1889. szeptember 17. A bécsi
Neuer Markt téren, és a környező utcákban óriási tömegek ácsorognak. A bécsi
kapucinusok kolostora 1633 óta szolgált a Habsburg császári család temetkezési
helyéül. Számtalan császár, császárné és más családtag nyugszik a kolostor
alatt található kriptában. A gyászmenet a kolostor kapujához érkezik. Kintről
kopogtatnak az ajtón. A bent lévő atya válaszára elhangzik az érkező neve:
Erzsébet, Ausztria császárnéja, Magyarország királynéja. Válasz: nem ismerem. A
szertartás még egyszer, ugyan így elhangzik, majd az atya harmadik kérdésre,
hogy ki érkezik, megfelelő a válasz: Erzsébet, egy bűnös lélek. A császár és
királyné koporsója férje és a legszűkebb férfi családtagok kíséretében végre
bebocsátás nyert végső nyughelyére.
 |
| Forrás: Rubicon, 2007/2 Különszám |
Halálának híre már gyilkosságának
napján eléri Bécset, egy új találmánynak, a távírónak köszönhetően. Az idősödő
Ferenc József császárt Eduard Paar főszárnysegéd értesíti schönbrünni
rezidenciáján. A hír hallatára a császár keserűen megjegyezte: őt a sors semmitől
sem kíméli meg. Családtagjai elbeszélése alapján rövid sírás után a birodalom
császára nem hazudtolta meg önmagát; rögtön folytatta hivatali teendőit, a
munkában próbált bánatára vigaszt találni.
Nemsokára különvonat indult
Bécsből az udvartartás krémjével a főudvarmester és főudvarmesterné vezetésével
Genfbe a halottért. A temetés szervezése is elkezdődött; a monarchikus XIX.
század végi Európa uralkodó családjai mind hivatalosak voltak, és szép számmal
meg is érkeztek a 1889. szeptember 17-ei temetésre. II. Vilmos, német császár,
Alekszej nagyherceg, II. Miklós orosz cár képviseletében, román, szerb, szász
király, bajor régensherceg, olasz és montenegrói trónörökösök, és számtalan
egyéb európai arisztokrata mellett a magyar gyászdelegáció is népes volt: Tisza
Kálmán, miniszterelnök mellett a magyar politikai elit színe-java megjelent a
magyar királynő temetésén. A legenda szerint a Burgban felállított ravatalon
Erzsébet neve mellett először csak az állt, hogy Ausztria császárnéja. A magyar
Országgyűlés delegációjának tiltakozás után az udvartartás felelősei
kénytelenek voltak kiírni a császárnői méltóság mellé a magyar királynéit is.
Mind ezt persze németül tették: Königin.
A királynő kultusza már életében
elkezdődött. Erzsébetváros és Pesterzsébet is Sisiről kapta a nevét, de a János
hegyen álló Erzsébet kilátó, a Budát és Pestet összekötő Erzsébet-híd és egy
komáromi híd is a császár és királyné nevét viseli. Darányi Ignác
földművelésügyi miniszter javaslatára halála után az ország számos pontján Erzsébet-ligeteket
alakítottak ki a tragikus halálú uralkodónő emlékére, amik közül, még a mai
napig is számos fa megtalálható szerte a Kárpát-medencében.
Végezetül,
had idézzem a Nemzet című folyóirat 1898. szeptember 18.-ai számában Jókai Mór
nekrológját a királynő haláláról. Az író a bécsi temetésen is részt vett:
„Consummatum est"...A kriptaajtó becsukódott a legfenségesebb
királyi alak mögött. Az első fájdalom villámcsapása alatt megrendült bennünk a
hit: hol hát az Isten, ha ez megtörténhetett? Most e bezárt sir előtt visszatér
szivünkbe a gondviselésben való megnyugvás.
A királyné meghalt; de életre kelt halálával a szeretet hitvallása a
népek között.
Soha oly együttérző indulattal nem sereglett még az ország egy trón
körül, mint a mienk a mi uralkodónké körül e megrendítő gyászeset után.
Erzsébet királyné élő szentje volt nemzetünknek; a mártirhalál megdicsőült
szentjévé emelte: s a történelem tribunálja annak fogja nyilvánitani.
Beatificatiója ott van megörökitve minden honszerető szivben, minden becsületes
szivben. Hisz a mindenható saját egyszülött fiát is átengedte a kínhalálnak:
hogy annak kihulló véréből támadjon a szeretet vallása, a felvilágosodás, az
erények vallása. Ez a nagy ravatal többet beszél nekünk, mint a világ minden
bölcsei. Elmondja, hogy a gyűlölet hitvallása nem ismer sem Istent, sem hazát,
sem királyt, sem felebarátot. Elmondja, hogy a gyülölet hitvallása olyan
örvény, melynek nincs feneke. Elmondja, hogy a gyülölet hitvallása az az
apocalypticus szörny, a ki nem pihen meg addig, a mig valami rombolni valót
talál a földön. Ez a ravatal utunkat állja hozzá.
Mi mindnyájan, kik e ravatal kölül csoportosultunk, maradjunk továbbra
is együtt: még közöttünk van a trón, melynek magaslatáról dicső példaként
ragyog le reánk felséges alakja. Senki sem veszitett annyit, mint Ő, senki sem
visel olyan súlyos terheket, mint Ő: a hány koronája, annyi tövis-koszoruja:
viseli mindannyit királyi erővel, férfiui erővel. Szálljon mind az az áldás,
mely drága halottait a sirba kisérte, az ő felkent fejére vissza! Félre tehát,
ti márványnyal dolgozó novellisták. Ezúttal kevés az ötlet és az ügyesség -
monumentum kell!”
Forrás: Rubicon, 2007/2
Különszám
Molnár János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése