Dudley tervével nem értett egyet, beárulta őt Tudor Máriánál, akit a történelem I. "Véres" Máriaként ismer majd. Cecil ezzel mentesítette magát Mária előtt, elnyerve annak bocsánatát. Mária trónra lépése után Cecil nem állt ellen a rekatolizációnak, áttért katolikus hitre, misét hallgatott és gyónt, ám mindezek ellenére elvesztette a Térdszalagrendben betöltött és államminiszteri tisztségét.

Ez utóbbi tisztséget 1558-ban, I. Erzsébet trónra lépését követően visszakapta, és a Korona pénzügyeit szigorúan ellenőrizve, a Királyi Tanácsot vaskézzel irányítva és a Sir Walsingham irányította kémszolgálatot kiépítve a korszak legnagyobb és legfontosabb államminisztere lett. Külpolitikája legfontosabb célja protestáns és egyesült Brit Szigetek megteremtése lett volna, amellyel végül nem járt sikerrel, de a következő évszázad angol politikájának egyik sarokköve lett. Másik fontos célja Anglia biztonságossá tétele és megoltalmazása lett, amelyet egyrészt a Királyi Haditengerészet megerősítésével és fejlesztésével, másrészt pedig a szárazföldön élő és küzdő francia és németalföldi protestánsok következetes támogatásával valósított meg. Úgy gondolta, hogy amíg a kontinens protestánsai lekötik a katolikus nagyhatalmakat, addig Angliára nem jut se idejük, se erejük. Terjedelmes és végtelen emlékirataiban minden nagyobb döntése előtt gondosan mérlegelte az egyes lehetőségek mellett és ellen szóló érveket, de amikor a döntésre került a sor, nem habozott és kész volt felelősséget is vállalni kellemetlen tetteiért, mint láthatjuk ezt Stuart Mária kivégzésének ügyében. Sokan, főleg rosszakarói állították, hogy ő az igazi uralkodó Angliában, illetve hogy rossz és káros befolyással van a királynőre, ám ez nem igaz. Példának álljon itt Erzsébet egy mondata, amit William Cecilnek címzett: "Úgy ítéltem önről, hogy önt nem fogja megrontani semmiféle ajándék, és mindig hű lesz az államhoz." Mi sem példázza jobban ezt a bizalmat, mint az, hogy 1572-ben a királyi főkincstárnok, Lord Winchester halálával, Robert Dudley tiszteletteljes elutasítása és ajánlata után neki ajánlották fel a megüresedett tisztséget, és ő ezt haláláig hűségesen és felelősségteljesen látta el.

Ahhoz képest, hogy a politikában milyen ravasz, gátlástalan és kíméletlen ember volt, a magánélete kifejezetten rendezettnek bizonyult. Hűséges férj volt, gondos apa és igazságos úr jobbágyai felett. Nagy könyvbarát és gyűjtő volt, hobbijai közé a címertan és a genealógia tartoztak.

William Cecil 1598. augusztus 4-én halt meg, sírhelye a Stamford-i St. Martin's Church-ben található, mint az általa létrehozott dinasztia több tagjáé is.

I.Erzsébet alakja a művészetben

Woodstocki fogsága alatt verseket és szonetteket írt unaloműzés céljából. A költőket, muzsikusokat megihlette személyisége, s az újonnan megalakult színházakban is mintáztak róla szerepeket.

Erzsébet uralmát, népszerűségét, elfogadottságát személyi kultusszal igyekezett megszilárdítani. Ragyogó felvonulásokat tartott kíséretével, alattvalói pedig mesés ünnepségeket adtak tiszteletére. 1575-ben például Leicester gróf adott pazar fogadást birtokán a királynő tiszteletére három teljes héten át. Mulatságok és választékos szórakozások követték egymást: mitológiai jeleneteket adtak elő, és tűzijátékokat rendeztek, ezeket a környező falvak lakói is élvezhették.

Erzsébet igyekezett elérni, hogy az egész ország tudatában „Szűz Királynőként” éljen. Örült, ha az antik holdistennő, a vadászokat oltalmazó szűz Diana vagy az igazságosztó Justitia képében jelenhetett meg. (Elterjedt az a hiedelem, hogy Erzsébetnek volt egy törvénytelen fia Robert Deveraux, Essex grófjától, de sokan osztják azt a nézetet is, hogy a királynő végig erkölcsös életet élt.)

Sok portré fennmaradt róla, ezek általában dicsőségét, páratlan személyiségét jelenítették meg.

Sir Francis Walsingham

Ahhoz képest, hogy később milyen rangba emelkedett és milyen hatalommal bírt, meglepően keveset tudunk Francis Walsingham korai életéről. Csak becsléseink vannak, mikor is születhetett, és az se biztos, hogy hol. I. Erzsébet legendás kémmestere vélhetőleg 1532-ben, a Kent megyei Chistlehurst közelében levő Foots Cray-ben látta meg a napvilágot.

Tanulmányait a Cambridge-i King's College-ben kezdte, majd a londoni Gray's Inn-ben jogot tanult, de I. Mária trónra kerülése után protestáns hite miatt elmenekült Angliából, így stúdiumait végül Bázelben és Páduában fejezte be.

Csak I. Mária halála és I. Erzsébet trónra lépése után, 1558-ban tért vissza Angliába, ahol is a parlament tagja lett. Egy időben volt francia nagykövet is, később a királyság államminiszterévé nevezték ki, valamint a Térdszalagrend kancellárjává. Azonban a legtöbben mégis I. Erzsébet kémfőnökeként ismerik. A protestánsok ügyének elszánt támogatója, valamint William Cecillel (Lord Burleigh) együtt az I. Erzsébet ellen irányuló összeesküvések és puccskísérletek fő meghiúsítójaként ismert. Főszerepet játszott a Ridolfi-féle összeesküvés, valamint Stuart Mária Thomas Howard, Norfolk hercegével kötendő konspirációs házasság megakadályozásában, ez utóbbi sikerét egy jól szerkesztett rágalomkampánnyal érte el. Párizsban volt Szent Bertalan éjszakáján, háza több űzött protestánsnak is menedéket nyújtott, köztük a költő Philip Sidney-nek, későbbi vejének. A mészárlás és annak mértéke megdöbbentette, és megerősítette abban a hitében, hogy egy esetleges angliai katolikus felkelés ugyanekkora vérfürdőbe torkollna. Ezen felbuzdulva már-már fanatikus megszállottsággal üldözte Angliában a katolikus papokat és mindenkit, akit konspirátornak vélt. Engedélyezte a kínvallatást a beismerő vallomások megszerzéséhez.

Külön említést érdemel hogy Erzsébet királynő, ki értékelte és általában megfogadta Walsingham nyers, nemszeretem tanácsait, egy ízben azt írta róla: "Ő az én mórom, ki képtelen színét változtatni."
Sir Francis Walsingham 1590-ben halt meg, feltehetőleg rákban. A Szent Pál Székesegyházban temették el, sírja a Nagy londoni tűzvész során megsemmisült.

 Sir Francis Walsingham végre megfelelő bizonítékot tud bemutatni Erzsébetnek Mária ellen.

Egy királynő kegyence

Anglia újdonsült királynőjének kegyeiért fél Európa hercegei versengtek. Bár Erzsébet elvárta, hogy „szűz királynőként” emlegessék, az uralkodónak voltak kegyencei és szeretői. Ő azonban nem titkolta, hogy szíve választottja Robert Dudley, Leicester grófja volt. Dudley apját és nagyapját is kivégezték árulás miatt, őt magát szintén halálraítélték és a londoni Towerbe zárták, ahol együtt raboskodott gyermekkori barátjával, a fogságban tartott Erzsébettel.

Dudley kegyelmet kapott és 1558. november 17-én I. Erzsébet koronázásán rámosolygott a szerencse. A királynő első dolga volt, hogy királyi istállómesterré nevezze ki, továbbá számos királynői kegyben részesítette. A magas, jóképű, sötétbőrű Dudley-t a vele nem rokonszenvezők csak úgy emlegették: „a cigány.”

A királynőhöz fűződő belsőséges viszonya és szoros, egyesek szerint szerelmi, kapcsolatuk sok pletykára adott okot. A spanyol nagykövet azt írta egyik levelében: a királynő oly mértékben kegyeibe fogadta Dudleyt, hogy többé-kevésbé azt teszi, amit akar; „mi több, úgy mondják, Őfelsége rendszeresen meglátogatja Dudleyt a szobájában éjjel és nappal.” tette hozzá. A királynői lakosztályba bejáratos Dudley ügyesen használta ki befolyását, sokan nem nézték jó szemmel, hogy szinte királyként viselkedett, az udvari eseményeken afféle királyi hitvesként jelent meg.

Egyesek szerint Robert Dudleytól született egy fia, Arthur Dudley, aki néha felbukkant az udvarban. Arra is születtek magyarázatok miként tudta a királynő eltitkolni állítólagos terhességét, azonban a legtöbb szerző osztja azt a hipotézist, amely magától Erzsébettől származik, miszerint a Szűz Királynő valóban szűz volt, a szó legszorosabb értelmében.

Erzsébet és Dudley egybekelésének legfőbb akadálya a jó megjelenésű fiatal lord első házassága volt. Közvetlenül a 17. születésnapja előtt nőül vette Amy Robsartot, egy vidéki földbirtokos egyetlen gyermekét. Dudley akit vonzott az udvari élet, hosszabb – rövidebb időre újra és újra magára hagyta feleségét, akitől gyermeke nem született.

1560-ban Amy Robsart rejtélyes körülmények között a nyakát törte. Rossz nyelvek nyomban beszélni kezdték, hogy Dudleynak köze van felesége halálához. Erzsébet vetélytársa, Stuart Mária mások füle hallatára mondta egyszer: „Anglia királynője a lovászmesterével akarja összeadatni magát, aki a frigy érdekében megölte a feleségét!”

Robert Dudleyt végül fölmentették felesége meggyilkolásának vádja alól. A történelemkönyvek többsége nem marasztalja el Dudleyt, ugyanis felesége köztudomásúlag mellrákban szenvedett, amely kései szakaszában a daganat átterjedhet a gerincre, meggyengítve azt.

A királynő végül a házasságon kívüli kapcsolatot választotta. Pár év múltán kinevezte Dudleyt Leicester grófjává, de amikor a férfi az udvarban nagyobb hatalomra tört, keményen megrótta érte, mondván: „Úrnőből elég itt egy, úrra pedig semmi szükség.” Dudley még három évtizedig szolgálta hűségesen a királynőt, s kétszer is megházasodott. 1588. szeptember 4-én az Oxford közeli Cornburyben váratlanul meghalt. Erzsébet gyászában napokra bezárkózott szobájába, a gróftól kapott utolsó levelet 15 évvel későbbi halála napjáig az ágya melletti ládikában őrizte.

„A kor legszebb asszonya”

I. Erzsébet úgy parancsolta, hogy uralkodása alatt a "nemzet szeplőtlen szűz királynőjéhez" - azaz hozzá - hasonlóan az alatta lévő társadalmi osztályok tagjai is feleljenek meg az általa hirdetett ideálnak.

Legyen hófehér a bőrük és világos a hajuk. Az eredetileg vörös hajú királynő először vörösre, uralkodása vége felé viszont egyre szőkébbre festette a haját, ami akkor nem volt olyan egyszerű, mint manapság. A habállagú hajfesték helyett sáfrányt, római kömény magját, ólmot, égetett meszet, ként is tartalmazható főzettel festették gyömbérszínűre a hajukat. Nem csoda, ha a keverék sokaknál rosszullétet, fejfájást vagy orrvérzést okozott. Azok, akik meg tudták fizetni, maradtak a parókánál. Ebből egyébként I. Erzsébet királynőnek is közel nyolcvan különböző darab állt a rendelkezésére.

Hófehérre mázolt arcával és lángvörös parókájával I. Erzsébet volt a kor legszebb asszonya. A királynő 1562-ig szinte egyáltalán nem sminkelt, ekkor azonban egy himlőjárvány következtében megcsúnyult az arcbőre, így fehér ólom és ecet keverékét kezdte használni, ami lassan mérgezte szervezetét. Mivel a hófehér bőr a kiváltságos, beltéri életmódra utalt, így az ólomból készített púder és a rovarok összenyomott maradványából készült rúzs igen nagy népszerűségnek örvendett. Erzsébet nagy kedvence volt a tojásfehérjés arcmaszk, amivel remekül lehetett kezelni a pattanásokat, a napégés nyomait és a bőrpírt is.

Színház az egész világ

A szűz királynő, I. Erzsébet uralkodása alatt kibontakozó színjátszás mai szemmel nézve is kétségtelenül hatalmas jelentőségű volt korára, és hatása erősen érződik napjainkban is.

Ebben a korban a darabokat már nem a közönséges vásári ripacsok mutatták be, és a minőségi, művelt mesteremberek által megkomponált előadások sem számítottak a gazdag, nagybefolyású nagyurak kiváltságának. Létrejöttek a mindenki által elérhető színházak, ahol hivatásos színtársulatok a kreativitásuknak határt nem szabva, szabadon játszhattak. 
Anyagi kereteiket, a pompás jelmezeket és a nélkülözhetetlen drága felszereléseket természetesen gazdag patrónusok biztosították számukra, ezért a társulatok általában a nevüket is pártfogójukról kapták.

Anglia első színháza Theatre 1576-ban épült, de legjelentősebb kétségtelenül Shakespeare színháza, a Globe volt amely állítólag háromezer fő befogadására is alkalmas volt. A hatalmasnak ható színház vélhetően a VIII. Henrik előadása közben, 1613-ban porig leégett, de az épületet gyorsan, már a következő évben újjá is építették. Egészen az angol polgárháborúig töretlenül működött, de sajnálatos módon 1644-ben puritán aktivisták a földig lerombolták.

A korabeli színházak közönsége felettébb sokszínű volt, még a legszegényebb rétegek is megengedhették maguknak a színházak látogatását, sőt az sem volt ritka, hogy az előadásokon a legnagyobb méltóságú személyek is tiszteletüket tették. A színpad (vélhetően biztonsági okokból) embermagasságú volt, hiszen a nézők mai szemmel nézve cseppet sem voltak jól neveltek. 
Általános volt, hogy az előadásokon gátlás nélkül ettek, vagy épp vedelték a sört, gúnyos, sőt trágár megjegyzéseket kiabáltak be a nekik nem tetsző színészeknek, étellel dobálták meg őket.

Korabeli feljegyzések szerint az sem volt példa nélküli, hogy a nézőtérről egyes személyek úgy beleélték magukat az aktuális darabba, hogy a színpadra felugorva be is kapcsolódtak az előadásba, például a kardvívók
párharcába.