2018. április 21., szombat

Érdekességek I. Mária skót királynővel kapcsolatban


I. Mária. Mária, a skótok királynője. Stuart Mária. Sokan, sokféleképpen emlegetjük, manapság leginkább Stuart Máriaként hivatkozunk rá. Stuart Mária 45 évet élt. Nem csak skót királynő volt ő, hanem egy ideig francia királyné is. I. Erzsébet után második volt az angol trón várományosai között. Élete rendkívül kalandos volt, sok történet kering róla, melyek több filmet és sorozatot is megihlettek, középpontjában Máriával. Magánélete nagyon kalandos volt, uralkodásáról azonban sokkal kevesebbet hallhatunk. Lentebb olvashattok néhány érdekes tényt, amelyekből kicsit jobban megismerhetitek Stuart Máriát.


1. Egy hetesen már királynővé kiáltották és fél évesen meg is koronázták. Fia, Jakab is fiatalon, egy évesen lett király.

2. Stuart Mária első férje halála után sokat golfozott.

3. Stuart Mária nagyon gyönyörű, vonzó nő volt, míg I. Erzsébet kevésbé előnyös tulajdonságokkal rendelkezett. Némelyek szerint ez is fűtötte I. Erzsébet gyűlöletét a skót királynő ellen.
Stuart Mária
4. Tudósok azt állítják, hogy Mária kitalálta elrablásának és megerőszakolásának a történetét, hogy ezzel igazolja a házasságát harmadik férjével, Bothwell grófjával, aki megölte a második férjét. Ezt a házasságot végül érvénytelenítette az egyház.

5. Stuart Mária sosem találkozott I. Erzsébettel, ugyanis a királynő még a kivégzésén sem jelent meg.
I. Erzsébet, Stuart Mária unokatestvére
6. Stuart Mária kivégzését I. Erzsébet sokáig halogatta. Máriának voltak támogatói, akik tiltakoztak a kivégzés ellen, érdekes viszont, hogy Mária fia, Jakab, nem tartozott a tiltakozók közé. Ezt Jakab angol trón iránti vágyakozása magyarázhatja.

I. Jakab, Stuart Mária fia
7. A hóhér a kivégzés előtt bocsánatért esedezett Máriához, aki jó katolikusként viselkedve meg is bocsátott neki. Csak a hármadik csapással tudták lefejezni. Utolsó éveiben parókát hordott, és egy legenda szerint, amikor a hóhér felemelte a fejét a hajánál fogva, akkor a feje leesett és elgurult.
Ilyen szomorúan ért hát véget az élete annak a nőnek, akinek a magánéletéről azóta sem tudják abbahagyni a spekulálást. Stuart Mária perét 2018. április 26-án láthatjuk a Perjátszó Kör előadásában.
Zaránd Eszter

2018. április 10., kedd

A gyilkos és a mártír



Nevét hallva az udvari cselszövés ártatlan, rendíthetetlen és büszke vértanújaként jelenik meg előttünk a skótok legnevezetesebb királynőjének, Stuart Máriának ellentmondásos alakja, kinek mindannyian ismerni véljük látszólag tragikus történetét. Valóban ilyen tiszta és feddhetetlen volt a korának egyik leggyönyörűbb nőjeként számon tartott asszony? Ki volt ő? I. Erzsébet féltékenységének ártatlan áldozata, vagy férfifaló, szépségét fegyverként használó házasságtörő, ahogy kortársai tartották?
 
Fiatal Stuart Mária
Az alig egyhetesen Skócia trónjára kerülő kislány öt évvel később már menyasszonyként hajózott Franciaország felé, miután az angolok – hogy Skócia trónjának megszerzésére irányuló törekvéseit megakadályozzák, – eljegyezték az ottani trónörökössel. II. Ferenc francia királlyal tizenhat évesen házasodtak össze, de frigyük az ifjú uralkodó halála miatt nem volt hosszú életű.

A megözvegyült Mária visszatért hazájába, ahol már unokatestvére ült az angol trónon. I. Erzsébet őt, mint legközelebbi élő rokonát és potenciális trónutódját, ellenfelének tekintette és innentől kapcsolatukat a burkolt ellenségesség jellemezte.

A skót nemesség egyetértett abban, hogy a Máriának új házasságra kell lépnie, csakhogy az ifjú királynő választása az elképzeléseiknek korántsem megfelelő unokatestvérére, Darnley urára, Stuart Henrikre esett. A szerelem hamar elmúlt, az ifjú pár elhidegült egymástól, amelyen Darnley talán nem alaptalan meggyőződése sem segített, mely szerint felesége egy olasz udvari zenésszel csalja. A pletyka Darnley rögeszméjévé vált s egy alkalommal, mikor Mária kíséretével vacsorázott, embereivel berontott a terembe és felesége szeme láttára szaggatták szét a muzsikust.
Így toppant be a saját biztonságáért aggódó uralkodónő életébe, az egyébként nős Bothwell, akivel, hogy összeházasodhassanak, kitervelték Darnley megölését. A királyi pár utazást tervezett és a szeretőjétől már gyermeket váró királyné a termek előkészítésére hivatkozva előrement. A király egy nappal később követte volna, ám elutazásának hajnalán hatalmas dörej rázta meg Edingburgh vidékét, ugyanis Bothwell az embereivel felrobbantotta a kastélyt. Ám Darnley nem volt a romok között. Valahogy megneszelte az ellene készülő merényletet és a palota hátsó falán leereszkedve próbált menekülni. Sajnálatára nem jutott elég messzire, a közelben utolérték és hidegvérrel végeztek vele.

Stuart Mária skót királynő

Egész Európa felháborodott az eseményeken, és mindenki Mária szerepét találgatta a kegyetlen gyilkosságban. Mikor a királynő – mintegy beismerő vallomásként – hozzáment Bothwellhez, kitört a polgárháború, amely a Mária ellen szövetkező lordok és Bothwell seregeinek carberry hill-i ütközetével és a gyilkos menekülésével, valamint a királynő fogságba esésével végződött.

Ki volt hát Skócia leghíresebb uralkodója? A nagyhatalmi politikának már gyermekkorában áldozatul eső, az utókor által méltán tisztelt áldozat, avagy kíméletlen gyilkos? A vérpadra piros-feketében – a katolikus vallásban a mártírság színei – a lépő, büszke nő, vagy a korabeli forrásokban lefestett számító összeesküvő?
A témában számtalan kutatás folyt, rengeteg ellentétes szakértői vélemény látott napvilágot. Sokan sokféleképpen próbálták megválaszolni a talán emiatt még mindig nyitva álló kérdést: melyikük volt az igazi Stuart Mária?

Szilágyi Hanna

2017. október 14., szombat

A tárgyalótermi filmek klasszikusa

Legutóbbi cikkünkben olvashattátok, hogy előadásunkat Harper Lee híres regénye ihlette. Ám a Ne bántsátok a feketerigót! alapján film is készült, 1962-ben mutatták be nagy sikerrel. Nyolc Oscarra jelölték, ebből hármat tudott díjra váltani. Az egyiket Gregory Peck kapta Atticus Finch megformálásáért. A Scoutot alakító Mary Badhamet is jelölték a díjra legjobb mellékszereplőként, ezzel ő volt akkoriban a legfiatalabb, Oscar-jelöléssel rendelkező színésznő.

A két főszereplő között nagyon szoros kapcsolat alakult ki a forgatás alatt, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy olyan hitelesen alakították az apa-lánya párost. A film után sem szakadt meg köztük a barátság, Peck később is mindig a filmbeli karakterének nevén, Scoutnak szólította Badhamet. A szerep sikere ellenére Badham hamar visszavonult a színészettől, később megházasodott, és főként a gyerekei nevelésével töltötte az életét.


Akár a film egyik képkockája is lehetne, pedig csak szöveget tanulnak épp a színészek. Már itt is mintha végig karakterben lettek volna, a Scoutot játszó színésznő egy zsinórral babrál, annyira koncentrál az „apjára”.


Gregory Peck telitalálat volt Atticus Finch szerepére. Az első jelenet, amit Peckkel leforgattak, az irodájából hazatérő Atticust mutatta, amint a gyerekei kirohannak a házból, hogy üdvözöljék. Aznap az írónő is meglátogatta a forgatást, és a jelenet után a színész észrevette, hogy Lee könnyekben tört ki. Kérdésére, hogy mi történt, azt felelte, Peck a jelenetben teljesen az édesapjára emlékeztette, akiről Atticus karakterét mintázta. Még a kis pocakja is megvan, mint neki volt, mondta az írónő, mire ő válaszként megjegyezte: „Ez nem háj, Harper – ez kiváló színészi játék.”
Hát, amennyire jó színész volt Gregory Peck, a szerénység annyira kevéssé jellemezte. :) 

Ezt valószínűleg mindenki elnézte neki, hiszen zsenialitását mutatja, hogy a film egyik tetőpontját jelentő 9 perces védőbeszédet csak egyszer kellett felvenni, első csapóra tökéletesre sikerült. A forgatást követően egyébként az írónő nekiajándékozta az édesapja kedvenc óráját, ami a filmben (és a Perjátszó Kör előadásában is) megjelenik. A színész az órát viselte egy évvel később, az Oscar-díja átvételekor is.

Ám nem ő volt az egyetlen nagy kaliberű színész a filmben: ugyan még nagyon fiatalon, de Robert Duvall is szerepelt benne. Boo Radley, az ijesztő, rejtélyes, ám jóakaratú figura az első – egyelőre szöveg nélküli - filmszerepe volt.

Jem, Scout és Dill - vagyis Phillip Alford, Mary Badham és John Megna 





















A Scout rosszcsont bátyját, Jemet alakító Phillip Alfordhoz is igazán passzolt a karaktere: eredetileg egyáltalán nem akart részt venni a meghallgatáson, azonban amikor megtudta, hogy így fél napot kimaradhat az iskolából, rögtön jelentkezett. Mary Badhammel, karaktereik közelsége ellenére ki nem állhatták egymást, folyton összekaptak, és egymás szövegeit suttogták a színfalak mögül, hogy a másikat összezavarják.

Tom Robinson szerepéért James Earl Jones is versenyben volt, ám végül Brock Peters nyerte el azt. A színész az előzetes próbákkal szemben a tárgyalási jelenetek egy részét, köztük a vallomása felvételét végigsírta. Az improvizáció annyira hatásos volt, hogy Peck későbbi nyilatkozata szerint nem tudott a jelenet közben Peters szemébe nézni, mert attól félt, hogy a saját hangja is elfullad. Peck 2003-ban bekövetkezett halálakor Peters tartotta a gyászbeszédet a temetésén.



dr. Nádas Krisztina

2017. október 6., péntek

10 érdekesség Tom Robinson perének hátteréről

A darab alapjául szolgáló Ne bántsátok a feketerigót! című regény az Egyesült államokban kötelező olvasmány, így sokkal ismertebb, mint nálunk. De talán még a legeminensebb amerikai diákok is meglepődnének néhányon az alábbi 10 érdekesség közül.


1. 
Lee fiatal íróként egy légitársaságnál dolgozott, és küzdött a megélhetésért. Karácsonyra a barátai egy évi fizetést adtak neki ajándékba azzal az üzenettel, hogy vegyen ki egy évet, és az alatt írjon bármit, amit szeretne. Így született meg a Ne bántsátok a feketerigót!

2. 
Scout neve valójában Jean Louise Finch, és se a regény se az írónő későbbi nyilatkozatai nem adnak magyarázatot a becenév eredetére.

3. 
A regényben Scoutnak van egy bátyja, Jem. A Perjátszó Kör darabja kettejük karakterét jeleníti meg egyben. Apjukat mindketten a keresztnevén szólítják, ami tipikus déli szokás volt, a tisztelet jele.

4. 
A regény olyan tanulságokat hordoz, amivel nehezen néznek szembe azok, akik maguk is sárosak a negatív sztereotípiák fenntartásában. Egy virginiai iskola vezetősége ezért erkölcstelennek bélyegezte és betiltotta. Harper Lee egy levélben rákérdezett, hogy tudnak-e olvasni, és nagy összeget adományozott azzal a céllal, hogy beiratkozhassanak az első osztályba.

5. 
A regény erősen életrajzi ihletésű. Maycomb nem létező város, hanem egy fiktív helységnév, ami az alabamai  Monroeville-t, Lee szülővárosát takarja.

6. 
Harper Lee a tárgyalóteremben nőtt fel. Gyerekkori barátja és írótársa, Truman Capote azt mondta róla: "Tárgyalásokra jártunk mozi helyett". Édesapja újságtulajdonos és ügyvéd volt, aki egy esetben két afroamerikai férfit védett egy gyilkossági ügyben, ám elvesztette a pert. Nem véletlen, hogy róla mintázta Atticus karakterét. A könyv eleinte annyira erre a karakterre fókuszált, hogy majdnem Atticus lett a címe.
Az írónő maga is elkezdett jogot tanuni, ám utálta, és hamar kibukott.

7. 
Tom Robinson esete is valós eseményen alapul. Amikor az írónő 10 éves volt, a szülővárosa közelében egy fehér nő erőszakkal vádolt meg egy fekete férfit, akit halálra is ítéltek az elkövetésért. Miután Lee apjának újságában megjelent levelek sorra állították, hogy a vád hamis volt, a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre módosította az ítéletet. A férfi nem sokkal később meghalt a börtönben.


8. 
Atticus az ügyvédek ügyvédje. Annak ellenére, hogy fiktív karakter, mégis valódi példát állít a szakma elé. Sokszor idézik, és sokan vallják be, hogy miatta választották ezt a pályát. Szállógiévé vált a "Mit tenne Atticus?" Monroeville-ben még szobrot is állítottak neki, Leet pedig Alabama ügyvédi kamarája tiszteletbeli tagjává fogadta, amiért megalkotta a példás ügyvéd képét. Atticus azonban még több egy kivételes ügyvédnél, ő annak a mintája, milyennek kell lennie egy embernek.

9. 
Harper Lee egyszer azt nyilatkozta: "Bárcsak ne írtam volna meg ezt az átkozott könyvet!". Pár év múlva egy írótársa újra rákérdezett, hogy tényleg megbánta-e. Azt válaszolta: "Néha. De aztán elmúlik". Mindig is nagyon egyszerűen élt, és zavarta a rivaldafény.

10. 
Az írónőt egy évvel a halála előttig egy-regényes íróként ismerhettük. A Ne bántsátok a feketerigót! folytatását, a Menj, ​állíts őrt! valójában elsőként megjelent regénye előtt megírta, bár 20 évvel később játszódik. A kéziratot sokáig elveszettnek hitték, csak pár éve került elő, és 2015-ben publikálták.




dr. Sáray Dorottya

2017. április 27., csütörtök

Élet a három részre szakadt Magyar Királyságban

A 16. század közepére Magyarország nemcsak három részre szakadt, de közben két nagyhatalom ütközőzónájává is vált. A nyugati és az északi „karéj” megmaradt a királyi Magyarországnak, igaz, immáron Habsburg uralom alatt, az ország középső része török hódoltság alá került, keleten pedig az erdélyi fejedelemség, amelynek hol része volt a Partium, hol nem. A török szultán, a Habsburg császár és az erdélyi fejedelem szinte folyamatosan hadakozott egymás ellen, hol fegyverrel, hol diplomáciával. Mind török, mind magyar részről kiépült a végvárrendszer, amelyek ugyan képesek voltak egy-egy nagyobb hadsereget megfogni, ám a kisebb portyázó csapatot át tudtak csusszanni közöttük. A török és magyar területek nem határolódtak el egymástól élesen, mindkét fél mélyen a másik várai mögött is portyázott, fosztogatott. A két állam kölcsönösen egymás területén is adóztatott, és egymás jobbágyaival építtette saját várait. E mindennapos dupla terhek és csapások mellé járultak nagy hadjáratok idején a hadseregek rekvirálásai, könnyűlovasaik tervszerű falupusztításai. A hosszú háborús állapot következtében pusztult az ország lakossága, ami a század végére a fejlődés megakadását vonta maga után. A Habsburg országrészben idegen megszállásról, különösen a 16. században nem lehet beszélni. gaz, a korábbi főhivatalokat (kamara, kancellária) Ferdinánd átszervezte, és összbirodalmi szempontokat szem előtt tartó bécsi intézmények alá rendelte, de a rendi hatalmi kettősség megmaradt, a belügyeket a király továbbra is az országgyűlések részvételével intézte, beleegyezésük nélkül adót nem vethetett ki. Megmaradt a nemesi vármegyék önkormányzati szervezete is, melyet a nemesi sorból kikerülő végvári katonák is támogattak. A magyar érdekek legerősebb védői a nagybirtokosok voltak, akik tartomány nagyságú földekkel, államilag támogatott magán hadseregekkel, fejedelmi hatalommal és udvartartással rendelkeztek. Közülük került ki a nádor, az országbíró, a horvát bán és az öt magyarországi főkapitány is. A "magyar" szó itt a rendi-nemesi nemzetre utal, a horvát Jurisich Miklós vagy Frangepán család (a horvát származású Zrínyiekről nem is beszélve) éppúgy a "magyar" rendi érdekeket védte, mint a szlovén, szerb vagy - ritkábban - szlovák végvári katona. A török hódoltság éppen az egységesen magyar nyelvű területekre esett, így a királyi Magyarországon megnövekedett a nem magyar népcsoportok aránya és jelentősége. A 16. században a magyar rendek és a központi Habsburg hatalom viszonya nem volt rossz. Kölcsönösen egymásra voltak utalva a törökkel szemben, ahogy a birodalomból érkező pénzek nélkül, úgy a magyar katonaság és nemesi közigazgatás együttműködése nélkül sem nem lehetett volna megvédeni a királyi Magyarországot.

Élet a török hódoltságban

A 16-17. században az európaitól élesen elütő, ázsiai jellegű birodalom volt az oszmán töröké. Ennek lényege az uralkodó, illetve az állam korlátlan hatalma a társadalom felett. Minden föld a szultáné volt, aki átmeneti időre, használatra adott belőle a szpáhiknak (lovas katonák). Az alacsony sorból felemelt főhivatalnokokat a legkisebb hibáért azonnal kivégeztette. A főhivatalnokok viszont beosztottjaiknak, azok az egyszerű polgároknak voltak rettegett urai. Ily módon mindenki a fölötte állótól függött, annak próbált a kedvében járni. Ezért az azonos szinten élők rendi típusú intézményei és jogai ismeretlenek maradtak. A vármegyei önkormányzatot névleg felszámolták, helyettük öt vilajetre osztották a hódoltságot, élükön a kinevezett pasákkal, beglerbégekkel, akiket a muftik (jogtudósok), defterdárok (pénzügyi vezetők), kádik (bírók) segítettek. De a 16. század végére ezek befolyása - az adószedést kivéve - a mohamedánokra korlátozódott. A hódoltságban élő keresztények peres ügyeit és közigazgatását továbbra is a magyar vármegyék intézték. Főtisztviselőik a királyi Magyarországra költöztek, akár több száz kilométer messzeségbe is, de embereik jelen voltak a hódoltságban, és végrehajtották a vármegye utasításait. Segítségükre voltak ebben a fel-felbukkanó magyar végvári katonák. A mezővárosok és falvak élén továbbra is a magyar választott vezetőség állt. A jobbágyok új, több falvat összefogó önkormányzati szerveket, ún. parasztvármegyéket is hoztak létre. Ezek bármiféle katonasággal szemben, a közös védekezést szervezték. A törökök nagyjából átvették a magyar állami és földesúri adókat. A régi királyi kapuadó helyét például a hitetleneket sújtó haradzs foglalta el, innen a harácsolni szó. Sok föld a szultán közvetlen tulajdonába került (khász birtokok), innen a földesúri adó is a kincstárba ment. Az adókat idő közben folyamatosan növelték, és emellé járult a korábban ismeretlen állami robotmunka. De a legsúlyosabb terheket feltehetően olyan "adók" tették ki, melyeket nem hivatalosan szedtek. Ilyen volt például az elrablott lakókért fizetendő váltságdíj, illetve a különböző török hivatalnokoknak járó ajándék. A törököknek azonban többnyire meg kellett elégedniük a hagyományos adófajták felével. Az állami adókon a szultán osztozott a magyar királlyal, miként arról állami szerződések és országgyűlési törvények is születtek. A török földesúr pedig - aki egy területet a szultántól jövedelmeivel együtt használatra megkapott - az itt élők járandóságainak szintén csak a felét szedhette be, mert a másik feléért rendszeresen megjelentek egy magyar birtokos emberei. Ha pedig a magyar tulajdonos meghalt, a magyar király új keresztény birtokosnak adományozta a földet. A hódoltság területén jelenlévő magyar tulajdonlás, közigazgatás és adószedés világtörténelmi különlegesség: nem ismerünk más példát ilyen "otthontalan" hódítókra. Ellentétben a Balkánnal, itt a helyi lakosság nem keveredett a beérkező török, délszláv és görög lakossággal. A mohamedán katonák, hivatalnokok és a nekik dolgozó iparosok, kereskedők külön városrészekben laktak és csakis a végvárakban. A magyarok nem vettek részt a török hadjáratokban, elenyésző számban házasodtak velük, vagy tértek át hitükre. Az ilyesmit az elköltözött vármegyék szigorúan büntették is. Viszont valamennyi keresztény egyház zavartalanul működhetett - ellentétben a keresztény Európa nagy részével -, mert egyik sem volt kiváltságos helyzetben. A két kultúra számos elemet átvett egymástól. A magyar öltözködésre, hajviseletre, iparművészetre (fegyverek, bútorok, csempék díszítései), a kertművelésre, sőt, a költészetre (pl. Balassi lírája) és a zenére is hatott a török és a törökkel együtt érkező délszláv kultúra. Több, még ma is használatos szavunk származik az oszmán-törököktől (köztük: papucs, zseb, bogrács, deli, tarhonya, pite, kávé, kajszi, dívány, mámor, stb). A törökök honosították meg nálunk a kávét és a rizst, de az amerikai kukorica is a Balkánon keresztül érkezett Magyarországra.

Az erdélyi fejedelemség


A 16-17. századi Erdély társadalmilag, vallásilag, etnikailag igen sokszínű kis ország volt. A katolikus székelyek a keleti határ védelméért nagyrészt még mindig mentesültek a földesúri függés alól, de már megindult a "közszékelyek" jobbággyá, a "lófő székelyek" (tisztek) nemessé válása. A székely "főemberek" a magyar főnemességgel voltak egyenrangúak. A székelyek önkormányzati egységei a székek voltak, melyek a magyar megyének feleltek meg. A lutheránus szászok gazdag városai (pl. Segesvár, Brassó, Nagyszeben) főleg a román fejedelemségek irányában kereskedtek. Nem csak széleskörű önkormányzattal rendelkeztek, de a szász székek vezetésének megragadásával maguk a városok irányították a környék szász falvait is. A görögkeleti románok nagy és növekvő számban éltek Erdélyben, de saját rendi önkormányzat nélkül. Akik közülük a pásztorkodásról áttértek a földművelésre, jobbágyokká váltak. A nemesség túlnyomó része, a parasztság jelentékeny része magyar volt, főleg kálvinista és unitárius, részben katolikus. Erdély már a 16. század közepétől elfogadott minden vallást és felekezetet, a fejedelem patrónusa lett ezeknek. További újítás volt vallási téren az is, hogy egy-egy város, település falain belül több vallás is jelen lehetett békében. A "három nemzet" rendi gyűlései (a magyar megyék, a székely és szász székek küldötteiből) gyakoriak, de formálisak voltak, általában csak jóváhagyták a fejedelmi döntéseket. Itt ugyanis a nemesi birtokok kisebbek, a kincstáriak jóval nagyobbak voltak, mint a királyságban, így a fejedelem különösen nagy hatalommal rendelkezett. Uralmát nem korlátozta vagy segítette szakszerű hivatalnokság sem, mint a nyugati uralkodók esetében. Ezért szeszélyesebb fejedelmek idején felfordulás és zűrzavar jellemezte Erdélyt. A bölcsebb fejedelmek ugyanakkor jelentős és tehetős hatalommá emelhették a kis országot. Ehhez szükséges volt, hogy kellő türelemmel viszonyuljanak az itt élő sokféle népéhez és vallásához, de kellett az is, hogy távoli háborúk, belső válságok foglalják le a két veszedelmes szomszédot.


Szedlák Levente

2017. április 24., hétfő

Steampunk. De hogy-hogy?



A steampunk egy a kreativitásra és képzeletre alapozó mozgalom. A 19. század, a viktoriánus kor, az amerikai vadnyugat, az ipari forradalom és annak gépei által ihletett retro-futurisztikus stílus, a sci-fi és a fantasy alműfaja. Irodalmis stílusként tartalmazhat a cselekmények korszakába nem illő technológiát, természetfelettit, alternatív világot. Gondoljunk példaként Verne műveire. A steampunk valóságnak tekinti a klasszikus viktoriánus rémregényeket (Frankenstein, Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, stb.)


Esztétikai stílusként több régimódi stílust elegyít retro-futurisztikus (azaz egy korábbi korban elképzelt jövő-beli) technológiai elemekkel. Ezt láthattuk már több alkalommal a filmvásznon is: például a Van Helsingben, A szövetségben, a Wild Wild West-ben, Guy Ritchie Sherlock Holmes adaptációiban, és legújabban a Kincsemben is. De ezzel a stílussal talákozhat az is, aki ellátogat a szeptemberben nyílt Krak'n Town-ba a József körúton.

Öltözködésben előkerül az antik, az elfeledett; és kap egy kis "technológiai töltetet", néhány szíjat, fogaskereket, csövet és pilótaszemüveget.





A "steam", vagyis "gőz" szót egyértelműen az ipari forradalom adta. A steampunk emellett kifejez egyfajta ellenállást, lázadást, szembemenést a konvenciókkal, innen a "punk" szó. Gyakran jelenik meg alternatív történelemként, poszt-apokaliptikus jövőként, sokszor fejez ki romlottságot, pusztulást, reménytelenséget, rosszul működő társadalmat.


És hogy hogyan is jön ez az egész Báthory Erzsébethez és a 17. század elejéhez?

A kora újkor erkölcsét kissé másképp kell elképzelnünk, mint azt a világot, amiben ma élünk. Ami ma megbotránkoztató kegyetlenség, akkoriban még teljesen elfogadott volt. Épp ezért is érdekes, miért keltett akkora figyelmet Báthory Erzsébet állítólagos tevékenysége. A kora újkor romlottságából és kegyetlenségéből sok elemet azóta hátrahagytunk... De koránt sem mindent.

Fontosnak tartjuk, hogy a Perjátszó Kör darabjainak tanulságát ne csak a történelem szemüvegén keresztül vizsgáljuk. Báthory Erzsébet legendájának ma is üzenete van. Kortalan tanulságokat hordoz, ezért a látványvilág segítségével ki szerettük volna emelni a darabot abból a korból, amiben játszódik. Egy jelmez és kelléktárában modern, sötét és futurisztikus képi világot álmodtunk meg, ehhez pedig alkalmasnak találtuk egy olyan stílusból is kölcsönözni, ami valójában nem létezett a történelemben. 

Amellett, hogy így valami újjal, szokatlannal és extravagánssal állhatunk elő, megpróbáljuk átadni azt az üzenetet is, hogy a darabban felvetett problémák, a társadalmi jelenségek és a morális üzenet nem maradtak a múltban, nem kötődnek a korszakhoz. Nincs sok új a nap alatt, egy 400 éves történet is ugyanúgy rámutat korunk mételyeire, mintha a mai világot szemlélnénk. Nem sokat tanulunk a történelemből, és ha az emberi gyarlóság felüti a fejét, annak mindig ugyanaz a jól bevált eszköztára, csak éppen korának keretei közé illesztve. Báthory Erzsébet története szürreális, és a legtöbb karakter szempontjából apokaliptikus. Ezért úgy érezzük, a jelmezekbe és kellékekbe csempészett steampunk elemek kifejezik azt a hangulatot, amit bennünk kelt ez a darab. 

Már az első, 2015-ös előadásra is ez volt a tervünk, de akkor még nem mertük megvalósítani. Mivel viszont ezt a félévet részben a kísérletezésnek szenteltük, belevágtunk. Csütörtökön kiengedjük a krakent! 


dr. Sáray Dorottya

















2016. október 26., szerda

Angyal István búcsúlevele


Angyal Istvánnak már halálra ítélten sikerült eljuttatnia egy búcsúüzenetet Eörsi István részére, a márianosztrai börtönbe. Az üzenet úgy jutott el a címzetthez, hogy Eörsi rabtársa, Gép Győző, tanú volt egy olyan budapesti feljebbviteli tárgyaláson, amelyre Angyalt is megidézték. Miközben az idézettek a sorukra vártak, Angyal levelet írt Eörsinek, vécépapírra, ceruzaheggyel. Gép Győző ezt egy sétán Eörsi kezébe csúsztatta, aki a szöveget memorizálta, majd megsemmisítette a papírt. Körülbelül egy év múlva szabadult Eörsi egy barátja, aki kivitte a börtönből – természetesen vécépapíron – Angyal István alábbi szavait.


IX. kerület, Tűzoltó utca (fotó: Fortepan 40143 Nagy Gyula)

„Pistám, még élek, bár az átlényegülés negyedik hónapjával együttjáró szellemi restség már feszélyez. Kénytelen-kelletlen túl sokat kell foglalkozni magammal, és ez undorító a gyakorlati ember számára. Szeretnék tenni, használni – ez nagyon hiányzik. Győző kérdi, mit üzenek? Lehetne semmit sem üzenni, és ez volna a legjobb. De még gyarló vagyok, túlságosan köt a szeretet a világhoz és hozzád is erősen, Pistám, üzentet.[SZJ] Úgy várják ma ezeket az utolsó üzeneteket, mint régen a halált jelentő kötéldarabkát a hóhértól. Azt szeretnék, ha nyilatkoznánk a világnak, pedig még csak az bánt, ha bántani lehet még minket valamivel, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a „hálás utókor” önmaga kínzására. Ha lesz ilyen, tiltakozz, tiltakozz! Mi nem akarjuk ezt, ne turkáljanak önmaguk szennyesében, múltjukban, akik netalán mi leszünk. Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg. De ez is ostobaság, mint minden rágódás a múlton. Feledjetek el, feledjetek el minket, ez hasznos. Az emlékezés köti a cselekvő kart, vagy ostoba, szertelen tettekre sarkallja. Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni. Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés. Minden nap hosszú a halálig és minden nap rövid, amit élünk. Nagyon nehéz, de nem változtam, és így elviselhető. Emberebb lettem, talán annyira, hogy már elmehetek. Ha fáj, azért fáj, mert fájdalmat okoz azoknak, akik szerettek. Ölellek Pistám, ég veled.”

 

[forrás: Beszélő Online, Beszélő szamizdat, 19. szám (1987/1.), Évfolyam 1]


Vajda Viktor