A Madame Tussauds Múzeum "rövid
összefoglalója" a francia forradalomról. Jobb szélen Marie Antoinette.
2013. február 24., vasárnap
2013. február 23., szombat
A guillotine
Ha már ennyit hallottunk róla, ismerkedjünk meg kicsit
a francia forradalom egyik főszereplőjével... a GUILLOTINE-nal!
Bár névadója Guillotin
francia doktor volt, nem ő találta fel, csupán javasolta a Nemzetgyűlésnek
használatát. (Ezen kívül nem is használták akkoriban a doktor nevét a gép
megjelölésére, ezt csak az utókor ragasztotta rá a nyaktilóra.) Állítólag már
az ókorban is használtak hasonló elven működő gépezetet, a középkori
alkalmazásáról pedig források is tanúskodnak,
bár tény és való, hogy legnagyobb karriert a francia forradalom időszakában
futott be.
Az első francia guillotine a történet szerint egy
német zongorakészítő keze munkája volt.
A zongorakészító nem is gondolhatta, milyen nagy hatása lesz munkájának: a forradalom alatt 2625 ember életét oltotta ki. Kik végezték így? XVI. Lajos, Marie Antoinette, Charlotte Corday, Robespierre, Hébert, és persze Danon. Utoljára 1977-ben(!) sújtott le guillotine Franciaországban, így nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Guillotine doktor hagyományt teremtett ötletével.
A zongorakészító nem is gondolhatta, milyen nagy hatása lesz munkájának: a forradalom alatt 2625 ember életét oltotta ki. Kik végezték így? XVI. Lajos, Marie Antoinette, Charlotte Corday, Robespierre, Hébert, és persze Danon. Utoljára 1977-ben(!) sújtott le guillotine Franciaországban, így nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Guillotine doktor hagyományt teremtett ötletével.
A bárd tömege 40 kg
volt, indulómagassága pedig 4 méter. Az elítéltet egy deszkára fektették és
erősen megkötötték, fejét pedig egy kis bevágásba szorították, úgy hogy a leeső
bárd az elítélt nyakát egyszerre és biztosan kettévágja. (Ennek ellenére
elővigyázatosságból lenyírták a halálraítéltek haját, mielőtt a mai Concorde
térre szállították volna őket, ahol a nyaktilót felállították.) Azt mondják, a
halálraítéltek, miután fejüket a vágatba erősítették, megőrültek utolsó
pillanataikra, hiszen az előttük fekvő kosárban láthatták "elődjeik"
levágott fejét... (Hogy ezt vajon ki terjesztette el?! :) )
Érdekesség, hogy
gyakran női "becenevet" kaptak: Skócia nyaktilója "Hajadon"
néven futott, a mi történetünk "sztárja" pedig "Az
özvegy"-ként szerepelt a francia zsargonban. Ebből mindenki következtessen
arra, amire akar...
...ne feledjétek:
Szerdán lecsap a
bárd!
2013. február 19., kedd
Perjátszó Kör az ELTE-ÁJK nyíltnapján
2013. február 1-én megrendezésre került az ELTE-ÁJK nyílt napja, melyen a Perjátszó Kör is részt vett. Az aulában lehetőséget kaptunk, hogy az egyetem többi szervezetével együtt bemutatkozhassunk, valamint a nyílt nap egyik érdekességeképp nagy sikerrel bemutattunk egy részletet Az Al Capone akta c. darabunkból.
Sok érdeklődővel beszélgettünk, s az előadás során rengetegen néztetek meg minket - reméljük, ősszel minél többeteket üdvözölhetünk a jogi kar gólyáiként, és még inkább, a Perjátszó Kör jelentkezőiként! :)
Sok érdeklődővel beszélgettünk, s az előadás során rengetegen néztetek meg minket - reméljük, ősszel minél többeteket üdvözölhetünk a jogi kar gólyáiként, és még inkább, a Perjátszó Kör jelentkezőiként! :)
![]() |
| A Perjátszó Kör standja az ELTE-ÁJK nyílt napján |
![]() |
![]() |
| A szereplők csoportképe |
2013. február 16., szombat
XVI. Lajos halálos ítélete
Az előadás során nemcsak
Marie-Antoinette életével, de férjével, XVI. Lajossal is megismerkedhettek.
Nemcsak életükben, halálukban is osztoztak: mindkettejükkel a guillotine
lecsapó bárdja végzett.
Amikor a félreállított
Lajos ellen felhozható vádakat kerestek, vizsgálódásuk eredményeképp annyit
tudtak felróni az egykori uralkodónak, hogy az alamizsnával látta el egykori
alkalmazottjait, s hogy pénze egy részét külföldön fektette be.
Ekkoriban tette meg
Saint-Just (akit később szintén nyaktiló által
végeztek ki) a döntő lépést az igazságszolgáltatás politizálódása felé, azaz az
igazságszolgáltatásban többé nem volt szükség a bűnösség vagy ártatlanság
megvizsgálására, hiszen az már a politikai "bűnözők" eltüntetésére
szolgált. (Egyébként Saint-Just szerint az, hogy valaki uralkodik, önmagában
bűn volt.)
Így esett, hogy a Konvent szavazása
alapján, 1793. január 21-én végrehajtották a Capet Lajos elleni halálos
ítéletet.
Marie Antoinette október
16-án követte férjét a másvilágra.
2013. január 19., szombat
Ezek vagyunk mi! - Dr. Kisteleki Károly
Dr. Kisteleki Károly
Kedvenc...
...szín: hol éppen melyik: most éppen a zöld, a lila, de általában szeretem a színeket, kivéve a feketét, a barnát és főként a szürkét
...film: Cabaret
...könyv: Thomas Mann: A varázshegy
...idézet: olyanom nincs
1. Hogyan fogalmazódott meg benned a Perjátszó Kör ötlete?
Húúú...hát abszolút spontán jött egy "Fasiszta államkormányzatok Európában" c. Fakultatív féléves kurzus végén, amikor a Nürnbergi pert (szintén spontán ötlettől vezéreltetve) dokumentumjáték-formában előadattam az egyik órán 7 önként jelentkezővel. Annyira jól sikerült a performance, hogy a jegybeírás után megpendítettem ennek a 7 embernek, hogy nem lenne-e kedvük csinálni "mondjuk egy Perjátszó Kört, ahol híres történelmi pereket dolgoznánk fel és adnátok elő" (idézet akkori önmagamtól). Igent mondtak és még szeptemberben is akarták: ők lettek a PK alapítói és első "hivatalos" előadásunk, a Jeanne D'Arc perének összerakói és előadói...
2. Ha az alakuláskor megkérdezte volna tőled valaki, milyennek képzeled a PK-t a 2012/2013. tanévben, ilyennek láttad volna? Ha nem, miért nem?
Abszolút nem hittem volna ezt...Amikor elindultunk, igazából fogalmunk sem volt pontosan, hogyan szeretnénk megtölteni valós tartalommal azt, hogy történelmi pereket adunk elő. Az első 3 előadás ezért még eléggé útkeresős volt és inkább dokumentumjáték-szerű, amit megspékeltünk filmbejátszásokal, power point-betétekkel és a performance végén a jelen lévő közönséggel még beszélgettünk is az előadás tárgyát képező perről és korról. Két vízválasztó volt: az első Danton-per, amikor már egyértelműen a színházias irányba fordultunk és közönségileg teljességgel kinőttük az addigi "színpadot", az egyetem A/14-es előadóját (92 fő préselődőtt be erre az előadásra!!!); a második Rubicon pedig az "Ezerkilencszázötvenhat" c. kétfelvonásos perjátékunk, amit 2006-ban, '56 50. évfordulójára készítettünk és ebből az alkalomból megkaptuk az előadásra a Kar Dísztermét. Azóta ottragadtunk:-)
3. Voltak/vannak kedvenc előadásaid?
Most az a sablonszöveg jön, ami amúgy teljességgel igaz: mindegyik másért emlékezetes számomra
4. Melyik az a sztori, amit a legszívesebben látnál egy elkövetkezendő perjáték keretében?
Azt, amit a tagok megírnak - merthogy így születnek a forgatókönyvek és eddig szerintem mindig jó anyagba nyúltak be a szerzők
5. Idézz fel egy kedves emléket (vicces, megható pillanatot, emlékezetes bakit) egy előadással kapcsolatban!
Az Eichmann-dosszié első előadásán, ami az alapítók búcsúelőadása volt, nagyon rosszul álltunk, egész egyszerűen szó szerint imádkoztam az előadás előtt, hogy csak a Jóisten segíthet elkerülni a csúfos bukást. Az elkeseredésem csak fokozódott, amikor megláttam a közönség hatalmas tömegét: totál teltház, karzat is telve + még az ablakmélyedések is fullig emberekkel. Aztán elkezdődött az előadás - és "angyal szállt át"...Minden összeállt, mindenki sziporkázott, a nézők frenetikusan tapsoltak a végén, sokan könnyeztek - no comment...
6. Honnan merítesz inspirációt a rendezéshez? (Károly, mint afféle „primus inter pares” rendezi a darabjainkat – a szerk.)
Hát megint nem leszek túl eredeti, de legalább őszinte: a Csapattól. Nem képzelem magam igazi rendezőnek, hanem inkább "összerendezgetőnek", aki az egyéni munkákkal kidolgozott karaktereket, jeleneteket összerendezgeti. Ebből következően nem rendezői diktatúra van nálunk mint egy "normális" színházban, hanem közösen rakjuk össze a darabot. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének instrukcióim a szereplőkhöz, de ha valakinek a társulatból van ötlete, az nyugodtan mondhatja (mondja is:), kipróbáljuk és mindig a legjobb ötletet tartjuk meg.
7. Ha lenne bakancslistád, mi lenne az első három pont rajta?
Na, ezen még soha nem gondolkoztam, úgyhogy most sorrendiség nélkül imprózok: Tigrisgondozó, Szamuráj kard kovács és vívómester, egy nagy táncshow koreográfus-rendezője
8. Ha nem lenne a perjátszó kör, miben lenne más az életed? Más lenne egyáltalán?
Szeretem ezt a közösséget, hiányozna...
9. Kiknek ajánlod a perjátszó kört?
Kinek nem ajánlanám? Olyan nincs:-)
10. Ha egy rajongód meg akarna lepni valamivel, minek örülnél?
Ha egy előadáson egy transzparenst mutatnának fel a színpadon játszóknak "PK, szeretünk Benneteket!!!"
2013. január 3., csütörtök
Tudtad-e...? 1. rész
Ismét egy hagyományteremtő kezdeményezés itt, a PK blogján: indul a "tudtad-e?"!
Tudtad-e, hogy
- ...a PK nem hivatalos himnusza a Queen-től a Don't stop me now?
- ...a PK már 7 éves?
- ...hagyományosan minden előadás előtt túrórudit eszünk? :)
- ...a próbákon való fegyelem megtartása érdekében pénzbírságot alkalmazunk, és az ebből származó bevételt egy rózsaszín malacperselyben gyűjtjük?
- ...az ügyészség eredetileg 25 ezer (!) évnyi szabadságvesztést akart kiróni Al Capone-ra, ám végül csak 11 évet kapott?
- ...Eichmann perében az eredeti vádbeszéd 10 órás volt? (és nekünk ezt kellett lerövidíteni!)
- ...a "Marie Antoinette élete és pere" című darabunk jelmezeihez 47,5 méter, a Danton perhez pedig 11,5 méter anyag fogyott el?
- ...a Bibó pert adtuk elő eddig legtöbbször, szám szerint hétszer?
- ...Marie Antoinette kék magassarkú cipőt viselt, amikor kivégezték?
- ...a valaha volt és jelenlegi tagok száma eléri az ötvenet?
2013. január 2., szerda
Rövidhír!
Az origo.hu friss cikkében számol be arról, hogy XVI. Lajos vérével átitatott zsebkendőt azonosítottak. A cikk érdekes, kitér arra a folyamatra, hogyan került a vér a textilre, mi történhetett vele ezidáig és azt is megtudhatjuk belőle, milyen módszerrel tudták azonosítani a királyi DNS-t, szóval érdemes elolvasni! :) A cikk ide kattintva érhető el.
![]() |
| Kiss Gergely XVI. Lajos szerepében, és maga XVI. Lajos |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








