2013. október 24., csütörtök

Kis magyar boszorkányhatározó I.

Messze földön híres nyelvünk arról, milyen szépen lehet vele árnyalni mondandónkat; gondoljunk csak a rengeteg szinonimára vagy a magyar szitokszavak sokszínűségére! Nincs ez másként akkor sem, ha a boszorkányokról szeretnénk beszélni. A „boszorkány”  gyűjtőfogalom, melybe rengeteg féle-fajta alak beletartozik, feltárva őseink rejtett félelmeinek minden megtestesítőjét. 

Maga a szó török eredetű: az azonos jelentéssel bíró „baszargan” magyar változata. Mindkét szó az ótörök „basz-„ ige származéka, melynek jelentése: nyomni. Tehát az eredeti magyar fogalom leginkább a lidérccel rokon (esetleg azzal azonos) lényt jelöl, mely éjszakánként „megnyomja” áldozatát. (lidércnyomás) Érdekesség, hogy a „lidércnyomás” nem a fantázia szüleménye: valós alvási zavar tünet együttesét írták le így eleink, jobb magyarázat híjján, a természetfelettivel magyarázva a dolgot. Ma úgy hívjuk: alvásos bénulás. Tünetei: az alany nem tud moccanni, bár tudata tiszta, és erős nyomást érez deréktájékon… Hát igen, minden mítosz mögött ott rejlik egy cseppnyi igazság, no de kanyarodjunk vissza a boszorkányokhoz!

Kezdetben, államalapításunk idejében latinul fejezték ki magukat írástudóink, így királyaink törvényeiben kétféle „boszorkányt” különböztethetünk meg: a strigát és a maleficát.

A striga alapvetően olyan fenevad, mely állati alakot is képes ölteni, más források szerint az ördöggel hál, esetleg embert eszik, de a boszorkányszombatra is ő repül seprűn a magyar hagyomány szerint, nem szelídebb társa, a malefica. A striga egyébként más államokban nem ugyanazt a fogalmat jelölte, mint kishazánkban: leginkább a vámpír-mítosz alapjául szolgáló vérszívó, emberevő démonokat jelöltek ezzel a latin kifejezéssel.



A malefica ezzel szemben „csak” rontást küld, megigéz, bűbájos füvekkel mesterkedik. Amolyan „vajákos” nő,  javasasszony, mint Biri néne a Lúdas Matyiban. De nem ártalmatlanok ők sem, sőt! Legalábbis a köznép nem tartotta őket annak. Akkoriban úgy gondoltak a betegségekre, mint rontásokra, s azokat bizony mind a maleficák bocsátották a szegény emberekre! Ám ami még rosszabb – gyógyítani is csupán ők voltak képesek. …így eshetett, hogy a boszorkányperekben Magyarországon sokszor ártatlan, gyógyfüveket ismerő embereket állítottak bíróság elé, mondván: „ha el tudta mulasztani, ő is okozta!”




Így amikor Könyves Kálmán kimondta: „de strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat”, csak a strigák létét tagadta. Bár a közismert fordítás úgy szól „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”, a legpontosabb fordítás a következő lenne: „A srigákról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”. A maleficák létezését ős is elismerte, sőt mi több, el is járt ellenük. Így tehát, mai fogalmaink szerint: boszorkányok voltak is, meg nem is.

Hogy manapság élnek-e közöttünk boszorkák? Bizonyosan. Aki nem hiszi, november 6-án találkozhat is velük!

Salemi boszorkányperek
A Perjátszó Kör előadása
2013. november 6. 19 óra

ELTE-ÁJK, Aula Magna