A kora újkor kegyetlensége

A kora újkor erkölcsét kissé másképp kell elképzelnünk, mint azt a világot, amiben ma élünk. A korszak még nem ismerte az egyenlőséget, az emberi jogokat, ellenben a különféle testfenyítő büntetéseket annál inkább. Saját jobbágya fegyelmezésére és büntetésére egy nemesnek nagy szabadsága volt, semmilyen felelősség nem terhelte.  Ami ma megbotránkoztató kegyetlenség, akkoriban még teljesen elfogadott volt. Épp ezért is érdekes, miért keltett akkora figyelmet Báthory Erzsébet állítólagos tevékenysége.

Ilyen (a Váradi Regrestumban is szereplő) büntetések voltak például az ellopott pénz vagy a lopáshoz használt kulcs tenyérbe égetése, vagy a lusta lányok hideg vízzel locsolása. Mivel a körülményektől függetlenül mindig ugyanazt a tükröző büntetést alkalmazták az egyes kihágásokra, előfordulhatott, hogy tél idején egy lány a büntetés után meghalt meghűlésben, vagy hogy egy nagyobb kulcs tenyérbe égetése, illetve elcsent sütemény szájba tevése súlyosabb sérülést okozott. De ezek az esetek sem voltak kirívóak, a fennmaradt levelezésekben számos hasonló történetet mesélnek a kor nemesei egymásnak jobbágyaik vagy akár feleségeik fegyelmezéséről.

A felvilágosodás a tortúrával együtt ennek a gyakorlatnak is lassan véget vetett. Ám a fizikai kegyetlenséggel együtt nem mindent hagytunk hátra...

Báthory Erzsébet legendájához egy jelmez és kelléktárában modern, sötét és futurisztikus képi világot választottunk. Ezt - azon kívül, hogy minél látványosabb jelmezeket hozzunk ki az alacsony költségvetésünkből és valami újjal, szokatlannal és extravagánssal álljunk elő - az indokolta, hogy segítségével a 21. századi nézőnek átadhatjuk azt az üzenetet, hogy a darabban felvetett problémák nem maradtak a múltban. Nincs sok új a nap alatt, egy 400 éves történet is ugyanúgy rámutat korunk mételyeire, mintha a mai világot szemlélnénk. Nem sokat tanulunk a történelemből, és ha az emberi gyarlóság felüti a fejét, annak mindig ugyanaz a jól bevált eszköztára, csak éppen korának keretei közé illesztve. Gondoljunk csak arra, hogyan esnek egymásnak keserű időkben az emberek, hogyan terelik el a figyelmet saját bűnükről mások befeketítésével, hogyan élnek vissza hatalmukkal. Hogy milyen könnyen terjed a rossz hír és milyen örömmel adjuk át egymásnak a különféle pletykákat. Arra hogyan viszonyul a férfitársadalom még ma is egy magas pozícióban lévő nőhöz, vagy, hogy hogyan próbálják ezeket a nőket rendszeresen erkölcsiségük megsértésével tönkretenni. Fontosnak tartom, hogy a Perjátszó Kör darabjainak tanulságát ne csak a történelem szemüvegén keresztül szemléljük. Hiszen ezek a problémák is, csak úgy, mint Báthory Erzsébet legendája, a mai napig tovább élnek.

dr. Sáray Dorottya

A tortúra bemutatkozása

A darab egyik kulcsszereplője a - bizonyára nézőink számára sem ismeretlen - tortúra, ami a közhiedelemmel ellentétben nem a középkor szimbóluma. A kínvallatás alapvetően európai jelenség volt, mégpedig klasszikusan újkori,  ugyanis az újkor folyamán terjedt el igazán és egészen az 1700-1800-as évekig kellett várni betiltásához.  Angliában az abszolutizmus korát a „tortúra évszázadának” is nevezték. 

Mindannyian találkoztunk már a vármúzeumok kedvelt attrakciójával, az olykor kissé komikus viaszbábukkal berendezett kínzókamrákkal. Itt folytak a kínvallatási eljárások, amelyek ugyan - a büntetésekkel ellentétben -  nem zajlottak nyilvánosan, de a módszereik ismertek és elfogadottak voltak. A valóság pedig koránt sem olyan komikus, mint a panoptikumokban.

A tortúra nem büntetés, hanem egy nyomozati módszer, ami a vallatott személy ellenállásának megtörésére és szórabírására volt hivatott. Az újkori büntető perrendtartások a vádlott beismerését a bizonyítékok királynőjének tartották, így a bíróság minden eszközzel a megszerzésére törekedett. A  kicsikart vallomást a vádlottnak a bíróság előtt meg kellett erősítenie. A visszavont (vagy meg nem ismételt) beismerés nem számított érvényes vallomásnak, arra nem alapozhattak ítéletet, így a tortúrát még kétszer megismételhették.  A siker érdekében érdekében tehát nagyon változatos volt a rettenetes tesi kínokat okozó, de túlélhető módszerek tárháza. Tulajdonképpen praktikus cél volt, hogy a tortúra olyan fájdalmas legyen, hogy a vádlott jobban tartson tőle, mint a vallomása következtében kimért büntetéstől.

                       

Spanyolcsizma

A kínvallatásnak több fokozata volt. Elsőként a bíró megkérte a vádlottat, hogy tegyen vallomást, ha nem tett, erélyesebben szólította fel és kilátásba helyezte a tortúra alkalmazását. Második fokozatként megkérte a hóhért, hogy vezesse végig a vádlottat a kínzókamrán és mutassa meg neki a szerszámokat. A legtöbbször ez már elég is volt. Ha viszont mégsem, akkor ezután következett a különféle műveletek alkalmazása. Harmadik fokozatként csak a létrára vagy kínpadra fektetés és a csigára húzás, majd az egyre durvább módszerek. Az utolsó fokozat a spanyolcsizma volt, amivel a vádlott lábait préselték össze. Ezeket sok más módszerrel is kombinálták, például a végtagok elszorításával, tűzzel égetéssel, fogókkal csípdeséssel, a köröm alá szúrt szilánkokkal, stb.

Csigára húzás

Kínpad

dr. Sáray Dorottya