1883. március 29. hajnala.
Rettenetes vihar tombolt éjszaka. A budai várnegyedben lakó kora-hajnali
járókelők fázva siettek a dolguk után...de mi ez a furcsa dolog? A Dísz tér
első palotájának erkélyén kötél lengedez, s egy másik kötél az alsó udvarból
lóg le az utcáig. A kötél végétől nem messze egy véres kés hever.
A néma csendet kiabálás,
jajveszékelés töri meg: rettenetes gyilkosság történt! Mailáth György, a
királyi Magyarország császár utáni legmagasabb közjogi méltósága, a Királyi
Kúria elnöke, az utolsó országbíró vérbe fagyva, összekötözve, holtan fekszik
hálószobája padlóján…
Politikai gyilkosság? A kiegyezés
folyamatát ellenző szélsőséges merénylő vett elégtételt? Egy igaztalanul
eldöntött per sértettje szolgáltatott végső igazságot? Netán a kisemmizett
rokon bosszúja?
Mi juttathat el odáig valakit,
hogy ilyen szörnyű tettre vetemedjen? Csak nem rablógyilkosság?
„Lehetetlennek
tartottuk, hogy az ország első bíráját, az igazságszolgáltatás fejét a főváros
kellős közepén saját palotájában rablógyilkosok fosszák meg életétől és
vagyonától; éppen olyan őrült gondolatnak véltük ezt, mintha valaki azt
mondaná, hogy a pénzügyminiszter az ország kincstárával megszökött Amerikába...
Ami történt, annak megtörténtét megtörténte előtt képtelenségnek gondolta volna
minden okos ember.” /Pesti Hírlap 1883. március 31/
 |
A bűntett színhelyén számtalan vérnyom, ujjlenyomatok, cipőnyomok: de hol van még ekkor a XX. századi kriminalisztikai eszköztár? Aznap éjjel senki nem látott, nem hallott semmit. Merre tovább?
A sajtó „megfogja az Isten
lábát”. Fél évre való biztos téma, magas példányszám garantálva, mindegy hogy
igaz-e vagy csak szóbeszéd: beszéljünk róla, bármi is legyen. Ami persze jó a
gyilkosnak, hiszen mindent tudhat a nyomozásról, csak kézbe kell vennie az
újságokat.
Tóth Gerő vizsgálóbíró napokig
nem alszik. Zsarnay, a nyomozócsoport vezetője beosztottak százait küldi az
ország minden pontjára, mert egyszerre fogják el a vélt tetteseket Debrecen,
Szegeden és Pozsonyban. Pánik és kapkodás: Thaisz Elek rendőrfőkapitány széke
vészesen inog.
És akkor végre elfogják a vélt,
keresett gyilkost Pozsonyban, egy kuplerájban, ahol a hatalmas vérdíj – 1000
Forint, egy kisember éves jövedelme – megtöri a „madám” diszkrécióját. Elfogása
pillanatában még sikerül főbe lőnie magát, de a golyó csak az arcát üti át,
hamarosan felépül. Kezdetét veszi a kegyetlen rabló-pandúr játék: ki bírja
tovább? A mindent egy lapra feltevő Tóth Gerő, vagy Spanga Pali, a Gyémántos,
akinek eddig minden sikerült? Lehet-e bizonyítani, mi történt valójában, vagy
rejtve marad az igazság, mint már annyiszor, csak fejek hulljanak, legyen
valaki a bűnbak, és előbb utóbb feledésbe merül az ügy?
És a folytatás? Ki él tovább? A
gyilkos vagy áldozata….?
Érdekelnek a válaszok is? Gyere
el a Perjátszókör előadására december 04-én, csapj le a szabad helyekre, ne
várd meg, míg Spanga Pali csap le rád….Igaz történet, valós szereplőkkel, korhű
dokumentumok alapján feldolgozva.
Szolnoki János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése