Az Amerikai Egyesült Államok történetében a Második Nagy Migrációnak (1940-1970) elnevezett időszak alatt, több mint 5 millió afro-amerikai hagyta el a déli államokat és költözött a jobb munkalehetőségeket kínáló Észak-Keletre, Közép-Nyugatra valamint Nyugatra, ahol a II. világháború alatt felpörgött hadiiparban tudtak elhelyezkedni urbanizált környezetben.
 |
| Japán-amerikai állampolgárokat evakuálnak Los Angelesből. |
Los Angelesben 1940 és 1944 között a fekete lakosság száma 75.000-ről 134.000-re nőtt, a 60-as évekre pedig ez a szám 350.000 lett, így a fekete lakosság aránya a teljes népesség körében az addigi 4%-ról 14%-ra ugrott mindössze pár évtized leforgása alatt. Habár a magasabb képzettséget igénylő és jól fizető munkalehetőségek ide vonzották őket a messzi Délről, azonban több tényező is elkülönítette őket a városi fehér közösségtől és etnikailag homogén kerületeket jöttek létre Los Angelesen belül. A Pearl Harbor-i támadásra válaszként 1942-ben internált, nyugati parton élő japán-amerikai állampolgárok lakóhelyére javarészt afro-amerikaiakat költöztettek be.
Városon belüli területi szegregáció
A várostervezők kihasználták a munkásosztálybeli feketék nehéz anyagi helyzetét és az olcsó lakásokat következetesen Dél-Los Angeles városrészeiben húzták fel, hogy távol tartsák a feketéket a fehérek lakta környékekről. A kerületeket egymástól elválasztó autópályákat is úgy építették, hogy az afro-amerikai többségű városrészeket elszigeteljék, hozzájárulva a szegregációhoz ebben etnikailag változatos nagyvárosban. Az afro-amerikai közösség félelme a rasszista indíttatású erőszaktól és diszkriminációtól ugyancsak hozzájárult a közösség kirekesztődéséhez. Az kevés lakhatási lehetőség és a bevándorlás pedig túlzsúfoltsághoz és lakáshiányhoz vezetett, ezek pedig a lakások értékének és állapotának lecsökkenéséhez.
"White Flight"-nak nevezték el azt a jelenséget, amikor a - főként középosztálybeli - fehérek az első színesbőrűek látványára tömegesen hagyták el addigi lakhelyüket, hogy az etnikailag homogén - magyarán fehérebb - külvárosokba költözzenek. Így jött létre az ismert amerikai társadalmi kép, miszerint a fehérek gazdag kertvárosokban élnek, a feketék pedig a zsúfoltabb belvárosban.
A jelenséghez hozzájárult az ingatlanközvetítők aljas taktikája is, akik kihasználva a fehér háztulajdonosok félelmét a környéken letelepedő színesbőrű kisebbségtől, olcsón felvásárolták azok ingatlanjait, majd többszörös áron eladták őket a zsúfolt gettóból szabadulni vágyó fekete családoknak. Ezzel azt is előidézve, hogy a környék összes fehér ingatlan-tulajdonosa hasonlóan járjon el. A "blockbustingnak" nevezett taktika különféle megtévesztő módszerek alkalmazását is jelentette, mint például fekete nők felbérelése, hogy toljanak babakocsit fehér környéken vagy fekete férfiak lefizetése, hogy színleljenek utcai verekedést. Jellemzően a környék postaládái addigra tele voltak az ingatlan-iroda szórólapjaival, amelyen azonnali készpénzes házfelvásárlást hirdettek. Ez a fajta pszichológiai manipuláció elérte, hogy sokan félelmükben áron alul adják el az ingatlanjukat.
Végezetül fontos tényezői voltak még a szegregációnak a diszkriminatív lakhatási jogszabályok. Az 1964-es Los Angeles Propositon 14, amely semmissé tette az egy évvel korábban hozott anti-diszkriminációs szabályt és megerősítette az ingatlantulajdonos jogát arra, hogy mindössze faji alapon megtagadhassa az eladást, bérbeadást és lízinget. Habár mind a Kaliforniai, mind pedig az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága alkotmányellenesnek ítélte a szabályozást, visszavonására hivatalosan csak 10 évvel később, 1974-ben került sor. A szabályozás a gyakorlatban erősen hozzájárult a feketék szegregációjához és egyesek szerint kiváltó oka volt az 1965-ös Watts felkelésnek. (folyt. köv: Black Angeles 2. rész)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése