2013. október 24., csütörtök

Kis magyar boszorkányhatározó I.

Messze földön híres nyelvünk arról, milyen szépen lehet vele árnyalni mondandónkat; gondoljunk csak a rengeteg szinonimára vagy a magyar szitokszavak sokszínűségére! Nincs ez másként akkor sem, ha a boszorkányokról szeretnénk beszélni. A „boszorkány”  gyűjtőfogalom, melybe rengeteg féle-fajta alak beletartozik, feltárva őseink rejtett félelmeinek minden megtestesítőjét. 

Maga a szó török eredetű: az azonos jelentéssel bíró „baszargan” magyar változata. Mindkét szó az ótörök „basz-„ ige származéka, melynek jelentése: nyomni. Tehát az eredeti magyar fogalom leginkább a lidérccel rokon (esetleg azzal azonos) lényt jelöl, mely éjszakánként „megnyomja” áldozatát. (lidércnyomás) Érdekesség, hogy a „lidércnyomás” nem a fantázia szüleménye: valós alvási zavar tünet együttesét írták le így eleink, jobb magyarázat híjján, a természetfelettivel magyarázva a dolgot. Ma úgy hívjuk: alvásos bénulás. Tünetei: az alany nem tud moccanni, bár tudata tiszta, és erős nyomást érez deréktájékon… Hát igen, minden mítosz mögött ott rejlik egy cseppnyi igazság, no de kanyarodjunk vissza a boszorkányokhoz!

Kezdetben, államalapításunk idejében latinul fejezték ki magukat írástudóink, így királyaink törvényeiben kétféle „boszorkányt” különböztethetünk meg: a strigát és a maleficát.

A striga alapvetően olyan fenevad, mely állati alakot is képes ölteni, más források szerint az ördöggel hál, esetleg embert eszik, de a boszorkányszombatra is ő repül seprűn a magyar hagyomány szerint, nem szelídebb társa, a malefica. A striga egyébként más államokban nem ugyanazt a fogalmat jelölte, mint kishazánkban: leginkább a vámpír-mítosz alapjául szolgáló vérszívó, emberevő démonokat jelöltek ezzel a latin kifejezéssel.



A malefica ezzel szemben „csak” rontást küld, megigéz, bűbájos füvekkel mesterkedik. Amolyan „vajákos” nő,  javasasszony, mint Biri néne a Lúdas Matyiban. De nem ártalmatlanok ők sem, sőt! Legalábbis a köznép nem tartotta őket annak. Akkoriban úgy gondoltak a betegségekre, mint rontásokra, s azokat bizony mind a maleficák bocsátották a szegény emberekre! Ám ami még rosszabb – gyógyítani is csupán ők voltak képesek. …így eshetett, hogy a boszorkányperekben Magyarországon sokszor ártatlan, gyógyfüveket ismerő embereket állítottak bíróság elé, mondván: „ha el tudta mulasztani, ő is okozta!”




Így amikor Könyves Kálmán kimondta: „de strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat”, csak a strigák létét tagadta. Bár a közismert fordítás úgy szól „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”, a legpontosabb fordítás a következő lenne: „A srigákról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”. A maleficák létezését ős is elismerte, sőt mi több, el is járt ellenük. Így tehát, mai fogalmaink szerint: boszorkányok voltak is, meg nem is.

Hogy manapság élnek-e közöttünk boszorkák? Bizonyosan. Aki nem hiszi, november 6-án találkozhat is velük!

Salemi boszorkányperek
A Perjátszó Kör előadása
2013. november 6. 19 óra

ELTE-ÁJK, Aula Magna

2013. szeptember 30., hétfő

Miért éppen feketerigó?

"Mikor Atticus végre megvette a légpuskáinkat, persze, nem tanított meg rá, hogyan használjuk. De a bátyám valahol megtanulta. Atticus azt mondta: „Jobb szeretném, ha bádogkannákra lövöldöznétek a hátsó udvarban, de úgyis tudom, hogy madarakra fogtok vadászni. Lőjetek le annyi szajkót, amennyit akartok, de ne bántsátok a feketerigót! Az bűn! A feketerigó nem okoz kárt, csak fütyül, és füttyével gyönyörűséget szerez mindnyájunknak..."
(részlet a köny
vből)

Szerda este 6 óra! Várunk Benneteket!

2013. szeptember 29., vasárnap

"Ingyen cirkusz"

"Nálunk nincs mozi, csak a bíróságon van néha ingyen cirkusz." - részlet a könyvből
Találkozunk szerdán, este 6kor! ;)

2013. szeptember 6., péntek

"Apró színpadi dolgok" - Little stage things

Ahány színjátszó kör, annyi szokás... de van néhány "apró színpadi dolog", ami mindenhol ugyanolyan. Ezek lehetnek megmosolyogtatóak, vagy bosszantóak, de egy közös bennük: ránk is jellemzőek. :)


"01. A társulat furcsa rituáléi előadás előtt"

Előadás előtt mindig túrórudit eszünk, de ami az igazi átütő élmény az a csatakiáltás! Másodpercekig visszahangzik a hangunk a ELTE-ÁJK ódon falai között. :)



"13. Amikor felismernek előadás után"

 A legjobb érzés! Velem is előfordult már, hogy amikor bemutatkoztam valakinek az egyetemen, az volt a válasz: "Én téged ismerlek, láttalak egy előadásban!"



"15. Amikor az évadzárás után beülünk a csapattal"

Sőt! Nemcsak évadzárás után... ;)




"26. Egyenpóló"

Jelentkezéssel kacérkodóknak címezve: ha jelentkeztek hozzánk, és bekerültök, Ti is kaptok! Már csak ezért is megéri ;)




"54. Amikor random emberek gratulálnak előadás után"

Még az Arany Ászok reklámja is ezt a érzést lovagolja meg: "Jólesik, mint az elismerés!" (Sőt, szerintem az elismerés jobb, mint a sör :) )




"222. Kihúzni a szöveged sorkiemelővel"

Majdnem mindenkinek ez az első dolga miután megkapta a szövegét, de így legalább tudjuk melyik szövegkönyv kié. :)




"223. Amikor a karakterének a neve hamarabb jut eszedbe"

...és van, amikor még hónapokkal később is azon a néven szólítanak :)




"273. Soha de SOHA nincs elég hullámcsat"

Ez lányoknál otthon is állandó probléma, és előadás előtt csak hatványozódik. (Pl. amikor a Marie Antoinette élete és pere előadás kezdete előtt egy órával a fiúk még a DM-be rohangásztak hullámcsatért, hogy a lányoknak legyen a nagy hajkölteményeikhez! :) )


Ha van kedvetek csatlakozni, és együtt átélni a fentieket, és még sok mást (meghajolni vastaps közben az Aula Magnában szintén nem rossz érzés :)) akkor jelentkezzetek!

Nemcsak gólyáknak!!!

A felvételi időpontja: szeptember 18. szerda, 18 óra, A/14

A jelentkezési lapot itt tudjátok elérni


2013. április 17., szerda

Atticus

Mint azt a leírásban olvashattátok, a mű az Amerikai Egyesült Államokban kötelező olvasmány, ezért aztán sok híres embert is megihletett a könyv... például a Blink 182 tagjait!
Így jött létre az "Atticus" nevű deszkásruhákat és sört(!) forgalmazó márka. :) Matt Bellamy énekes, a Muse frontembere is gyakran választ Atticus pólókat fellépéseihez. :)

Ha érdekel, miről is szólhat az a történet, ami ennyi amerikait tart lázban, és milyen ember is Atticus Finch, gyertek el jövőhét szerdán 19 órakor kezdődő előadásunkra! :)


2013. április 15., hétfő

A "niggerbarát"-ról

"-A niggerbarát olyan kifejezés, amelynek éppúgy semmi értelme, mintha valakit taknyosnak neveznek. Nehéz ezt megmagyarázni, tudatlan, hitvány emberek olyanokra szokták ezt mondani, akik szerintük a négereket többre becsülik, mint őket. Gyakran használják ezt a kifejezést hozzánk hasonló emberekre, amikor közönséges, rosszindulatú szóval akarnak valakit megbélyegezni. 
– De te nem vagy igazán niggerbarát, vagy igen? 
– De feltétlenül az vagyok. Igyekszem minden tehetségemmel szeretni mindenkit… Néha rosszulesik, néha pedig, szívem, egyáltalán nem is sértés az, amit más ember annak szánt, és ezért nem is fáj."

(Atticus Finch beszélgetése lányával, Scouttal. Részlet a könyvből)


2013. április 14., vasárnap

...hogy miért nézd meg az előadást?

A képregények szerint Clark Kent (aka Superman) kedvenc mozifilmje: A ne bántsátok a feketerigót! Bizony :)

(A képen Atticus Finch, a történet melegszívű ügyvédje, mint SuperAtticus)


2013. április 13., szombat

Az Oscar-díjas film egyik jelenete

Scout, a fiús kislány, és apja, Atticus Finch, az ügyvéd, aki a szegényeket, sőt, a "niggereket" is elvállalja.


2013. február 24., vasárnap

2013. február 23., szombat

A guillotine

Ha már ennyit hallottunk róla, ismerkedjünk meg kicsit a francia forradalom egyik főszereplőjével... a GUILLOTINE-nal!
Bár névadója Guillotin francia doktor volt, nem ő találta fel, csupán javasolta a Nemzetgyűlésnek használatát. (Ezen kívül nem is használták akkoriban a doktor nevét a gép megjelölésére, ezt csak az utókor ragasztotta rá a nyaktilóra.) Állítólag már az ókorban is használtak hasonló elven működő gépezetet, a középkori alkalmazásáról pedig források is tanúskodnak, bár tény és való, hogy legnagyobb karriert a francia forradalom időszakában futott be.
Az első francia guillotine a történet szerint egy német zongorakészítő keze munkája volt.
A zongorakészító nem is gondolhatta, milyen nagy hatása lesz munkájának: a forradalom alatt 2625 ember életét oltotta ki. Kik végezték így? XVI. Lajos, Marie Antoinette, Charlotte Corday, Robespierre, Hébert, és persze Danon. Utoljára 1977-ben(!) sújtott le guillotine Franciaországban, így nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Guillotine doktor hagyományt teremtett ötletével.
A bárd tömege 40 kg volt, indulómagassága pedig 4 méter. Az elítéltet egy deszkára fektették és erősen megkötötték, fejét pedig egy kis bevágásba szorították, úgy hogy a leeső bárd az elítélt nyakát egyszerre és biztosan kettévágja. (Ennek ellenére elővigyázatosságból lenyírták a halálraítéltek haját, mielőtt a mai Concorde térre szállították volna őket, ahol a nyaktilót felállították.) Azt mondják, a halálraítéltek, miután fejüket a vágatba erősítették, megőrültek utolsó pillanataikra, hiszen az előttük fekvő kosárban láthatták "elődjeik" levágott fejét... (Hogy ezt vajon ki terjesztette el?! :) )
Érdekesség, hogy gyakran női "becenevet" kaptak: Skócia nyaktilója "Hajadon" néven futott, a mi történetünk "sztárja" pedig "Az özvegy"-ként szerepelt a francia zsargonban. Ebből mindenki következtessen arra, amire akar...
...ne feledjétek:
Szerdán lecsap a bárd!

2013. február 19., kedd

Perjátszó Kör az ELTE-ÁJK nyíltnapján

2013. február 1-én megrendezésre került az ELTE-ÁJK nyílt napja, melyen a Perjátszó Kör is részt vett. Az aulában lehetőséget kaptunk, hogy az egyetem többi szervezetével együtt bemutatkozhassunk, valamint a nyílt nap egyik érdekességeképp nagy sikerrel bemutattunk egy részletet Az Al Capone akta c. darabunkból.  

Sok érdeklődővel beszélgettünk, s az előadás során rengetegen néztetek meg minket - reméljük, ősszel minél többeteket üdvözölhetünk a jogi kar gólyáiként, és még inkább, a Perjátszó Kör jelentkezőiként! :)


A Perjátszó Kör standja az ELTE-ÁJK nyílt napján







A szereplők csoportképe






2013. február 16., szombat

XVI. Lajos halálos ítélete

Az előadás során nemcsak Marie-Antoinette életével, de férjével, XVI. Lajossal is megismerkedhettek. Nemcsak életükben, halálukban is osztoztak: mindkettejükkel a guillotine lecsapó bárdja végzett.
Amikor a félreállított Lajos ellen felhozható vádakat kerestek, vizsgálódásuk eredményeképp annyit tudtak felróni az egykori uralkodónak, hogy az alamizsnával látta el egykori alkalmazottjait, s hogy pénze egy részét külföldön fektette be.
Ekkoriban tette meg Saint-Just (akit később szintén nyaktiló által végeztek ki) a döntő lépést az igazságszolgáltatás politizálódása felé, azaz az igazságszolgáltatásban többé nem volt szükség a bűnösség vagy ártatlanság megvizsgálására, hiszen az már a politikai "bűnözők" eltüntetésére szolgált. (Egyébként Saint-Just szerint az, hogy valaki uralkodik, önmagában bűn volt.)
Így esett, hogy a Konvent szavazása alapján, 1793. január 21-én végrehajtották a Capet Lajos elleni halálos ítéletet.
Marie Antoinette október 16-án követte férjét a másvilágra.

2013. január 19., szombat

Ezek vagyunk mi! - Dr. Kisteleki Károly



Dr. Kisteleki Károly




Kedvenc...

...szín: 
hol éppen melyik: most éppen a zöld, a lila, de általában szeretem a színeket, kivéve a feketét, a barnát és főként a szürkét 

...film: 
Cabaret 

...könyv: 
Thomas Mann: A varázshegy

...idézet: 
olyanom nincs




1. Hogyan fogalmazódott meg benned a Perjátszó Kör ötlete?



 Húúú...hát abszolút spontán jött egy "Fasiszta államkormányzatok Európában" c. Fakultatív féléves kurzus végén, amikor a Nürnbergi pert (szintén spontán ötlettől vezéreltetve) dokumentumjáték-formában előadattam az egyik órán 7 önként jelentkezővel. Annyira jól sikerült a performance, hogy a jegybeírás után megpendítettem ennek a 7 embernek, hogy nem lenne-e kedvük csinálni  "mondjuk egy Perjátszó Kört, ahol híres történelmi pereket dolgoznánk fel és adnátok elő" (idézet akkori önmagamtól). Igent mondtak és még szeptemberben is akarták: ők lettek a PK alapítói és első "hivatalos" előadásunk, a Jeanne D'Arc perének összerakói és előadói...



2. Ha az alakuláskor megkérdezte volna tőled valaki, milyennek képzeled a PK-t a 2012/2013. tanévben, ilyennek láttad volna? Ha nem, miért nem? 


Abszolút nem hittem volna ezt...Amikor elindultunk, igazából fogalmunk sem volt pontosan, hogyan szeretnénk megtölteni valós tartalommal azt, hogy történelmi pereket adunk elő. Az első 3 előadás ezért még eléggé útkeresős volt és inkább dokumentumjáték-szerű, amit megspékeltünk filmbejátszásokal, power point-betétekkel és a performance végén a jelen lévő közönséggel még beszélgettünk is az előadás tárgyát képező perről és korról. Két vízválasztó volt: az első Danton-per, amikor már egyértelműen a színházias irányba fordultunk és közönségileg teljességgel kinőttük az addigi "színpadot", az egyetem A/14-es előadóját (92 fő préselődőtt be erre az előadásra!!!); a második Rubicon pedig az "Ezerkilencszázötvenhat" c. kétfelvonásos perjátékunk, amit 2006-ban, '56 50. évfordulójára készítettünk és ebből az alkalomból megkaptuk az előadásra a Kar Dísztermét. Azóta ottragadtunk:-)

3. Voltak/vannak kedvenc előadásaid? 


Most az a sablonszöveg jön, ami amúgy teljességgel igaz: mindegyik másért emlékezetes számomra 


4. Melyik az a sztori, amit a legszívesebben látnál egy elkövetkezendő perjáték keretében?


Azt, amit a tagok megírnak - merthogy így születnek a forgatókönyvek és eddig szerintem mindig jó anyagba nyúltak be a szerzők

5. Idézz fel egy kedves emléket (vicces, megható pillanatot, emlékezetes bakit) egy előadással kapcsolatban!


Az Eichmann-dosszié első előadásán, ami az alapítók búcsúelőadása volt, nagyon rosszul álltunk, egész egyszerűen szó szerint imádkoztam az előadás előtt, hogy csak a Jóisten segíthet elkerülni a csúfos bukást. Az elkeseredésem csak fokozódott, amikor megláttam a közönség hatalmas tömegét: totál teltház, karzat is telve + még az ablakmélyedések is fullig emberekkel. Aztán elkezdődött az előadás - és "angyal szállt át"...Minden összeállt, mindenki sziporkázott, a nézők frenetikusan tapsoltak a végén, sokan könnyeztek - no comment...

6. Honnan merítesz inspirációt a rendezéshez? (Károly, mint afféle „primus inter pares” rendezi a darabjainkat – a szerk.) 


Hát megint nem leszek túl eredeti, de legalább őszinte: a Csapattól. Nem képzelem magam igazi rendezőnek, hanem inkább "összerendezgetőnek", aki az egyéni munkákkal kidolgozott karaktereket, jeleneteket összerendezgeti. Ebből következően nem rendezői diktatúra van nálunk mint egy "normális" színházban, hanem közösen rakjuk össze a darabot. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének instrukcióim a szereplőkhöz, de ha valakinek a társulatból van ötlete, az nyugodtan mondhatja (mondja is:), kipróbáljuk és mindig a legjobb ötletet tartjuk meg.


7. Ha lenne bakancslistád, mi lenne az első három pont rajta?



 Na, ezen még soha nem gondolkoztam, úgyhogy most sorrendiség nélkül imprózok: Tigrisgondozó, Szamuráj kard kovács és vívómester, egy nagy táncshow koreográfus-rendezője 


8. Ha nem lenne a perjátszó kör, miben lenne más az életed? Más lenne egyáltalán?


Szeretem ezt a közösséget, hiányozna...


9. Kiknek ajánlod a perjátszó kört? 


Kinek nem ajánlanám? Olyan nincs:-)



10. Ha egy rajongód meg akarna lepni valamivel, minek örülnél? 



Ha egy előadáson egy transzparenst mutatnának fel a színpadon játszóknak "PK, szeretünk Benneteket!!!"

2013. január 3., csütörtök

Tudtad-e...? 1. rész

Ismét egy hagyományteremtő kezdeményezés itt, a PK blogján: indul a "tudtad-e?"!


Tudtad-e, hogy


  • ...a PK nem hivatalos himnusza a Queen-től a Don't stop me now?
  • ...a PK már 7 éves?
  • ...hagyományosan minden előadás előtt túrórudit eszünk? :)
  • ...a próbákon való fegyelem megtartása érdekében pénzbírságot alkalmazunk, és az ebből származó bevételt egy rózsaszín malacperselyben gyűjtjük?
  • ...az ügyészség eredetileg 25 ezer (!) évnyi szabadságvesztést akart kiróni Al Capone-ra, ám végül csak 11 évet kapott?
  • ...Eichmann perében az eredeti vádbeszéd 10 órás volt? (és nekünk ezt kellett lerövidíteni!)
  • ...a "Marie Antoinette élete és pere" című darabunk jelmezeihez 47,5 méter, a Danton perhez pedig 11,5 méter anyag fogyott el?
  • ...a Bibó pert adtuk elő eddig legtöbbször, szám szerint hétszer?
  • ...Marie Antoinette kék magassarkú cipőt viselt, amikor kivégezték?
  • ...a valaha volt és jelenlegi tagok száma eléri az ötvenet?



2013. január 2., szerda

Rövidhír!

Az origo.hu friss cikkében számol be arról, hogy XVI. Lajos vérével átitatott zsebkendőt azonosítottak. A cikk érdekes, kitér arra a folyamatra, hogyan került a vér a textilre, mi történhetett vele ezidáig és azt is megtudhatjuk belőle, milyen módszerrel tudták azonosítani a királyi DNS-t, szóval érdemes elolvasni! :) A cikk ide kattintva érhető el.

Kiss Gergely XVI. Lajos szerepében, és maga XVI. Lajos

Ezek vagyunk mi! - Szegi Péter

Szegi Péter György





Kedvenc...

...szín: zöld


...film: Roman Polanski: Carnage, Forest Gump, Üvegtigris, és még pár száz


...könyv: Ken Follett: Katedrális, Madách Imre: Az ember tragédiája


...idézet: „If there’s a will, there’s a way”




1. Miért jelentkeztél a perjátszó körbe?


A színjátszás a legfontosabb kikapcsolódási pont, legnagyobb szenvedélyem. Mindig kell és mindig taszít. Régóta elhatároztam, hogy nem leszek színész, de hobbinak mindig megmarad.


2. Ilyennek képzelted a perjátszó kört? Ha nem, miért nem? 


:D Nem. Azt hittem, hogy egy teljesen profi, funkciókat tekintve tagolt, évszázados hagyományokkal rendelkező, szigorúan működő színház.
Ehhez képest egy nagyon színes, felszabadult, barátságos, végtelen lehetőségeket, önmegvalósítást felkaroló
 és ötletekre nyitott közegbe csöppentem, ahol viszonylag rövid időn belül új és fontos barátságokat kötöttem. 



3. Melyik szerep volt a kedvenced? Ki az, akit szívesen eljátszanál? 


Az Eichmann perben, Peter Malkin a moszad tisztje, Eichmann elfogója volt az eddigi kedvenc szerepem. Erős, indulatos, ordítós, feszült jelenet, egy kimért, ellensúlyozó gonosszal.  Eddig  mindegyik szerepemet élveztem, szívesen bújtam a szereplők bőrébe. Azt hiszem, hogy a rendező feladata az , hogy kiossza a szerepeket, a színészeknek pedig, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőle. Na jó, ha már muszáj választani, akkor örömmel eljátszanék egy álszent kígyót, egy hatalmával visszaélő aljas földesurat vagy főnököt, vagy egy elmebeteget.




4. ...és melyik előadás volt a kedvenced?


     Szerettem az Al Caponet, mert az volt az első darab, amiben játszottam. Olasz maffia vezér öccse, USA, alkohol, 20th’s, girls, guns, blues...
     Szerettem az Eichmann-t, mert egy nagyon erős jelenetem volt, sikerült eltalálnom az ügynök karakterét.
     Szerettem a Marie Antoinette-t, mert egy szervezkedő, álszentet játszhattam.
     De talán a legjobban azt az egy alkalmat élveztem, amikor a Bibó perben fröcsögő, hithű, elvakult kommunista ügyészként verhettem az asztalt Bibó Istvánnal szemben.



5. Idézz fel egy kedves emléket (vicces, megható pillanatot, emlékezetes bakit) egy előadással kapcsolatban! 


Al Capone előadás kezdete előtt 15 perccel még utoljára összepróbáltunk egy jelenetet, ami olyan jól sikerült, hogy az elrepülő „baseball” ütő széttörte az asztalon lévő kristálypoharakat. Gyorsan felszedtük, összesöpörtük és kezdődhetett az előadás.
Az Eichmann perben egy viszonylag hosszú jelenetem volt Laczó Balázzsal, sok szöveg, hosszú mondatok. Sokszor összepróbáltuk, és meg is volt a logikai sorrend, de az előadáson az egyes egységeket teljesen felcseréltük. Károly tépte a haját és kereste a szövegben, hogy hol tartunk, „miket beszélnek ezek a színpadon”, de megvolt az összhang, nagyon figyeltünk egymásra, a közönségnek semmi sem tűnt fel, és szuper jó lett a jelenet.


6. Honnan merítesz inspirációt egy-egy karakter megformálásához? 


Az író és a rendező instrukciói a legfontosabbak, mindig az a kiinduló pont. Aztán általában egyszer átolvasom a darabot, megfigyelem, hogy mi a funkciója az én szereplőmnek, hogyan befolyásolja, hogyan illeszkedik az egész darabba. Számomra nagyon adja magát a szöveg is. Mit mond, hogyan mondja? Volt már, hogy utána olvastam, de inkább csak az adott kornak, amiben játszunk. Aztán, ha van építő jellegű kritika változtatok!


7. Ha lenne bakancslistád, mi lenne az első három pont rajta? 


1: Rio de Janeiro, 2: ez hülyeség, 3: ez perverz , Na jó valószínűleg tartanék egy olyan házibulit, amire mindenkit meghívnék, akit kicsit is kedvelek. (szóval érdemes Petivel barátkozni! - a szerk.)

8. Mik a terveid jogászként? / Mint végzett jogász, hogy látod, mit adott neked a perjátszó kör? 


Jogászként mindenképpen szeretnék visszaadni valamit a társadalomnak, abból a sok jóból, amit az élettől kaptam. Szeretnék egy nemzetközi jogi irodában dolgozni és utazni. Persze egyenlőre még teljesen ködös, hogy mi lesz velem 4-5-20 év múlva, de azt tudom, hogy nagyon okos emberek oktatnak, okos emberekkel vagyok körülvéve, és színészi vágyaimat is ki tudom élni a Pk-ban.


9. Kiknek ajánlod a perjátszó kört? 


Ajánlom azoknak, akik tagjai voltak a középiskolás színjátszó köröknek, azoknak, akik mindig akartak, de valahogy nem jött össze, és azoknak, akik soha sem voltak tagok, de most kipróbálnák. Azoknak, akik tudnak énekelni, akik tudnak szöveget/verset/drámát írni, aki indult életében vers-és próza mondó versenyen vagy Zrínyi Ilona matekversenyen, aki szépen rajzol, finoman süt, ügyesen pakol székeket... mindenkinek, aki érez magában kreatívitást, ötletességet, amit kamatoztatni tud a Perjátszó Kör bármely területén. Ezen nem kell sokat gondolkodni, itt bárki és mindenki megtalálja a helyét, szívesen látjuk! 

10. Ha egy rajongód meg akarna lepni valamivel, minek örülnél? :) 


Jujj, ez nagyon izgalmas.. Nekünk a legnagyobb elismerés a taps, az ováció.
Személy szerint a legjobban az előadás végén történő: - „Gratulálok, nagyon jó voltál!” -mondat az, amiért megéri ezt csinálni! 

2013. január 1., kedd

Ezek vagyunk mi! - Kohári Réka

Kohári Réka



Kedvenc...

...szín: vannak szeretem és nem szeretem színek, de kifejezett kedvencem nincsen, legfőbb szeretem színek a piros, lila, fekete, arany, ezüst, legfőbb nem szeretem színek a citrom, narancs, kék.

...film: megintcsak, szeretem, nem szeretem filmek, szeretem legyen mondjuk a Csodálatos Júlia, August Rush, Zongorista, nem szeretem a francia filmeket

...könyv: szeretem könyvek: Virágot Algernonnak, Zola összes, Egy őrült naplója, Barackvirág, Az ötödik Sally, Egy rém ronda vörös barakk amerikában

...idézet: idén éppen: "It is never too late to be what you might have been." /George Eliot/




1. Miért jelentkeztél a perjátszó körbe?


Alapvetően a társaság miatt, nomeg a játék: szavakkal, jelmezekkel, arckifejezésekkel, emberekkel. 

2. Ilyennek képzelted a perjátszó kört? Ha nem, miért nem? 


Sokkal jobb, színesebb, mint amilyennek képzeltem. Ez a hely a zárt osztály piedesztálja a legjobb értelemben: mindenki elépesztően erős személyiség, általában élesen különbözően. A helyzetek, ez ebből fakadó reakciók kiszámíthatatlanok, olyan poénok csattannak sorozatosan, amin hónapokkal később is önkívületi állapotban nevetek. Azt hittem, nyitott, normális emberekkel leszek körülvéve, ehelyett imádnivaló idiótákat kaptam :)


3. Melyik szerep volt a kedvenced? Ki az, akit szívesen eljátszanál? 


Kedvenc szerepem eddig Madame Dubary volt ;) Amelyik szerepért pedig megvesznék az Velma Kelly /Chicago/, bár ebben Richard Gere-nek is jelentős szerepet tulajdonítok.


4. ...és melyik előadás volt a kedvenced?


 Kedvenc előadás az első Eichmann per volt, mert nézőként láttam, még "külsősként". Az alatt a per alatt vonzott bűvkörébe a perjátszókör szelleme, frenetikus színészi alakítások, kimunkált forgatókönyv, lehengerlő előadás. Backstage-ből minden más, jellemzően szétizgulom magam.



5. Idézz fel egy kedves emléket (vicces, megható pillanatot, emlékezetes bakit) egy előadással kapcsolatban! 


A Pécsi Fráter per viszi a prímet, ahol közvetlen a jelenetem előtt olyan párbeszédet folytattunk, hogy járni alig tudtam és már az összes arcizmom sajgott a nevetéstől. Iszonyatosan koncentráltam a színpadon, hogy jelenetben maradjak, majd az első napirendi pontnál - ahol a küldönc elfelejtett bejönni - megszűnt az ellenállás.

6. Honnan merítesz inspirációt egy-egy karakter megformálásához? 


Alapvetően rendezői instrukciókból, a többiek véleményéből és magamból. Szükség szerint rákeresek interneten a figurára, de a létező kismillió feldolgozás következtében ez tévútra is viheti az embert.


7. Ha lenne bakancslistád, mi lenne az első három pont rajta? 


Van bakancslistám, de az első három pontja nem publikus (még magamra vonnám a hatóságok figyelmét :)). Mindenesetre az első tízben van: látni az északi fényt, megölelni egy óriáspandát, megnyerni egy gyorsulási versenyt.

8. Mik a terveid jogászként? / Mint végzett jogász, hogy látod, mit adott neked a perjátszó kör? 


Jogászi terveim épp alakulóban, még minden relatív. Amint abszolút leszek, tervezek.

9. Kiknek ajánlod a perjátszó kört? 


Az életteli, kritikai irányvonalat követő egyéniségeknek, akik épp annyira szeretnek komolykodni mint bohóckodni, és a jogban nem csupán a sztereotípiákat látják.


10. Ha egy rajongód meg akarna lepni valamivel, minek örülnél? :) 


Egy szál vörös rózsának, ami taps alatt repül fel a színpadra :) Meg szeretnék egy repülő rózsaszín pónilovat.