Az utolsó orosz cári család

II. Miklós, Oroszország utolsó cárja, 1894-ben foglalta el a trónt, melyen akkor már több mint 280 éve a Romanov ház uralkodói váltották egymást. A huszonhat éves Miklós egy pénzügyi és külpolitikai gondokkal küszködő ország irányítását kényszerült átvenni, melynek népét éhínség és járványok tizedelték. Az ifjú cár nem bírt az uralkodáshoz szükséges jellemvonásokkal: gyenge akaratú, félénk, visszahúzódó ember volt. Már uralkodásának kezdetét is szörnyű tragédia árnyékolta be, mikor a koronázásának ünneplésére egy Moszkva melletti mezőn összegyűlt tömegben több mint ezer embert tapostak halálra.

Trónra lépését követően végre feleségül vehette Hessen tartomány nagyhercegének lányát, Alix hercegnőt, aki az ortodox kereszténységre való áttérése után, cárnéként az Alekszandra Fjodorovna nevet vette fel. Miklós első találkozásuk alkalmával beleszeretett a német hercegnőbe, de frigyüket a Romanov család ellenezte, mivel szerintük Miklós választása nem felelt meg az államérdekeknek. A cári család végül mégis megenyhült, s Miklós apja is áldását adta a házasságra. Alekszandra azonban ugyanúgy alkalmatlannak bizonyult cárnénak, mint ahogy férje cárnak. A fiatal cárné visszahúzódó és távolságtartó viselkedése ellenszenvet váltott ki a népben, mely ezt a magatartást gőgösségének tudta be, s úgy értelmezték, Alekszandra nem akar leereszkedni alattvalóihoz. A cárné gyakran összetűzésbe került anyósával, az özvegy cárnéval is, aki a „legnépszerűbb Romanovként” megtestesült ellentéte volt menyének.

Miklós feleségének megítélését tovább rontotta, hogy hosszú éveken át képtelennek tűnt trónörököst szülni országának. A cári párnak házasságuk első évtizedében négy leányuk született: Olga, Tatyjana, Marija és Anasztaszija nagyhercegnők. Végül 1904-ben megszületett a várva várt fiú: Alekszej cárevics is. A nagyhercegnők, különböző természetük ellenére, mindig együtt mutatkoztak, közös aláírásukként pedig a neveik kezdőbetűiből kirakott „OTMA” mozaikszót használták. A família gyakran járt bálokra, felvonulásokra. A családi idillt azonban beárnyékolta a trónörökös gyenge egészsége. Alekszej cárevics ugyanis családjának anyai ágáról örökölte a hemofíliát, vagyis a vérzékenységet. A fiú gyógyítására tett több évnyi eredménytelen kísérlet után a cári család bizalmába férkőzött egy önjelölt szentember, Grigorij Raszputyin, aki, úgy tűnt, végre képes kezelni Alekszej betegségét. A cár és a cárné ettől fogva Raszputyin befolyása alatt álltak, mely által a Romanovok népszerűsége még inkább csökkent, mivel a nép a „szentembert” közönséges csalónak tartotta, s vesztét kívánta.

1914-ben, néhány nappal az I. világháború kitörését követően, II. Vilmos német császár – Alekszandra cárné unokatestvére – hadat üzent Oroszországnak, amely válaszul belépett a háborúba. A kezdeti orosz sikerek után, azonban, a háborús kiadások miatt az országon belül egyre nőtt a nyomor. Az élelmiszerhiány és a nélkülözés miatt 1917-ben, Szentpéterváron, zavargások törtek ki, melyek hatására II. Miklós, a maga és fia nevében, lemondott a trónról, s még ugyanabban az évben, az októberi forradalom után, a cári család a bolsevikok kezére került. Raszputyin jóslata, mi szerint a Romanovok uralkodásának végnapjáig a napok meg vannak számlálva, beigazolódni látszott.

Kiss Gergely