2019. október 13., vasárnap

Civiljogi mozgalmak a hippi-korszakban - Dr. Kisteleki Károly írása


A hippik „életmód-forradalmárai” a hatvanas évek közepén a fehér középosztálybéli fiatalok voltak, sokuk egyetemista, akik nem egyszerűen a fennálló fogyasztói társadalmat kritizálták hangosan, hanem ki is vonultak belőle. Ennek az ellenkulturális ifjúsági mozgalomnak nemcsak ez az „életmód-forradalmi” ága bontakozott ki, hanem ezzel párhuzamosan, velük érintkezve és sokszor összemosódva kialakult egy „aktivista szárny” is, ami a különféle civiljogi mozgalmakban öltött testet, s ezt a vonatkozó szakirodalom New Leftnek, azaz Új Baloldalnak nevezi. Ezek a szervezetek sokszínű eszmeiséggel rendelkeztek, de azonos alap volt mindegyiküknél az, hogy az „életmód-forradalmár” hippikhez képest nem utasították el annyira radikálisan a fennálló társadalmi rendszert. Nem vonultak ki belőle, hanem úgy vélték, hogy a fennálló rendszer reformokkal megváltoztatható, és ez a társdalom-javító igyekezet indukálta aktivizmusukat.

Az Új Baloldal terminológiát C. Wright Mills szociológus a fehér középosztályhoz tartozó baloldali eszméket valló egyetemistákra alkalmazta először egy Letter To the New Left című cikkében 1960-ban. New York, San Francisco, New Orleans, Chicago és Los Angeles egyetemein a ’60-as évek elejétől kezdve fokozatosan létrejöttek különféle társadalomkritikus mozgalmak, amelyek aztán az amerikai egyetemi szférában elterjedtek.
Free Speech Movement (FSM) a Berkeley Egyetemen.
1962-ben alakult meg Michiganben a Diákok a Demokratikus Társadalomért (Student for A Democratic Society – SDS) szervezet, amely kiáltványában azt írta: „elfogadható komfortban nevelkedtünk, egyetemeken lakunk, és nem tetszik nekünk az a világ, amelyet öröklünk”. A másik nagyhatású szerveződés, amely hamarosan országossá is vált, az 1964-ben a kaliforniai Berkeley egyetemen alapított Szabad Beszéd Mozgalom (Free Speech Movement – FSM), amely a diákok jogainak kiterjesztését követelve alapvető kritikával látta el a felsőoktatást. Rövid idő alatt azonban már nemcsak az egyetemi szabályok ellen lázadtak az FSM aktivistái, hanem a tekintélyelvűség és általában minden ebből fakadó megnyilvánulás – úgymint szülői tekintély, állami bürokrácia, háborús mozgósítás, főként a vietnámi háború – ellen felléptek. Nemcsak követeléseket fogalmaztak meg, egyetemi sztrájkokat, gyűléseket és felvonulásokat tartottak, hanem a „klasszikus” hippi-életmóddal, új nyelvezettel, öltözködéssel, szabad szexualitással, kábítószerfogyasztással, hangos rockzenével is kifejezték szülőik társadalmával szembeni lázadásukat.


Mario Savio, filozófia-szakos aktivita, az FSM ikonikus alakja


A vietnami háborúról dióhélyban:


Az USA vietnámi háborúja 1965 és 1973 között történt. A volt francia gyarmat Vietnám 1954-ben űzte el a franciákat, de az ország két részre szakadt: Észak-Vietnámot a Ho Si Minh vezette kommunisták irányították, míg Dél-Vietnámban megmaradt a polgári-kapitalista rendszer. A két területet a Szovjetunió (Észak- Vietnám) és az USA (Dél-Vietnám) támogatta, majd a proxy-háborús szakaszt követően az északi gerilla-akciók beszüntetésének elérése céljával az Egyesült Államok 1965 márciusában katonailag is beavatkozott a déliek oldalán. Kezdettől fogva óriási tiltakozások voltak a kormányzati intervencióval szemben USA-szerte, a kibontakozó civiljogi mozgalmak egyik legfőbb követelése volt a háború beszüntetése, s az amerikai fiatalok hazahozatala. A heves belföldi tiltakozások, és a kilátástalan dzsungelharcban elszenvedett nagy emberveszteségek következtében az USA 1973-ban beszüntette Dél-Vietnám katonai támogatását, s az utolsó amerikai katona 1975. április 30-án hagyta el Saigont.


Sokszínű társadalmi mozgalom bontakozott ki a New Left keretében. Beletartoztak általános polgárjogi mozgalmak (SDS, FSM, American Civil Liberties Union), női egyenjogosításért küzdő szervezetek (Women’s Liberation Movement), békemozgalmi-vietnámi háború ellenes csoportok (The Weather Underground, a katonai szolgálatmegtagadók), fekete polgárjogi mozgalmak (Martin Luther King erőszakmentes mozgalma, a Black Panther radikális fekete, erőszakot is felvállaló csoportja), a szegénység ellen küzdő szervezetek (Poor People Campain), a legális abortuszt követelők (Association For The Study Of Abortion), a szexuális forradalmárok (Sexual Freedom League), valamint a különböző művészeti szerveződések (San Francisco Mine Troup, Gut Theater, Pageant Players). A szervezeteket számbavevő The New Left. A Documentary History című kiadvány 8 országos és 60 helyi mozgalmat mutat be.

Ezek közül röviden kiemelném a fekete polgárjogi mozgalmat. 1954-ben szövetségi törvény törölte el a faji elkülönítésen, szegregáción alapuló oktatást, ami lökést adott a fekete fiataloknak, hogy felemeljék hangjukat az élet többi területén meglévő megkülönböztetésükkel szemben. Az első, nagy publicitást kiváltó akció 1960 januárjában történt az észak-karolinai Greensboroban. Négy fiatal fekete egyetemista ült be egy kizárólag fehéreknek fenntartott kávézóba, ahol nem szolgálták ki őket, de záróráig a kávéházban ültek. Másnap reggel huszonöt társukkal együtt ismételték meg akciójukat. Ez volt a híres „sit-in” a „beülés”, amely aztán gombamódra elszaporodott elsősorban a déli államokban, s ezzel a  békés demonstrációval kezdődött a fekete polgárjogi mozgalom.
A mozgalom békés szakaszának csúcsa az 1963. augusztus 28-i washingtoni menetelés volt, amikor a We Shall Overcome-ot énekelve 200 ezer fehér és fekete amerikai polgár vonult fel a fővárosban, s előttük tartotta meg Martin Luther King híres beszédét, amit így kezdett: „I have a dream…”. Mindez alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy Johnson elnök 1964-ben aláírta a Kongresszus által megszavazott Civil Rights Actet, amely törvényileg tiltotta a faji nemi, vallási vagy nemzeti diszkriminációt az államok területén.

Viszont szép dolog a törvény szövege, de ezt főként Délen, a hétköznapokban nem nagyon tartották be. Mindez aztán a polgárjogi mozgalom radikalizálódásához vezetett. Már 1964 nyarán zavargások törtek ki Harlemben, majd ’65-ben Los Angelesben, a Watts nevű fekete gettóban kitört lázadás következtében 30 fekete halt meg. 1967 nyarán Newarkban, Detroitban és más északi városokban fekete zavargások törtek ki, bevetették ellenük a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát is, akik a tömeg közé lőttek: az eredmény több mint 80 halott.

A hallgatók elfoglalták a Columbia Egyetemet.
1968 lett aztán a „lázadás éve”. Tavasszal a Columbia Egyetemet teljesen elfoglalták és működésképtelenné tették a diákok, a rendőrség bevetésével, karhatalommal tudták csak nagy nehezen visszaállítani a normál egyetemi működést. Áprilisban lelőtték az akkor már Nobel-békedíjas Martin Luther Kinget Memphisben, ami terrorisztikus akciókra sarkallta a radikális Fekete Párducokat. Júniusban Los Angelesben merénylet áldozata lett Robert Kennedy, a demokraták elnökjelöltje. Augusztusban a Demokrata Párt chicagói konvencióján több ezer tömtető és rendőr csapott össze. Itt történt, hogy a hippikből kivált újbalos szervezet a „yippik” keresztül tereltek egy disznót a városon, mint „elnökjelöltjüket”. Ebből lett aztán a „chicagói nyolcak” néven elhíresült per, amivel a radikális fiatalokat jó időre kivonták a forgalomból.


Az egyetemisták azonban nem álltak le. 1968 és ’70 között a vietnámi háború elleni tiltakozások és egyetemfoglalások voltak napirenden, amik aztán 1970-ben véres eseményekben kulminálódtak. 1970. május 4-én az Ohio állambeli Kent egyetemén 4 diák halt meg a kivezényelt rendőrök golyóitól, majd május 14-én a Mississippi államhoz tartozó Jackson fekete egyetemén a rendőrsortűzben ketten haltak meg és sokan megsebesültek. Erre válaszul a kenti vérengzés után két hétig az államok 2500 felsőoktatási intézménye közül egyszerre 500 egyetemen volt diáksztrájk, amik csak lassan csendesedtek le.
John Filo Pulitzer-díjas képe: Kent Egyetem, Ohio, 1970. május 4.

Mindennek állít emléket a híres kultfilm, az Eper és vér, aminek felejthetetlen képsoraiban éneklik békésen az egyetemisták John Lennon dalát, ami e civiljogi mozgalmár korszak jelképe is lehetne: „Give peace a chance”.



Forrás és ajánlott irodalom: Jávorszky Béla Szilárd- Sebők János: A Rock története 1. ’50-60-as évek. Budapest, 2005.

Előző rész: Kik azok a hippik?

Dr. Kisteleki Károly

2019. október 12., szombat

Kik azok a hippik? - Dr. Kisteleki Károly írása


Használjuk a kifejezést, felismerjük az öltözködési stílust, tetszik a zenében is. De tudjuk valójában ki az: hippi?


A ’hippi” kifejezés gyökere a negyvenes évek fekete jazzszlengjében kereshető, ahol ennek a kifejezésnek a jelentése: bölcs, tapasztalt, előrelátó. Más értelmezés szerint az angol hipster szóból ered, - ami Norman Mailer „fehér néger”-nek fordított –, s ennek a szónak a rövidített változata a hippi.

Vannak, akik szerint először egy 1964-es tévéműsorban hangzott el a szó (a New York World Fair megnyitásáról szóló tudósításban mondák ezt a vietnámi háború ellen ülősztrájkot fiatalokra), mások úgy tartják, hogy 1967-ben robbant be a köztudatba a szó két nagyhatású újságcikkel (a Ramparts folyóirat márciusi számában „A hippik társadalomtörténete”, és a Time magazin július 7-i számában „A hippik: Egy szubkultúra filozófiája”). Az eredet pontos definálhatatlansága is növeli azt a ködös miszticizmust, ami napjainkig hatóan körüllengi a hippiket.  

George Harrison, a "Csendes Beatle" Haight-Ashburyben
A hippik úttörői a San Franciscó-i Haight-Ashbury negyedében tűntek fel a hatvanas évek közepén. Fehér középosztályhoz tartozó fiatalok voltak, sokuk egyetemista, akik nem egyszerűen a fennálló fogyasztói társadalmat kritizálták hangosan, hanem ki is vonultak belőle. Vezető nélküli társadalmat vizionáltak és ténylegesen meg is próbálták valósítani azt a kommunáikban, ahol ezekben a nagy családokban együtt élve beszélgettek véget nem érően életről, halálról, békéről, barátságról, szerelemről, kábítószerekről, zenéről. Az emberi kapcsolatokban, főként a párkapcsolatokban is a konvencionális határokat szüntették meg, nyíltságot, szabadságot hirdettek, azt képviselték, hogy az emberek szabaduljanak meg a féltékenységtől, a birtoklási vágytól.

Mindezek a gondolatok nem előzmény nélküliek, s a „hippi-filozófia” is táplálkozott gyökerekből. Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) propagálta írásaiban a ráció helyett az érzelem fontosságát, az érzékekre való koncentrálást és ezzel a természethez történő visszatérést. A The Doors frontembere, Jim Morrison ideálja, William Blake (1757-1827) angol költő és festőművész szerint az embernek az értelem bilincseit le kell ráznia az ihlet és a látomás segítségével, és szembe kell fordulnia mindenféle társadalmi konvencióval, ami az individuumot kalodába zárja. A francia szimbolista költők (pl. Baudelaire, Rimbaud) társadalomkritikája is hatott a hippikre, miszerint a nyugati társadalom megérett a pusztulásra, és semmi jó nem várható a társadalmi és technikai haladás hagyományos felfogásától, ezért a tradicionális polgári kultúra kereteit szétfeszítő művészetet hoztak létre és életformájukkal is lázadtak az ellen.

A hippik szerelem/szeretet felfogását jól illusztrálja Stephen Stills 1970-es dalszövegrésze: „Ha nem lehetsz azzal, akit szeretsz, szeresd azt, akivel vagy.” Így hát szabadon szerették egymást, kommunáikban mindenki egyenlőnek számított, bőrszínre, vallásra, nemi identitásra tekintet nélkül. Nemcsak hirdették, hanem így is éltek: minden, ami jólesik, csináld, bárkivel és bárhol, de ne légy senkinek a megvehető áruja és csak annyit dolgozz, amennyi feltétlenül szükséges a létfenntartáshoz. Legfőképpen pedig: élj a jelenben és élvezd ki a lét pillanatának minden örömét – szeretettel!! Janis Joplin mottószerű mondatával szólva: „Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!” (Neki sikerült is 1970-ben, 27 éves korában…)





Olyan módon szegültek szembe a fennálló társadalmi renddel és hagyományokkal, hogy a rendszerből kivonulva igyekeztek arról tudomást sem venni, s csak élvezni egymás társaságát és a pillanatot. Jerry Garcia, a kultikus hippizenekar, a Grateful Dead gitárosa mindezt így foglalta össze egy interjújában: „Közösségünkben nem foglalkoztunk politikával. Egyszerűen azt tettük, amit tenni akartunk. Vagy mindannyian csináljuk, vagy senki – vagy annyian, ahányan éppen érdekeltek a dologban. Nincs közös álláspont a csoportban. Kivéve arról, hogy mindenkinek annyi életteret kell kapnia, amennyire szüksége van.”

Timothy Leary, a "guru"
A hippi-életforma velejárójának számított a különféle drogok fogyasztása, úgymint a marihuána, a hasis, és az LSD. A pszichedelikus szerek elterjesztésében nagy szerepe volt egy pszichológusnak, Timothy Learynek – akit a „drogideológiai” munkássága miatt az „LSD apostolának” is hívtak–, valamint a „Száll a kakukk a fészkére” híres írójának, Ken Kesey-nek és a köré szerveződő Merry Pranksters csoportnak, akik az Acid Test fesztiválokon osztogatták az LSD-t. A kábítószerek fogyasztása is egyik látványos és radikális módja volt, amivel a hippi-életmódot választó fiatalok szülőik társadalmát elutasították. Viszont épp ez tette őket a leginkább támadhatóvá is a fennálló rendszer oldaláról.

Ken Kesey és követői, a Merry Pranksters LSD-t osztanak a Further nevű iskolabuszról

’69 nyarán egy hippi közösség, a Manson-család brutális gyilkosságai sokkolták Amerikát, s ugyanezen év decemberében az Altamonti fesztiválon a Rolling Stones koncertjén történt tragikus események – amiről szól a Perjátszó Kör darabja – végképp a hippik ellen hangolták az amerikai társadalmat, de maga a hippi-mozgalom is kifulladt már ekkorra. A szép ideák nem tudták megtermékenyíteni a valóságot, a szabad szerelem és a virággyermekek nem tudtak egy jobb világot varázsolni a Földre – 1970 már a kiábrándulás és az illúziók semmivé foszlásának esztendeje. Ekkorra az egyetemisták befejezték tanulmányaikat, s a hippi-ideákkal eltöltött éveik a hatvanas évekkel együtt lezárultak – egy történelmet csinálni igyekvő nemzedék hirtelen megöregedett művének befejezése előtt. A felnőtt lét pedig a munka világába való beilleszkedéssel kezdődött – s a hippik azzal végezték, ami ellen lázadni kezdtek: „normális” középosztálybeliek lettek egy magát normálisnak tartó társadalomban.
Dr. Kisteleki Károly




2019. április 9., kedd

O.J.: Egy Amerikai-álom dióhéjban


Orenthal James Simpson 1946-ben született San Fransiscoban. Apja szakácsként és gondnokként, anyja kórházi adminisztrátorként dolgozott. Apja homoszexuális volt és ismert transzvesztita életet élt, előszeretettel öltözött be női ruhákba, különböző szórakozóhelyeken lépett fel. Szülei pár évvel születése után elváltak, és a kis Juice anyjával nőtt fel. Kamaszkorát az utcán töltötte,  Csatlakozott San Francisco egyik utcai bandájához, többször letartóztatták különböző kisebb bűncselekményekért. Zűrös fiatalkorán egy általa mélyen tisztelt kosárlabdázóval, Willie Howard Maysszel való találkozása változtatott, ezután sorsa gyökeres változáson ment keresztül; a kiutat a sportban találta meg. 

A Heisman-trófeával.
Amerikai focista karrierjét a gimnáziumi csapatában kezdte, viszont közepes érdemjegyei miatt nem jutott be a legjobb sportolói karriert kínáló egyetemekre. A vietnami háború  idején felvételt nyert a City College of San Fransisco nevű főiskolára. Egyetemi évei alatt egyre jobban ment neki az amerikai futball, így hamar felfigyeltek rá, nemsokára a Los Angeles-i University of Southern California tanulója, és egyben az egyetemi csapat játékosa lett. Egyike azon nagyon kevés feketének, akik ekkoriban erre a rangos egyetemre járhattak. Sok ottani hallgatónak ő volt az első fekete ismerőse.

Az Egyesült Államokban a félprofi egyetemi bajnokságban való játék óriási előre lépést jelentett az életében. Akik az egyetemi ligát rengetegen követik, tudják, hogy ezt a bajnokságot tekintik a profi amerikai futball bajnokság előszobájának, ugyanis minden évben az egyetemi csapatokból draftolják az ígéretes játékosokat. 1968-ban nyerte el a legrangosabb díjat, amelyet egyetemista ligában kapni lehet: a Heisman-trófeát. Egyetemi csapatában lett ismert sportoló, futójátékosként sikert sikerre halmozott. 

The Naked Gun: From the Files of Police Squad! (1988)
Nemsokára az NFL-ben (National Football League) találta magát, a Buffalo Bills-hez valóleigazolása idején szerződése alapján ő volt a valaha legtöbbet kereső sportolója a ligának. Pár gyengébb szezon után, játéka egyre jobb lett, sorban döntötte meg a liga különböző rekordjait (egyes rekordjait még a mai napig nem tudták megdönteni.) Becenevét - Juice - is ebben az időben kapta: keresztneveinek monogramjait (O.J.) egyesek orange juice-nak becézték. Sportolói karrierjét a San Fransisco 49-ersben fejezte be. Ezután sportkommentátor lett és szerepelt többek között a Hertz autókölcsöző reklámban, ahol is ő volt az első fekete, akinek arcával egy terméket népszerűsítettek. Utána már több filmbéli szerepet is elvállalt, reklámok állandó szereplője lett, legismertebb filmjei itthon a Csupasz Pisztoly trilógia volt.

Az NFL sztárjának magánélete sem volt szokványos. Első feleségével, Marguerite Whitleyvel még 1967-ben házasodtak össze, három gyermekük született, ám a család életét egy szörnyű tragédia árnyékolta be; legkisebb, 2 éves lányuk, Aaren egy úszómedencébe fulladt. Még gyermeke halála évében, egy Los Angeles-i bárban találkozott az ott pincérkedő Nicole Brownnal, akivel még házassága alatt viszonyt folytatott. Első feleségétől 1979-ben vált el. 
Nicole és OJ. 1985-ben házasodott össze, 2 gyermekük született. A házasság nem volt felhőtlen, veszekedések, lelki zsarolás, fizikai erőszak tette pokollá Nicole életét, míg nem bírta tovább. 1992-ben beadta a válókeresetet. Ám válásuk után nem sokkal, 1993-ban a pár újra összeköltözött, de kapcsolatuk új szakasza sem tartott sokáig. 

1994. június 12-én Nicole Brown Simpson háza előtt a rendőrök megtalálták Nicole és barátja, Ron Goldman holttestét. A kiérkező rendőrök elmondása szerint rég találkoztak ilyen brutálisan véres tetthellyel. A gyanú rögtön OJ.-ra terelődött. Hosszan tartó nyomozás és bírósági tárgyalás után egyértelműnek tűnt az NFL egyik leghíresebb játékosának a bűnössége… a vádlottad még is felmentette az esküdtszék! Vajon a 12 ítész miért döntött így? Hogyan tudta elérni a védelem azt, hogy minden bizonyíték ellenére felmentsék a vádlottat? Milyen hibákat követett el a védelem? Mi köze az „évszázad perének” az 1980-90-es évek Los Angeles-i zavargásaihoz és a fekete polgári jogi mozgalomhoz? Gyere el az előadásunkra, és ezekre a kérdésekre mind választ kaphatsz!

Molnár János


 

2019. március 24., vasárnap

O.J. és a Kardashianek

A valóságshow-szereplőkből influenszerekké vált Kardashian-lányok családja közeli résztvevője volt a Simpson-ügynek. Robert Kardashian - Kim és a többiek édesapja - barátja, és a gyilkosságok után legnagyobb támasza volt O.J.-nek. Jogász diplomája volt, amit addig üzletemberként sosem használt, azonban a per kezdetén újraélesztette ügyvédi engedélyét, így részt vehetett a Dream Team munkájában - és ami még fontosabb, ügyvédként nem hallgathatták ki védence házasságáról és a Nicole-lal szembeni cselekményeiről. A pletykák szerint azért is vetette bele magát olyan nagy lelkesedéssel az ügybe, mert korábbi felesége, Kris nemrég házasodott össze az olimpikon Bruce Jennerrel, és éppen velük volt hangos a fél média. Kardashian azt remélhette, hogy barátja védelmével újra ő kerül reflektorfénybe.



Azonban exneje, Kris Jenner is érintett volt a perben, és hajdani férjével ellentétes oldalon foglalt helyet, hiszen legjobb barátnőjét gyászolta Nicole halálával. Több interjúban is megerősítette, hogy meg van győződve Simpson bűnösségéről. Elhunyt barátnője tiszteletére 1995-ben született lányának a Kendall Nicole nevet adta.



A gyilkosság után O.J. a Kardashian-villában bujkált a riporterek elől. A pár nap alatt - elsősorban vezető ügyvédje, Robert Shapiro javaslatára - számos orvosi vizsgálatot, valamint hazugságvizsgálatot is elvégeztek Simpsonon. A híres autósüldözés napján is onnan szökött meg a letartóztatására érkező rendőrök elől. 

Az évek során több interjúban is beszámoltak a családtagok a gyilkossági üggyel és Simpsonnal kapcsolatos élményeikről:



Még Ellen Degeneresnél is felmerült a téma, a 2016-os The People vs. O.J. Simpson sorozat kapcsán:



Végül, bónuszként egy videó arról, hogy (a később egy 2006-os fegyveres rablásért szabadságvesztésre ítélt) O.J. Simpson a Keeping Up with the Kardashians showt szerette nézni a börtönben:



Képek forrása: innen és innen

2019. március 23., szombat

A Rodney King-zavargások - avagy így égett Los Angeles 1992-ben

Az 1992 április 29. és május 4. között tartó Los Angeles-i zavargásokat, az egyik legsúlyosabb faji lázadásként tartja számon az Egyesült Államok történelme. Korábbi cikkünkben már felvázoltuk a Los Angeles-i rendőrség (LAPD) és az afro-amerikai és latino kisebbség közötti feszültségeket a 60-as évekbeli Watts - felkelés kapcsán, amely az első súlyos faji alapú zavargás volt a napfényes metropoliszban. Habár azóta majdnem 30 év eltelt, az ezidő alatt berögzült kölcsönös előítéletek és rossz tapasztalok olajat szolgáltattak a tűzre, amely végigsöpört a városon az egész világ szeme láttára. 



A 80-as évek növekvő munkanélküliséget, drogokat, erőszakot és utcai bandákat hozott LA szegényebb negyedeibe. Ezzel együtt a rendőrség agresszív fellépése is tapasztalható volt. 1988-ban Daryl Gates rendőrfőnök írányításával "Operation Hammer" kódnév alatt az LAPD drogok után kutatva több lakóházat szétvert a Dalton Streeten, ezzel tucatnyiakat otthon nélkül hagyva. A fekete lakosság körében elterjedt a közvélekedés, hogy a rendőrök megússzák az abuzív intézkedéseik miatti felelősségre vonást.

A bomba kanóca: videófelvétel és ítélet

1991 márciusában a gyorshajtás miatti igazoltatás elől menekülő, rablásért próbaidőn lévő fekete Rodney King-et 4 rendőr brutálisan megveri 20 másik rendőr jelenlétében. A földön magatehetetlenül fekvő férfi bántalmazásáról a szomszédos házból amatőr videófelvételt készítenek, amit másnap elküldenek a helyi tévécsatornákhoz és a képsorok pillanatok alatt bejárják az országos sajtót. A nagy médiafigyelemre tekintettel, a 4 rendőr ellen indított eljárást áthelyezték a főként fehérek lakta Simi Valley-be, így az esküdtszékbe is többségében fehérek kerültek be. A magukat ártatlannak valló rendőröket 1992. április 29-én felmentették a vádak alól.

Mindössze 13 nappal az eset után - bár tőle függetlenül - a 15 éves Latasha Harlins-t hátulról fejbelövi Soon Ja Du, 51 éves koreai bolttulajdonos. A konfliktus oka egy üveg narancslé volt, amelyért a koreai asszony állítása szerint Latasha nem akart fizetni. Az esetről biztonsági kamera felvétel készült. Soon Ja Du vallomása alapján önvédelemből cselekedett, azonban ennek mind a tanúk, mind a videófelvétel ellent mondanak. Habár bűnösnek találták emberölésben, a bíró mindössze 500 $ büntetést, 5 év próbaidőt és 400 óra közmunkát ítélt meg neki, azonban nem szabott ki rá börtönbüntetést. A '92-es zavargások alatt Du boltját kifosztották és felégették.

Támad a gettó, hát védekezz, védekezz...

 

A rendőrtisztek felmentésének a napján tüntetések kezdődtek szerte Dél-Los Angelesben, amelyek rövidesen erőszakba csaptak át. Reginald Denny-t, egy fehér kamionost, feketék egy csoportja kirángatja az egyik kereszteződésben a furgonjából és életveszélyesen összeverik. Később három másik fekete férfi menti meg az életét. Az brutális eseményt helikopterről élőben közvetítik a hírekben. A polgármester szükségállapotot hirdet és a kormányzó berendeli a Nemzeti Gárdát.


Alkonyattól pirkadatig tartó kijárási tilalmat rendelnek el egész Los Angeles megyére. Megkezdődtek a betörések, fosztogatások és gyújtogatások és magát a rendőrség központját, a Parker Centert is megtámadták. Volt, hogy több, mint 900 helyszínen égett tűz egyszerre és mire a tűzoltók eloltottak egy tüzet, már egy másik égett. A Watts-tól északra elhelyezkedő koreai negyed szenvedte a legsúlyosabb károkat. A koreaiak és feketék közötti ellentéteket (tudniillik a feketék szerint a koreaiak belőlük éltek meg) elmélyítette a Latasha Harlins ügyében hozott ítélet és bosszúért kiáltottak. A koreai kisebbség csak magára számíthatott a zavargások alatt, ezért csoportosan felfegyverkezve védték a tetőről és az utcafrontról az üzleteiket. A fekete tulajdonosok épületeire hamarosan felkerült graffitivel a "Black owned" felirat, hogy ne kerüljenek a zavargók célpontjai közé.


"People, I just want to say, can we all get along? Can we get along?"

 

Május elsején a lábadozó Rodney King érzelmes beszédet tartott a kedélyek lecsillapítására. A zavargások végére már 1100 tengerészgyalogos, 600 katona és 6500 Nemzeti Gárda tag járőrözött az utcákon. Május 4-én megszüntették a kijárási tilalmat és megkezdődött a város rendbetétele.



A végeredmény: 63 halálos áldozat, 2383 sérült, 12.111 letartóztatás, 3000 épület semmisült meg és ezzel, 1 milliárd dolláros kár keletkezett

Egy évvel később a bíróság új döntést hozott a Rodney Kinget bántalmazó négy fehér rendőr ügyében. Az új ítéletben két rendőrt bűnösnek találtak. Ugyanakkor az LAPD mind a négy rendőrt elbocsátotta állásából. 2012-ben a nyilvánosságtól elzárkózó 47 éves Rodney Kinget holtan találták kaliforniai otthonának medencéjében.

Na de mit mond a popkultúra?

 

Számos zeneműben és filmalkotásban megemlékeznek a zavargásokról. A HétköznaPI CSAlódások nevű magyar punkegyüttes is az alábbi művet szentelte az eseménynek:




Az Aerosmith Livin' on the edge c. számát is az események inspirálták:



Az Amerikai História X c. filmben beszélgetnek a zavargásokról:



A zavargásokról megemlékszik még Dr. Dre "The day The niggaz took over" című dala, a Family Guy,  Spike Lee Malcom X című filmje és sokan mások. Latasha Harlinsnak 2Pac dedikálta a "Hellrazor" és a "Keep Ya Head Up" című számokat.

Tárnok Krisztina

2019. március 16., szombat

Black Angeles 2. rész - LAPD és a Watts-i zavargások

"Ó Kapitány, Kapitányom..."

"A legenda" ellenőriz.
Az USA harmadik legnagyobb rendőri állományának, a Los Angeles-i rendőrségnek (LAPD) a vezetését 1950-ben vette át egy bizonyos William H. Parker, akit a város legnagyobb és leginkább megosztóbb rendőrfőnökeként tartanak számon. Az akkoriban hírhedten korrupt rendőrség vezetésével megbízott Parker megreformálta a teljes szervezetet és sikeresen létrehozott egy világszínvonalú és hatékony rendőri erőt, amely a katonai békefenntartó erőkhöz hasonló módszereket vetett be az utcán. Országszerte nagy népszerűségnek örvendett, mivel gyakran szerepelt különböző tévéműsorokban és ügyesen használta fel a médiát, hogy pozitív publicitást szerezzen a rendőrségnek. Ugyancsak az ő vezetése alatt folyt a hírhedt Fekete Dália gyilkosság utáni nyomozás.

Habár Parker a korrupció gyökeres kiirtásával és a rendőrség imidzsének jó irányba terelésével hatalmas elismerésre tett szert, az LAPD-t gyakran vádolták rendőrségi brutalitással és rasszizmussal a város fekete és latin közösségei irányában. A rossz nyelvek szerint Parker egyenesen KKK gyűléseken toborzott, míg mások szerint minimum érzéketlen volt a faji problémákra, ha nem rasszista. A kisebbségek kapcsolata a rendőrséggel főleg letartóztatásokból állt, ugyanis a hatékony rendőri fellépés azt jelentette, hogy a telefonos bejelentés után nyomban kiszállt a rendőrség és bevitte a rendbontókat. Parker nyilvánosan tagadta a vádakat a rasszizmusról, akárcsak a szegregációs problémát.

William H. Parker (1905-1966)
"Véres karácsony" 1951-ben

Mindössze egy évvel Parker beiktatása után a közvélemény "Bloody Christmas"-nak nevezte el a súlyos incidenst, amely során két fehér és öt latino férfi súlyos sérüléseket szenvedett és az ügyet csak a mexikói-amerikai lobbi hatására vizsgálták ki. 

1951 karácsony estéjén két rendőrtiszt szállt ki egy kocsmához, miután azt az információt kapták, hogy ott fiatalkorúak alkoholt fogyasztanak. Habár az ott talált hét férfi mind igazolta az életkorát, a rendőrök távozásra szólították fel őket, mire ők ellenkeztek. A parkolóban kitört verekedés során a két tiszt könnyebb sérüléseket szerzett. Pár órával a verekedés után a rendőrség kiszállt a hét férfi otthonánál és közülük hatot a központi börtönbe szállítottak, a hetediket pedig a hajánál fogva a kocsiba rángatták és egy közeli parkban olyan brutálisan összeverték, hogy két vérátömlesztésre is szüksége volt a felépüléshez.

Szigorúan Bizalmas (1997)
Másnap reggel, december 25-én több rendőr is részegre itta magát az LAPD karácsonyi buliján, megszegve ezzel a rendőrségi protokollt. Mikor a fülükbe jutott a pletyka, hogy társuk elvesztette az egyik szemét a tegnap esti verekedésben, úgy döntöttek, hogy megbosszulják társukat és átvonultak a városi börtönbe. Mind a hat letartóztatott férfit kivezényelték a cellájukból és sorba állították őket. A verésben több mint 50 rendőrtiszt vett rész és mintegy másfél órán át tartott. Legalább 100 ember tudott vagy tanúja volt az eseményeknek. Mind a hat férfi súlyos belső sérüléseket és többször arccsonttörést szenvedett.

Az LAPD vezetése több mint 3 hónapon át sikeresen távol tartotta a börtönben történteket a címlapoktól, amelyek inkább a kocsmai verekedéssel voltak elfoglalva. Később azonban egyre több jelentés érkezett a rendőrségi a brutalitásról és a közvélemény a rendőrség ellen fordult. Parker azzal védekezett, hogy a rendőrség mindenfajta kritikája a média részéről csökkenti annak képességét a rend fenntartására és ezzel végső soron az anarchiát és jogtalanságot támogatják. A hétből hat férfit végül elítéltek tettlegességért és garázdaságért, de a bíró követelte a Parkertől, hogy indítson belső vizsgálatot. Végezetül 8 tiszt ellen emeltek vádat, 54-et áthelyeztek, 39-et pedig felfüggesztettek. Az eseményt James Ellroy L.A. Confidential c. regényében fikcionalizálja, amelynek filmadaptációja a Szigorúan Bizalmas (1997) című Oscar-díjas film.

Parker rendőrfőnök halálát 1966-ban szívroham okozta és a rendőrség központi épületét Parker Centernek nevezték át, amely többször szerepelt a Columbo és az eredeti Superman sorozatokban, utóbbiban mint a Daily Planet főszerkesztősége. O.J. Simpsont ebben az épületben kérdezték ki Nicole Brown Simpson és Ronald Goldman halála után.

A régi Parker Center. A helyén ma már egy új épület található.


Az elégedetlenség gyújtópontja: A Watts-negyed


Rendőri készültség a Watts-negyedben.
140 négyzet-kilométeres, földszintes házas övezet Los Angeles belvárosában. Itt következett be az az esemény, amely az első hatalmas faji zavargáshoz vezetett a város történelmében. 1965 augusztus 11-én a rendőrség letartóztatott két fekete férfit: Marquette Frye-t ittas vezetésért és az öccsét, aki mellette ült a kocsiban. Hamarosan megjelent édesanyjuk is, aki leszidta fiát amiért ittasan autóba ült. A rendőrökkel való vitából veszekedés lett, a veszekedésből durva verekedés, aminek végül az odagyűlt több mint 100 környékbeli fekete is szemtanúja volt.

Felvonul a Nemzeti Gárda.
Abban a hiszemben, hogy a tömeg ellenséges, rendőri erősítést hívtak, akik fegyverekkel és gumibotokkal tartották távol az egyre idegesebb tömeget a rendőrautóktól. Mikor két motoros rendőr távozni készült, egyiküket leköpték a tömegből. A két rendőr visszafordult és megtalálta a fiatal nőt a tömegben, ám ő ellenállt, ezért a kirángatták a tömegből, ahol hamar elterjedt róla, hogy terhes, tovább gerjesztve az indulatokat. Este 8 környékén a tömeg már fel volt fegyverezve kövekkel és üvegekkel, amiket a dugóban álló buszokra és autókra dobtak. A fehéreket kirángatták az autójukból és megverték őket, a motorosokat téglákkal és kövekkel dobálták. A tűzoltókat megtámadták és akadályozták a tüzek oltásában, valamint nagyobb rendőri összecsapások is voltak. Ez alatt a 6 nap alatt Los Angeles egy része háborús zónává vált.


Amos Lincoln, nehézsúlyú boxoló őrzi a családi boltot.
A rendőrség másnap este tárgyalásokat folytatott a watts-i közösség vezetőivel az indulatok csillapítására, azonban ezek rendre kudarccal végződtek. A helyi vezetők fekete rendőri jelenlétet kértek, azonban Parker rendőrfőnök már készen állt rá, hogy kihívja a Nemzeti Gárdát. Tovább szította az érzelmeket azzal, hogy lázadókat "állatkerti majomként" jellemezte és utalgatott rá, hogy muszlim agitátorok szivárogtak be közéjük. A zavargások utolsó napján az erőszak kezdett alábbhagyni, ekkor a rendőrség körülvett egy mecsetet, ami lövöldözéshez és a bent tartózkodók letartóztatásához vezetett, végül pedig az akkor kitört tűz megsemmisítette a mecsetet. A muszlim közösség azzal vádolta a rendőrséget, hogy a zavargásokat ürügyként használva megsemmisítette az istentiszteletük helyszínét.

A Watts lázadás 6 napig tartott, 34 halálesetet, 1032 sérülést és 4000 letartóztatást eredményezett, 34.000 ember részvételével, 1000 épület megsemmisítésével és 40 millió dolláros kárral végződött. A Nemzeti Gárda több mint 14.000 tagját kellett a helyszínre vezényelni. Ez volt a város legsúlyosabb felkelése az 1992-es Rodney King zavargásokig.

Egyesek idegen agitátorokat hibáztattak, de a legtöbb ember szerint a zavargások az életkörülményekkel és lehetőségekkel való folyamatos elégedetlenség és a lakosság és rendőrök között régóta meghúzódó feszültségek eredménye. A zavargásokat megelőző két évben 65 fekete lakost lőttek le rendőrök, 27-et közülük hátba és 25-öt fegyvertelenül. Ez alatt az idő alatt 250 demonstrációt tartottak az életkörülmények javításáért.






Az LAPD rendőrei nőnek öltözve egy zsebtolvajból lett gyilkos utáni nyomozás során.

A Nemzeti Gárda tagjai az utcán alszanak.
Tárnok Krisztina