Az Anasztázia- rejtély (Anna Anderson pere)

Az Anna Anderson-per Németország bírósági eljárásainak történetében azért jutott kiemelkedő szerephez, mert ez volt az első polgári peres ügy, melynek lefolyása több mint 37 évig húzódott. A per, illetve annak színpadra vitele, azonban, kis túlzással, a Perjátszó Kör életében is mérföldkőnek minősült, hiszen előadásaink közül ez volt az első, mely polgári jogi ügyet mutatott be, továbbá ennek a darabnak a megtekintését kellett először regisztrációhoz kötnünk a nagyszámú érdeklődőknek köszönhetően. 

Szintén érdekesség, hogy az e darabunkban bemutatott történelmi rejtély megoldására csak a közelmúltban, 2007-ben került sor, így Anna Anderson pere aktualitását tekintve is rendhagyónak számít, az előadásról pedig még egy internetes kulturális oldalon is jelent meg cikk.

Kiss Gergely

A legmegrázóbb darabunk: Charles Manson pere

Sose felejtem el, ahogy elindult a stáblista a nappalimban és a Perjátszó Kör olyan csendet produkált az éppen látott filmre reagálva, hogy azt is elhittem volna, hogy éppen akkor süketültem meg. A Helter Skelter című mozit szerettem volna velük együtt megnézni, mert abból hamar képet kaphatott mindenki a sztoriról, amit éppen színpadra vinni készültünk. Fel sem merült bennem, hogy a felhasított testek, a céltalan, drogos öldöklés olyan szinten fogja megrázni a csapatot, hogy felmerül majd aznap este a kérdés: elő merjük-e, elő tudjuk-e adni ezt egyáltalán? Ültem némán és csak járt a fejemben, hogy ezzel hónapokat dolgoztam, nem lehet, hogy ne adjuk elő! 

 

Végül megszületett a döntés: a darab marad, éppen azért, mert itt nem az erőszak a lényeg, hanem, hogy bemutassuk, milyen könnyen kerülnek alapvetően normális emberek annyira más hatása alá, hogy többé nem uraik a tetteiknek. A próbafolyamat során sem volt könnyű dolga a társulatnak. Ez az előadás is hippikről szól ugyan, mint a „Képzelt per”, de ez nem a felhőtlen flower power világa, hanem lelkileg az egyik legmegterhelőbb sztori, amit a kezeink közé került. A befektetett energiának meglett a gyümölcse: a nézők olyan csendet produkáltak a darab után, hogy azt is elhittem volna, hogy éppen akkor süketültem meg. De egy ilyen darabnál valahol ez a cél.

dr. Rudas Helga

Marie Antoinette élete és pere - a pompás jelmezek parádéja

A Marie Antoinette élete és pere című darabunk 2013 tavaszán fogant – ötlet szintjén – és Marie Antoinette kivégzésének évfordulóján, októberben 16-án született meg. Egymást közt csak becenevén szólítjuk: Marie. Az első „gyerekem” volt; az elsőgyerekes szülők félelmei, túlkapásai mind jellemzőek voltak rám, nem kis fejfájást okozva a csapatnak. Azt akartam, hogy tökéletes legyen, hogy minden éppen olyan legyen benne, amilyennek megálmodtam. Nem sokat segített a helyzeten, hogy – saját korábbi korlátainkhoz mérten - grandiózusra terveztem: táncot szerettem volna bele, ágyjelenetet, korabeli ruhát mindenkinek! Táncra még sosem vállalkoztunk, a díszleteink általában székekből és asztalokból álltak, a jelmezeinket pedig magunk raktuk össze otthon talált darabokból (kivéve a főszereplőket, akiknek jelmezkölcsönzőből vettünk ki megfelelő öltözéket).

„Na nem, az ÉM darabomnál nem lesznek szedett-vedett ruhák!” – gondoltam én, majd felvettem a kapcsolatot Mariannal, akit még a középiskolai években ismertem meg, és tudtam, hogy látványtervezőnek tanul. Könnyen ráállt a dologra, és elképesztő összegből, 47.000 Ft-ból rakta össze a teljes jelmeztárat és díszletet!

Nélküle nem lett volna ugyanaz ez a darab. Életünkben először mindenki kapott jelmezt, és a visszajelzések alapján a nézők imádták ezt az újítást. Még a nászágyat is sikerült megoldania! A tánc elmaradt – csak később jutott el odáig a banda, hogy ezt is bevállaltuk – de így is imádtam minden percét. Nem pont olyan volt, amilyennek megálmodtam, hibátlannak se mondanám… de tökéletesnek tökéletes volt az én szememben. A csapat pedig nemcsak egy vastapssal honorált előadással gazdagodott, de nyertünk egy látványtervezőt is – aki nélkül már el se tudnánk képzelni a társulatot.

dr. Rudas Helga

Képek a darabból:

Sorozattalanul - egy "törzsnézőnk" gondolatai

A jogászi pálya nagy hátulütője, hogy soha többé nem tudsz egy jogi témájú filmet nyugodtan végignézni. Sorozatot meg pláne. Sokunkat motivált egy-egy sorozat vagy film, hogy jogi pályára lépjünk. Ki ne akarna a tévés ügyvédekhez hasonlóan az igazság elszánt harcosává válni? Ki ne akarna könnyfakasztó perbeszédeket mondani, vagy indulatosan asztalt csapkodva tiltakozni?

Aztán jön az első év az egyetemen, ahol az igazságszolgáltatásról megtudjuk, hogy valójában jogszolgáltatás. És Iustinianus semmiképp sem hasonlít a tv-ben látott igazság szenvedélyes bajnokaira. De majd a másodév! Akkor majd biztos közelebb kerülünk a hőn áhított gyakorlathoz! Hát... inkább csak részben. Mert szépen lassan rá kell döbbennünk, hogy az igazság harci zászlaja, amit lengetni kívántunk rengeteg eljárási és formai szabály alá van temetve, amin átrágni magunkat cseppet sem hasonlatos egy diadalmenethez. És azt is megértjük - szépen lassan- , hogy ez így valahol talán szükségszerű is, és valahol rendben is van ez így. Hát ennyit az igazság harcos bajnokairól...

Mondhatnánk, hogy legalább a sorozatok és a filmek megmaradnak a lelkünk mélyén megbúvó idealista forradalmárnak, de NEM. Mert ha egy joghallgató, aki túl van a harmadéven, már csak veszekedni tud a képernyővel, hogy ez nem is így van, a perbeszédet nem lehet félbeszakítani, nem lehet az eljárási szabályoktól ennyire eltérni, nem is erre kellene hivatkozni, hiszen hiányoznak a kötelező formai kellékek, vagy a jogalap és a tárgyalást sem berekeszteni szokták, akármilyen jól is hangzik.

Ezt a tátongó űrt tölti be a Perjátszókör, ahol végre izgulhatunk egy-egy jó ügyért, drukkolhatunk a fifikás ügyvédnek vagy ügyésznek, aggódhatunk az ártatlanokért és az igazságért, és mégse zökkenünk ki a történet sodrásából egy-egy szakmai melléfogás miatt. És ami a legfontosabb, egyszer sem kell felhúznunk magunkat azon, hogy az ártatlanság vélelme helyett az ártatlanság védelmére hivatkoznának a színpadon.

Petrás Lilla Noémi

Pannon UniFest eredmény

Örömmel tudatjuk, hogy megnyertük a színházi kategóriát az Unifesten (a korrektség kedvéért: csak mi voltunk egyedül ebben a kategóriában...)

Amit nyertünk, az a dicsőség és névre szóló oklevelek, valamint a szakmai zsűri (veszprémi Petőfi Színház vezetői) azon ígérete, hogy olyannyira tetszettünk nekik, hogy a jövőben meginvitálnak minket fesztiválon kívül a színházukba valamelyik darabunkkal, hogy előadjuk - s ez szerintünk elég jó eredmény és elismerés.

Ezen kívül nagyon jól éreztük magunkat, jó csapatépítés volt a tegnapi nap. Köszönjük a szervezőknek.

Köszönet továbbá mindenkinek, aki szurkolt nekünk. Jár nekik is a taps. :)

A teljes stáb az előadás után

Az eredményhirdetésen az ELTE modern jazztánc csapatával

Az erkölcstelenség és káromkodás korszaka - Az Al Capone akta

Nehéz kiemelni, miért is volt fontos és komoly darab, de az biztos, hogy az egyik legelső darab volt, ami számos (pontosan nem is tudom már, hányszor állítottuk színpadra) teltházas előadást megért, de mindenképp az első volt, ahol egy alkalommal előzenét és egy énekes dalt is alkalmaztunk a jelenetek átvezetéseinél -ami külön kihívást jelentett, tekintve, hogy három nappal az előadás előtt a kerettörténetet adó, szerepe szerint bárzongorista (való életben zenész) bejelentette, hogy ő valójában sosem tanult zongorázni, mégis zseniálisan lehozta a feladatát-, majd egy alkalommal első ízben az előadásaink közül táncbetétet is tartalmazott. 

Pár év távlatából az ember már nevetve emlékszik vissza az olyan, akkor váratlan és meglepő helyzetre, minthogy a főpróbán sikerült az asztalról ledobni egy kristálypoharat a baseball ütővel, vagy akár arra, hogy az első felvonás végén technikai okok miatt az előtte fél perccel mentálisan összeomló főszereplő feláll a színpadon, és kedélyesen bejelenti, hogy 10 perc szünet következik. Az persze vitathatatlan, hogy mindenki jól érezte magát ebben, az átlagostól a téma és korszak sajátosságai miatt jóval kötetlenebb darabban, ahol a hölgyek is örömmel jelentkeztek táncosnőnek, a férfiak pedig napokig játékfegyverekkel rohangáltak az egyetem épületében.

dr. Berecz Sándor

2011

2014

Fráter György szentszéki pere - a mostohagyermek

Fráter György szentszéki perét két jeles alkalomkor, az ELTE 375. évfordulós ünnepségsorozatán belül és a pécsi OTDK zárónapján adtuk elő, mindkétszer felkérésre. (a szerk.)

Pécsett az OTDK alatt határoztuk el az egyesület-alapítást is

Ez a második perem, és egyben a mostohagyermekem. A Stuartot, mint témát, én választottam, erre viszont felkértek. Határozottan. Amikor meghallottam, miről lenne szó, először nem hittem, hogy ebből lesz perjáték. Hiszen hát Fráter Györgyöt orvul lemészárolták, nem volt semmiféle pere. Aztán utánanéztem a dolgoknak, és kiderült, hogy mégis. Csak épp posztumusz, és a gyilkosai azt akarták bizonyítani, hogy igenis szükséges volt megöletni a bíborost, mert különben eladta volna Erdélyt a töröknek. Na, innentől kezdve máris izgalmasabbnak tűnt a dolog, főleg, amikor kiderült, hogy ez egy szépen megkonstruált koncepciós per volt, amelynek során a pápa és Ferdinánd egyfajta kéz kezet mos játékot játszottak. A végén borzalmasan sok tanú meghallgatása után az írásbeli vallomások több ezer oldalát átböngészve néhány bíboros arra jutott, hogy a gyilkosság végső soron jogos volt. És ennyi. Sajnos az akció is. Ebben a perjátékban alig volt valós idejű történés és izgalomból se volt túl sok.

Cserébe az előadások során klasszikussá váló hibák és bakik történtek, amelyek lassan szállóigékké váltak, és amelyekre azóta különösen figyelünk, hogy ne történhessenek meg. Mint például a jelenetébe berohanni elfelejtő hírvivő, aki miatt a királyi tanács működése… erősen megakadt. Vagy a királynő, aki az elhunyt György barát nosztalgikus emlegetése helyett konkrétan a halálba kívánta Ferdinándot. És ezt rajtunk kívül senki nem vette észre. Az ilyen vidám pillanatokért éri meg darabot írni.

Szedlák Levente