Fráter György szentszéki pere - a mostohagyermek

Fráter György szentszéki perét két jeles alkalomkor, az ELTE 375. évfordulós ünnepségsorozatán belül és a pécsi OTDK zárónapján adtuk elő, mindkétszer felkérésre. (a szerk.)

Pécsett az OTDK alatt határoztuk el az egyesület-alapítást is

Ez a második perem, és egyben a mostohagyermekem. A Stuartot, mint témát, én választottam, erre viszont felkértek. Határozottan. Amikor meghallottam, miről lenne szó, először nem hittem, hogy ebből lesz perjáték. Hiszen hát Fráter Györgyöt orvul lemészárolták, nem volt semmiféle pere. Aztán utánanéztem a dolgoknak, és kiderült, hogy mégis. Csak épp posztumusz, és a gyilkosai azt akarták bizonyítani, hogy igenis szükséges volt megöletni a bíborost, mert különben eladta volna Erdélyt a töröknek. Na, innentől kezdve máris izgalmasabbnak tűnt a dolog, főleg, amikor kiderült, hogy ez egy szépen megkonstruált koncepciós per volt, amelynek során a pápa és Ferdinánd egyfajta kéz kezet mos játékot játszottak. A végén borzalmasan sok tanú meghallgatása után az írásbeli vallomások több ezer oldalát átböngészve néhány bíboros arra jutott, hogy a gyilkosság végső soron jogos volt. És ennyi. Sajnos az akció is. Ebben a perjátékban alig volt valós idejű történés és izgalomból se volt túl sok.

Cserébe az előadások során klasszikussá váló hibák és bakik történtek, amelyek lassan szállóigékké váltak, és amelyekre azóta különösen figyelünk, hogy ne történhessenek meg. Mint például a jelenetébe berohanni elfelejtő hírvivő, aki miatt a királyi tanács működése… erősen megakadt. Vagy a királynő, aki az elhunyt György barát nosztalgikus emlegetése helyett konkrétan a halálba kívánta Ferdinándot. És ezt rajtunk kívül senki nem vette észre. Az ilyen vidám pillanatokért éri meg darabot írni.

Szedlák Levente

Stuart Mária pere - egy valódi kémtörténet

Az első perjáték, amit írtam. A fő ihletést Simon Singh Kódkönyve adta, a hátteret Lady Antonia Fraser Stuart Mária című méltán híres könyve, a hangulatot és feszültséget Schiller azonos című drámája, a háttérzenét pedig a pécsi Simply English zenekar Cannakins albuma adta. A drámát pedig a csapat. Felemás érzésekkel fogadtam, amikor az olvasópróbán az általam kellően archaikusnak és korhűnek ható szavak és megnyilvánulások élőszóban mesterkéltté és vállalhatatlanná váltak, a szereplők pedig önmaguk paródiájává degradálódtak. Aztán az átírások és ráncfelvarrások után a darab elkezdett működni. Ténylegesen pedig akkor álltak össze a dolgok, amikor a jelmezeinket is magunkra öltöttük. Utána minden klappolt.

A kész mű 2010 tavaszán nem került előadásra, hanem csak ősszel, mivel a szorgalmi időszak közelgő végére való tekintettel sokan nem vállalták a szereplést. Őszre viszont annyi jelentkező volt, hogy ki kellett egészítenem még legalább egy jelenettel, és bele kellett írnom két szereplőt. Ilyen módon a Stuart Máriának 1.0-ás előadása soha nem is volt, az ősbemutatón is a 2.0-ás változat szerepelt már. Azóta pedig egy 2.5-ös változat is készült, további jelenetekkel, szereplőkkel és az előzőhöz hasonló kirobbanó sikerrel.

Szedlák Levente

2010

2014

Képzelt per egy amerikai popfesztiválról

A Képzelt per egy amerikai popfesztiválról (továbbiakban: hippi per) egy korrajz. Egy most már történelmi pillanatkép egy olyan világról, amelyet áthatott az őrült fanatizmus, az extázis, az eufória, és a szabadság. Aztán egy szempillantás alatt fordultak át a hippik mennyei élményeiből a pokolban töltött percekké. A tragédia közvetlen átélői, számukra addig ismeretlen sokkal, és a felelősség egy addig megbúvó formájával frontálisan találkoztak. Számomra ez a darab nem csupán az 1960-as évek Egyesült Államok-béli ifjúságának életstílusát mutatta meg, vagy azt, hogy milyen meghatározó elem az államok igazságszolgáltatásban az esküdtszék.

Engem ez a három előadás arra ébresztett rá, hogy az előttünk példaként álló nagyszülők, szülők szintén voltak fiatalok, és bohók, vagy éppen vadak. Ők is megélték az ifjúságukat, és mégis megtanultak a felelősséggel élni. A felelősség pedig a jogászok számára elengedhetetlen tulajdonság.

Szabó Tamás

Születésnapi köszöntő és Az Eichmann dosszié

Születésnapi köszöntő

Ha egy asszociációs játékban merülne fel a Perjátszó Kör, nekem elsőként a sokszínűség jutna eszembe róla. Ez a tulajdonság véleményem szerint mind a csapat tagjaira, mind a méltán népszerű előadásokra igaz. A próbák és egyéb közös programok, utazások üde színfoltot jelentettek, így utólag egyértelműen meg tudom állapítani: nem véletlenül fogott meg már tizenkettedikes koromban, az érettségi előtt állók számára rendezett nyílt napon ez a közösség, s nagyon jól tettem, hogy az egyetemre történő felvételemet követően – kitartva a korábbi elhatározásom mellett - jelentkeztem a Perjátszó Körbe. :) Igazán pozitív élmény volt számomra, hogy az első pillanattól fogva a csapat teljes értékű tagjának érezhettem magam, mindenki érdeklődő és közvetlen volt, s ez bizony nagyon sokat jelent egy megszeppent elsőéves hallgató számára. :) Sok szeretetet, időtálló barátságokat kaptam itt, rengeteg vidámságban lehetett részem, ráadásul a híres-hírhedt perek részleteinek megismerése, a bírósági jelenetekben való fellépés, helytállás a szakmai fejlődést is elősegíti, szóval a kellemes és a hasznos bámulatos módon együtt jár, ha e csapat tagja az ember. :)

A PK-s éveim során előadott darabjaink mindegyikében örömmel szerepeltem, függetlenül attól, hogy pletykás nőt vagy forradalmár férfit, angyalt vagy embert, szakmailag testhez álló vagy épp attól teljesen független karaktert kellett megformálnom. Valamennyi előadásunk emlékezetes marad tehát számomra, de ezek közül is kiemelkedik az Eichmann-per, amelyet elsőként az egyetemünk dísztermében, teltház előtt vittünk „színpadra”. A darab témájából következően már a próbák alatt éreztük, hogy ezúttal igazán nagy a felelősségünk, hogy alázatosan és komolyan kell venni a szerepünket a rendkívül igényesen összeállított szövegkönyv üzenetének közvetítése érdekében. Én narrátorként vettem részt az előadásban, de nagyon tetszett ez a feladat, még ha nem is bizonyult annyira egyszerűnek, mint ahogy talán elsőre tűnhet. Így még jobban figyelemmel kísérhettem a bravúros előadást, a főbb szerepeket alakító Laczó Balázstól és Vajda Viktortól kezdve egészen a legkisebb szerepeket játszó társaimig (ráadásul, mint tudjuk, valójában nincs kis szerep :) ); természetesen mindenki együttműködésére szükség volt ahhoz, hogy végül ilyen nagy hatással lehessünk a közönség tagjaira. Sosem felejtem el a meghatódott arcokat (amelyeket narrátorként bőven volt alkalmam szemügyre venni :) ), köztük a családtagjaimét, s a közönség őszinte, elismerő szavai, visszajelzései egyértelműen alátámasztották, hogy a Perjátszó Kör teljes mértékben felnőtt és alkalmas az ilyen súlyú darabok hiteles megjelenítésére is.

Csak így tovább, Perjátszó Kör, nagyon sok boldog születésnapot kívánok! :)

Szeretettel:

Takács Fruzsi

Tom Robinson pere, egy irodalmi mű alapján íródott perjáték

Tom Robinson perét a Perjátszó Kör, fennállásának első tíz évében, öt alkalommal tűzte műsorra. A csapat 2008-ban mutatta be először a Díszterem színpadán, majd két évvel később nem csak a díszteremben ismételte meg az előadást, de a KCSSK felkérésének eleget téve is felléptünk, s később, 2013-ban újítottuk fel a darabot, két előadás erejéig. A Tom Robinson pere az eddigi egyetlen olyan perjátékunk, melynek alapjául nem egy történelemből ismert eset szolgált, hanem egy irodalmi mű cselekménye. Bár a Ne bántsátok a feketerigót c. regény, mely alapján a darab íródott, megtörtént esetet dolgoz fel, a bírósági ügy a könyvnek és az abból készült filmes adaptációnak köszönhetően került be a köztudatba, így ez az előadásunk kuriózumként kiemelhető a többi történelmi perjátékunk közül.

- Megjegyezhető továbbá, hogy ebben a darabunkban tarthatjuk számon az egy perjátékra jutó legtöbb elhasznált fekete arcfestéket, legtöbb fajgyűlöletet, és legtöbb pletykálkodó, kalapos hölgyet. -

Kiss Gergely

Jean Calas pere - Újoncélet a PK-ban

Jean Calas pere amúgy is fontos mérföldkő volt a jog történetében, de nekem van egy másik okom is, hogy szeressem. No, nem szegény néhai Jean meghurcoltatását, megkínoztatását és megöletését… Kár volt érte, csórikám tudtán kívül a francia vallásháborúk és villongások egyik utolsó híres áldozata lett. Amiért én szeretem ezt a pert, hogy ez volt az első, amelyben a Perjátszó Kör tagjaként részt vettem, és ez nem kisebb eseményen került előadásra, mint a XXIX. OTDK budapesti döntőjén. Ekkor még frissen felvett nyikhaj voltam, így azért eléggé megilletődtem, hogy a nagy öregekkel játszhatok együtt. Jó, azért annyira nem. Elvégre voltam már más csoportokban is újonc, majd tag, majd öreg. Valahol most is épp ez történik… A darabban egy kitalált személyt játszottam, Voltaire és Beccaria bunkó haverját, Giovanottót, aki nem nagyon szagolt hozzá a tragédiához és annak fontosságához. Jó szerep volt, szerettem. Nagyon elrontani se lehetett, az meg, hogy közben ehettünk és ihattunk – mert a beszélgetés természetesen egy kocsmában zajlott –, külön segített nyugodtnak maradnom. Olyannyira megnyugodtam, hogy a darab utáni pakolásban el is kevertem egy fa kínálótálat, amit én hoztam. Valaki nem tudja véletlenül, hol van?

Szedlák Levente

Állófogadás az OTDK-n

A legutóbbi felvételiről, az első szerepeiről és általában újoncévéről emlékszik meg versében Marci is.

Első évem a Perjátszókörben

2014. szeptember elején

a büfé melletti lépcsőn ballagtam el épp.

Pillantásom egy hirdetésre tévedt:

a Perjátszókör tárt karokkal vár téged!

Csak olvastam és olvastam a sorokat,

lehet játékosan tanulni a paragrafusokat?

Ez a gondolat motoszkált bennem,

amíg végül hazakeveredtem.

A jelentkezési lap kitöltése után,

(ami csak pár percet vett igénybe talán)

a felvételin találtam magamat,

ahogy szavalom a kedvenc dalomat.

Ám örülni csak akkor tudtam

amikor nevem meghallottam.

Felvételt nyertek hatan,

köszöntünk titeket a Perjátszóban!

Csütörtökön hatot ütött az óra,

vajon milyen lesz az első próba?

Al-capone akta az étlapon,

ahol én Edwardson bírót alakítom.

A per előtt mindenki nagyon izgatott,

ám a közönség tapssal jutalmazza a csapatot.

A siker megkoronázása végett,

napunk egy beüléssel ér véget.

Az elkövetkezendő napokban

az Eichmann dosszié állt a középpontban.

Majd pár hónap szünet után

Stuart Mária pere a palettán.

Az Anasztázia-rejtély a következő állomás

a nézők epekedve várják a folytatást.

Rengeteg az érdeklődő nem vitás,

regisztrációhoz kötött az előadás.

Az új tanévben fontos dolgot ünneplünk:

10 éves lett hőn szeretett körünk.

Ez alkalomból született –e versike,

Remélem, nem vet meg érte senki se. 

 Kupó Márton

Dreyfus kapitány pere - A kutatói munka, a szerzői, alkotói koncepció kezdete

Az egymás után következő perjátékok szépen lassan nőtték ki a gyerekcipőt. A Dreyfus pert megelőző évben a Danton perrel végleg és visszavonhatatlanul áteveztünk a korábbi ugyan minőségi előadásmódra törekvő, de még mindig dokumentumjáték/felolvasóest vizeiről a kívülről szöveget tanulós, még ha csak kezdetleges formában de színházi eszközöket felvonultató, színpadrendező, jelmezbe bújós korszakba. Természetesen volt még hová fejlődni.

A Dreyfust közvetlenül megelőző 2006-os évfordulóra készült ’56-os perjáték bevitt bennünket az Aula Magnába, amit akkor még csak Díszteremként emlegettünk. És mint utóbb kiderült, ez nem egyszeri alkalom volt, hanem azóta vendégelőadásainkat leszámítva az egyetem keretein belül már megszokott dolog, hogy az PK a díszteremben ad elő.

A Dreyfus per nem csak az előbbiek megőrzésében, konzerválásában segített, mintegy folytatta a szokás kialakítását. De még egyet lépett előre.

A korábbi perek kooperatív vagy mozaikszerű szövegkönyvírása, immáron véglegesen átadta helyét a szövegkönyvírói koncepciónak, az egységes perjáték-elképzelésnek. Már nem a jelenetben szereplők írták az adott jelenet szövegét, nem alkotói csoportokra volt bízva a munka, nem is kész műből merítettünk, nem feldolgoztunk. Hanem érvényesült (a történelmi hűség és szakmaiság mellett) egy kutatói munka eredményeképpen létrejövő, valahonnan valahová ívelő, szerzői, alkotói, rendezői, dramaturgiai koncepció. Egy elképzelés melyet papírra majd színpadra kellett vinni.

Az utóbbi évek eseményeit visszapörgetve tulajdonképpen itt léptünk rá arra az útra, amelyen több-kevesebb kitérővel mindmáig haladunk. Itt kezdett el formálódni a Perjátszó Kör kutatómunkája, alkotói tevékenysége olyan formában, hogy az elkészülő szövegkönyv első nyers változata többnyire egy ember munkájához kötődik, aki a PK elveihez hűen ötvözi a jogot a játékkal. Természetesen továbbra sem szűnt meg az a hagyomány, hogy a kész színre vitt darab már a csapat érdeme.

De a Dreyfus per mindenképpen fontos állomás volt, hogy a „Társulat” egy magasabb szintre lépjen, vagy legalábbis felcsillanjon a lehetőség.

Hogy ezt épp egy koncepciózus kémbotrány feldolgozásával tettük meg, mely bővelkedett cselszövésben, árulásban, koholt bizonyítékokban, irodalmi hévben, felbolydult közvéleményben, botrányban, és összeesküvés-elméletekkel volt tarkítva… Véletlen? Aligha.

Laczó Balázs