Az anarchizmus tana

Boldog békeidők? Valóban olyan idillikus volt a 19. század vége és az első világháborút megelőző évtizedek?  Sejthetjük a választ, valójában nemmel felelhetünk, csupán az első, egész Földet megrengető, több millió lelket követelő háború borzalmai után tűnt ez az időszak gondtalannak. Évszázadok óta feszülő ellentétek és társadalmi egyenlőtlenségek övezték ezt a korszakot, a szegénység a városokban elképesztő méreteket öltött, hatalmas volt a nyomor, a másik oldalon pedig elképzelhetetlen luxusban és gondtalanságban élhettek azok, akik szerencsésnek születtek. Ezek a társadalmi igazságtalanságok hívták életre a különböző új, az emberség és az egyenlőség ideológiáján alapuló nézetek sorát.

A mosolygó Luchenit csendőrök kísérik

(Forrás: Pinterest) 

A jelenlegi cikkben az anarchizmus tanára, főbb alapvetéseire, illetve a királyné merénylője, Luigi Lucheni által példaként követendő borzalmas anarchista merénylet bemutatására térnék ki, amely mozzanataiban igen hasonlatos a társulat által bemutatandó Sisi merénylet körülményihez.

Az anarchizmus a maga tiszta formájában a korai szocialista gondolatokkal együtt vált széleskörűen elterjedtté a 19. században, kezdetben csupán az állam, mint kényszerítő szervezet elutasítását jelentette. A tan elsőrendű célja az volt, hogy az emberek számára a teljes egyenlőség - mind szociális, gazdasági, politikai értelemben - megvalósulhasson a társadalomban. Sokáig az anarchisták egynek tekintették magukat a többi, kommunizmuson alapuló irányzat híveivel, azonban ők csak a kívánt és megjósolt „szociális forradalmat” akarták megvalósítani, csípőből elutasítva a politikai harcokat.

Az idő múlásával több anarchista úgy gondolta, hogy egy legálisan működő, nagy tömegeket egyesítő nemzetközi szervezettel nem mennének sokra, több kisebb titkos szervezetre van szükség, amelyek az egyéni terror elvét érvényre juttatva harcolnak az anarchista célok megvalósításáért. Igen, az anarchizmus hívei fanatikusan a tett propagandáját hirdették, és 1881-ben Franciaországban meg is jelentek az első merényletek. Ezeket az eseteket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egyének teljesen önkéntes elhatározásáról volt szó, egyedül dolgoztak, a menekülés legcsekélyebb reménye nélkül és általában híres vagy elismert államférfiak ellen kísérelték meg rémtetteiket. A cél pedig minden esetben a sokk elérése, a félelemkeltés és a társadalmi nyugalom megzavarása volt.

Most pedig bemutatásra kerül az az anarchista merénylet, amely valójában Luigi Lucheni számára példaként szolgált Erzsébet császárné meggyilkolásakor. Ezt a „sikeres” olasz merényletet egy 21 éves férfi, Santo Caserio olasz állampolgár követte el, áldozata pedig nem más volt, mint Sadi Carnot francia köztársasági elnök. Caserio állítólagosan bosszút akart állni a francia államon egyik társa kivégeztetéséért és bevallása szerint – Lucheni vallomásához hasonlóan - ő is egy helyi újságból értesült Carnot itáliai látogatásáról. A merénylő nem sokáig pihent, azonnal vásárolt egy éles tőrt és megbújt a sok bámészkodó között, akik az elnök fogadására vonultak föl. Amikor az elnöki hintó a közelébe ért, Caserio egy nagy újságpapíros csomaggal a köztársasági elnök közelébe furakodott, hirtelen elővette a tőrét és lesújtott áldozatára, kegyetlenül szíven-tüdőn szúrva őt. A merényletet körülölelő tömeg kezdetben még mosolyogva azt hitte, hogy Caserio kedves gesztusként csupán egy virágcsokrot kíván átnyújtani tisztelete jeléül, ám az elnök - mondanunk sem kell - rövid időn belül bele is halt a sérüléseibe.

Vajon Lucheni valóban, állításával megegyezően az újságokból értesült Erzsébet Genfbe érkezéséről? Honnan ismerte fel áldozatát? Miért nem tőrt vásárolt a merénylet elkövetéséhez? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a Perjátszó Kör következő előadásán!