Sir Francis Walsingham

Ahhoz képest, hogy később milyen rangba emelkedett és milyen hatalommal bírt, meglepően keveset tudunk Francis Walsingham korai életéről. Csak becsléseink vannak, mikor is születhetett, és az se biztos, hogy hol. I. Erzsébet legendás kémmestere vélhetőleg 1532-ben, a Kent megyei Chistlehurst közelében levő Foots Cray-ben látta meg a napvilágot.

Tanulmányait a Cambridge-i King's College-ben kezdte, majd a londoni Gray's Inn-ben jogot tanult, de I. Mária trónra kerülése után protestáns hite miatt elmenekült Angliából, így stúdiumait végül Bázelben és Páduában fejezte be.

Csak I. Mária halála és I. Erzsébet trónra lépése után, 1558-ban tért vissza Angliába, ahol is a parlament tagja lett. Egy időben volt francia nagykövet is, később a királyság államminiszterévé nevezték ki, valamint a Térdszalagrend kancellárjává. Azonban a legtöbben mégis I. Erzsébet kémfőnökeként ismerik. A protestánsok ügyének elszánt támogatója, valamint William Cecillel (Lord Burleigh) együtt az I. Erzsébet ellen irányuló összeesküvések és puccskísérletek fő meghiúsítójaként ismert. Főszerepet játszott a Ridolfi-féle összeesküvés, valamint Stuart Mária Thomas Howard, Norfolk hercegével kötendő konspirációs házasság megakadályozásában, ez utóbbi sikerét egy jól szerkesztett rágalomkampánnyal érte el. Párizsban volt Szent Bertalan éjszakáján, háza több űzött protestánsnak is menedéket nyújtott, köztük a költő Philip Sidney-nek, későbbi vejének. A mészárlás és annak mértéke megdöbbentette, és megerősítette abban a hitében, hogy egy esetleges angliai katolikus felkelés ugyanekkora vérfürdőbe torkollna. Ezen felbuzdulva már-már fanatikus megszállottsággal üldözte Angliában a katolikus papokat és mindenkit, akit konspirátornak vélt. Engedélyezte a kínvallatást a beismerő vallomások megszerzéséhez.

Külön említést érdemel hogy Erzsébet királynő, ki értékelte és általában megfogadta Walsingham nyers, nemszeretem tanácsait, egy ízben azt írta róla: "Ő az én mórom, ki képtelen színét változtatni."
Sir Francis Walsingham 1590-ben halt meg, feltehetőleg rákban. A Szent Pál Székesegyházban temették el, sírja a Nagy londoni tűzvész során megsemmisült.

 Sir Francis Walsingham végre megfelelő bizonítékot tud bemutatni Erzsébetnek Mária ellen.

Egy királynő kegyence

Anglia újdonsült királynőjének kegyeiért fél Európa hercegei versengtek. Bár Erzsébet elvárta, hogy „szűz királynőként” emlegessék, az uralkodónak voltak kegyencei és szeretői. Ő azonban nem titkolta, hogy szíve választottja Robert Dudley, Leicester grófja volt. Dudley apját és nagyapját is kivégezték árulás miatt, őt magát szintén halálraítélték és a londoni Towerbe zárták, ahol együtt raboskodott gyermekkori barátjával, a fogságban tartott Erzsébettel.

Dudley kegyelmet kapott és 1558. november 17-én I. Erzsébet koronázásán rámosolygott a szerencse. A királynő első dolga volt, hogy királyi istállómesterré nevezze ki, továbbá számos királynői kegyben részesítette. A magas, jóképű, sötétbőrű Dudley-t a vele nem rokonszenvezők csak úgy emlegették: „a cigány.”

A királynőhöz fűződő belsőséges viszonya és szoros, egyesek szerint szerelmi, kapcsolatuk sok pletykára adott okot. A spanyol nagykövet azt írta egyik levelében: a királynő oly mértékben kegyeibe fogadta Dudleyt, hogy többé-kevésbé azt teszi, amit akar; „mi több, úgy mondják, Őfelsége rendszeresen meglátogatja Dudleyt a szobájában éjjel és nappal.” tette hozzá. A királynői lakosztályba bejáratos Dudley ügyesen használta ki befolyását, sokan nem nézték jó szemmel, hogy szinte királyként viselkedett, az udvari eseményeken afféle királyi hitvesként jelent meg.

Egyesek szerint Robert Dudleytól született egy fia, Arthur Dudley, aki néha felbukkant az udvarban. Arra is születtek magyarázatok miként tudta a királynő eltitkolni állítólagos terhességét, azonban a legtöbb szerző osztja azt a hipotézist, amely magától Erzsébettől származik, miszerint a Szűz Királynő valóban szűz volt, a szó legszorosabb értelmében.

Erzsébet és Dudley egybekelésének legfőbb akadálya a jó megjelenésű fiatal lord első házassága volt. Közvetlenül a 17. születésnapja előtt nőül vette Amy Robsartot, egy vidéki földbirtokos egyetlen gyermekét. Dudley akit vonzott az udvari élet, hosszabb – rövidebb időre újra és újra magára hagyta feleségét, akitől gyermeke nem született.

1560-ban Amy Robsart rejtélyes körülmények között a nyakát törte. Rossz nyelvek nyomban beszélni kezdték, hogy Dudleynak köze van felesége halálához. Erzsébet vetélytársa, Stuart Mária mások füle hallatára mondta egyszer: „Anglia királynője a lovászmesterével akarja összeadatni magát, aki a frigy érdekében megölte a feleségét!”

Robert Dudleyt végül fölmentették felesége meggyilkolásának vádja alól. A történelemkönyvek többsége nem marasztalja el Dudleyt, ugyanis felesége köztudomásúlag mellrákban szenvedett, amely kései szakaszában a daganat átterjedhet a gerincre, meggyengítve azt.

A királynő végül a házasságon kívüli kapcsolatot választotta. Pár év múltán kinevezte Dudleyt Leicester grófjává, de amikor a férfi az udvarban nagyobb hatalomra tört, keményen megrótta érte, mondván: „Úrnőből elég itt egy, úrra pedig semmi szükség.” Dudley még három évtizedig szolgálta hűségesen a királynőt, s kétszer is megházasodott. 1588. szeptember 4-én az Oxford közeli Cornburyben váratlanul meghalt. Erzsébet gyászában napokra bezárkózott szobájába, a gróftól kapott utolsó levelet 15 évvel későbbi halála napjáig az ágya melletti ládikában őrizte.

A „Mary Queen of Scots” kultusz

Aki járt már Skóciában, bizonyára tapasztalta, mekkora rajongás övezi még mindig Stuart Máriát. Nem csak a skót nemzeti identitás, büszkeség, és az újra meg újra előtörő függetlenedési vágy talált méltó jelképre Máriában, de története az elmúlt 4 évszázadban a populáris kultúrát is gyakran megihlette. A két királynő hatalmi harcának feldolgozása sokféle üzenet közvetítésére alkalmas a 20-21. században is. Mária egyszerre vált nemzeti, vallási, feminin és romantikus ikonná.

Mária kapcsolata Skóciával bonyolultan és ellentmondásosan indult. A körülötte zajló különös események (pl. második férje halála és szeretőjével kötött új házassága) meghökkentették kortársait és megnehezítették, hogy a skót nemesség elfogadja. Az ellene szövetező lordok elől Angliába menekült és unokatestvérétől, Erzsébettől kért segítséget, aki ahelyett, hogy visszasegítette volna Skócia trónjára, börtönbe vetette.

Mivel azonban mind a kulturális, mind a történelmi emlékezet hajlamos a szelektív értelmezésre, kivégzését követően nem csoda, hogy Mária – akármennyire próbálta ezt Erzsébet elkerülni – a katolicizmus és Skócia leigázásának mártírjává vált. A későbbi korokban már, mint „Skócia anyja”, egy gyönyörű és tragikus életű romantikus hős jelenik meg az irodalomban, színházban és filmművészetben egyaránt.

Annak ellenére, hogy katolikus vallása szorosan összekapcsolta Franciaországgal és Spanyolországgal, Edinburgh szuvenír boltjaiban és turisztikai látványosságainál mindenhol a skót nemzetiesség képeként láthatjuk viszont. A „Mary Queen of Scots” név örökre beleég az utazó emlékezetébe, mint a leggyakoribb kifejezés, amivel ezeken a helyeken leírva találkozhatunk. Jelentős szerepe a skót és angol történelemben valóban vitathatatlan, már csak azért is, mert Mária volt az anyja I. Jakab királynak, aki 1603-ban egyesítette Skóciát Angliával.

„A kor legszebb asszonya”

I. Erzsébet úgy parancsolta, hogy uralkodása alatt a "nemzet szeplőtlen szűz királynőjéhez" - azaz hozzá - hasonlóan az alatta lévő társadalmi osztályok tagjai is feleljenek meg az általa hirdetett ideálnak.

Legyen hófehér a bőrük és világos a hajuk. Az eredetileg vörös hajú királynő először vörösre, uralkodása vége felé viszont egyre szőkébbre festette a haját, ami akkor nem volt olyan egyszerű, mint manapság. A habállagú hajfesték helyett sáfrányt, római kömény magját, ólmot, égetett meszet, ként is tartalmazható főzettel festették gyömbérszínűre a hajukat. Nem csoda, ha a keverék sokaknál rosszullétet, fejfájást vagy orrvérzést okozott. Azok, akik meg tudták fizetni, maradtak a parókánál. Ebből egyébként I. Erzsébet királynőnek is közel nyolcvan különböző darab állt a rendelkezésére.

Hófehérre mázolt arcával és lángvörös parókájával I. Erzsébet volt a kor legszebb asszonya. A királynő 1562-ig szinte egyáltalán nem sminkelt, ekkor azonban egy himlőjárvány következtében megcsúnyult az arcbőre, így fehér ólom és ecet keverékét kezdte használni, ami lassan mérgezte szervezetét. Mivel a hófehér bőr a kiváltságos, beltéri életmódra utalt, így az ólomból készített púder és a rovarok összenyomott maradványából készült rúzs igen nagy népszerűségnek örvendett. Erzsébet nagy kedvence volt a tojásfehérjés arcmaszk, amivel remekül lehetett kezelni a pattanásokat, a napégés nyomait és a bőrpírt is.

Színház az egész világ

A szűz királynő, I. Erzsébet uralkodása alatt kibontakozó színjátszás mai szemmel nézve is kétségtelenül hatalmas jelentőségű volt korára, és hatása erősen érződik napjainkban is.

Ebben a korban a darabokat már nem a közönséges vásári ripacsok mutatták be, és a minőségi, művelt mesteremberek által megkomponált előadások sem számítottak a gazdag, nagybefolyású nagyurak kiváltságának. Létrejöttek a mindenki által elérhető színházak, ahol hivatásos színtársulatok a kreativitásuknak határt nem szabva, szabadon játszhattak. 
Anyagi kereteiket, a pompás jelmezeket és a nélkülözhetetlen drága felszereléseket természetesen gazdag patrónusok biztosították számukra, ezért a társulatok általában a nevüket is pártfogójukról kapták.

Anglia első színháza Theatre 1576-ban épült, de legjelentősebb kétségtelenül Shakespeare színháza, a Globe volt amely állítólag háromezer fő befogadására is alkalmas volt. A hatalmasnak ható színház vélhetően a VIII. Henrik előadása közben, 1613-ban porig leégett, de az épületet gyorsan, már a következő évben újjá is építették. Egészen az angol polgárháborúig töretlenül működött, de sajnálatos módon 1644-ben puritán aktivisták a földig lerombolták.

A korabeli színházak közönsége felettébb sokszínű volt, még a legszegényebb rétegek is megengedhették maguknak a színházak látogatását, sőt az sem volt ritka, hogy az előadásokon a legnagyobb méltóságú személyek is tiszteletüket tették. A színpad (vélhetően biztonsági okokból) embermagasságú volt, hiszen a nézők mai szemmel nézve cseppet sem voltak jól neveltek. 
Általános volt, hogy az előadásokon gátlás nélkül ettek, vagy épp vedelték a sört, gúnyos, sőt trágár megjegyzéseket kiabáltak be a nekik nem tetsző színészeknek, étellel dobálták meg őket.

Korabeli feljegyzések szerint az sem volt példa nélküli, hogy a nézőtérről egyes személyek úgy beleélték magukat az aktuális darabba, hogy a színpadra felugorva be is kapcsolódtak az előadásba, például a kardvívók
párharcába.

Stuart Mária

Stuart Mária 1542 decemberében látta meg a napvilágot skót földön. Egy hetes volt csupán amikor édesapja korai halála miatt ő lett a skótok királynője. Édesanyja azonban boldogabb gyermekkort szánt Máriának és a francia udvarba küldte, hogy tanuljon az életről, etikettről, szerelemről. Első férje, II. Ferenc halála után, hátrahagyva a francia udvart, visszatért szülőhazájába. A skót nép rajongással vette őt körül, legendák szóltak szépségéről és csakhamar a protestáns Angliával szembeszegülő skót katolicizmus jelképe lett...