2015. október 8., csütörtök

A Perjátszó Kör 10 éve számokban

A Perjátszó Kör idén ünnepli a 10. születésnapját. Ez alkalomból szeretnénk ebben a cikkben az elmúlt 10 évet rendhagyó módon, számokban bemutatni. ;)


  • A PK a 10 év alatt 17 különböző perjátékot mutatott be.
  • A perjátékaink közül csak egy foglalkozik polgári perrel, 16 pedig büntetőperekkel.
  • A 17 darabot összesen 54 alkalommal adtuk elő.
  • Eszerint a csatakiáltásunk 53-szor hangzott fel, egyszer egy előrébb hozott fellépés előtti nagy kapkodásban elfelejtettük. :$
  • 54 szereplésünkből 17 volt vendégszereplés, amikor külső helyszínre hívtak meg minket.
  • Jelenleg 30-an vagyunk aktívak, néha alig férünk el a színpadon. :D
  • Eddig összesen 69 tagunk volt.
  • Ebből 30 férfi és 39 nő.
  • Ennek a létszámnak az eléréséhez az alapítás óta 11-szer kellett tagfelvételt tartanunk.
  • Ebből 9 már hivatalosan meghirdetett felvételi volt, ahol a meglévő tagok feladatok alapján, szavazással választottak.
  • Erre persze nem azért volt szükség, mert a 10 évünk alatt a színpadon több tucat „haláleset” történt (össze se tudtuk számolni). :P
  • 3 éve bővült a csapat egy jelmeztervezővel, azóta 100-120 méter anyagból készített nekünk jelmezeket.
  • Amióta nagy hangsúlyt fektetünk a színpadi frizurákra is, hozzávetőleg 16 csomag hajtűt és hullámcsatot használtunk el.
  • Az előadások előtt biztos, hogy együttesen felfaltunk már több mint 30 kiló Túró Rudit. :D
"Csomagoljunk a PK-s srácoknak egy kis ajándékot!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése