Fráter György szentszéki perét két jeles alkalomkor, az ELTE 375. évfordulós ünnepségsorozatán belül és a pécsi OTDK zárónapján adtuk elő, mindkétszer felkérésre. (a szerk.)
 |
| Pécsett az OTDK alatt határoztuk el az egyesület-alapítást is |
Ez a második perem, és egyben a mostohagyermekem. A
Stuartot, mint témát, én választottam, erre viszont felkértek. Határozottan.
Amikor meghallottam, miről lenne szó, először nem hittem, hogy ebből lesz
perjáték. Hiszen hát Fráter Györgyöt orvul lemészárolták, nem volt semmiféle
pere. Aztán utánanéztem a dolgoknak, és kiderült, hogy mégis. Csak épp
posztumusz, és a gyilkosai azt akarták bizonyítani, hogy igenis szükséges volt
megöletni a bíborost, mert különben eladta volna Erdélyt a töröknek. Na,
innentől kezdve máris izgalmasabbnak tűnt a dolog, főleg, amikor kiderült, hogy
ez egy szépen megkonstruált koncepciós per volt, amelynek során a pápa és
Ferdinánd egyfajta kéz kezet mos játékot játszottak. A végén borzalmasan sok tanú
meghallgatása után az írásbeli vallomások több ezer oldalát átböngészve néhány
bíboros arra jutott, hogy a gyilkosság végső soron jogos volt. És ennyi. Sajnos
az akció is. Ebben a perjátékban alig volt valós idejű történés és izgalomból
se volt túl sok.
Cserébe az előadások során klasszikussá váló hibák és bakik
történtek, amelyek lassan szállóigékké váltak, és amelyekre azóta különösen
figyelünk, hogy ne történhessenek meg. Mint például a jelenetébe berohanni
elfelejtő hírvivő, aki miatt a királyi tanács működése… erősen megakadt. Vagy a
királynő, aki az elhunyt György barát nosztalgikus emlegetése helyett konkrétan
a halálba kívánta Ferdinándot. És ezt rajtunk kívül senki nem vette észre. Az
ilyen vidám pillanatokért éri meg darabot írni.
Szedlák Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése