Sose felejtem el, ahogy
elindult a stáblista a nappalimban és a Perjátszó Kör olyan csendet produkált
az éppen látott filmre reagálva, hogy azt is elhittem volna, hogy éppen akkor
süketültem meg. A Helter Skelter című mozit szerettem volna velük együtt
megnézni, mert abból hamar képet kaphatott mindenki a sztoriról, amit éppen
színpadra vinni készültünk. Fel sem merült bennem, hogy a felhasított testek, a
céltalan, drogos öldöklés olyan szinten fogja megrázni a csapatot, hogy felmerül
majd aznap este a kérdés: elő merjük-e, elő tudjuk-e adni ezt egyáltalán? Ültem
némán és csak járt a fejemben, hogy ezzel hónapokat dolgoztam, nem lehet, hogy
ne adjuk elő!
Végül megszületett a döntés: a darab marad, éppen azért, mert itt
nem az erőszak a lényeg, hanem, hogy bemutassuk, milyen könnyen kerülnek
alapvetően normális emberek annyira más hatása alá, hogy többé nem uraik a
tetteiknek. A próbafolyamat során sem volt könnyű dolga a társulatnak. Ez az
előadás is hippikről szól ugyan, mint a „Képzelt per”, de ez nem a felhőtlen
flower power világa, hanem lelkileg az egyik legmegterhelőbb sztori, amit a
kezeink közé került. A befektetett energiának meglett a gyümölcse: a nézők
olyan csendet produkáltak a darab után, hogy azt is elhittem volna, hogy éppen
akkor süketültem meg. De egy ilyen darabnál valahol ez a cél.
dr. Rudas Helga
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése