2015. február 28., szombat

Sir Francis Walsingham

Ahhoz képest, hogy később milyen rangba emelkedett és milyen hatalommal bírt, meglepően keveset tudunk Francis Walsingham korai életéről. Csak becsléseink vannak, mikor is születhetett, és az se biztos, hogy hol. I. Erzsébet legendás kémmestere vélhetőleg 1532-ben, a Kent megyei Chistlehurst közelében levő Foots Cray-ben látta meg a napvilágot.
Tanulmányait a Cambridge-i King's College-ben kezdte, majd a londoni Gray's Inn-ben jogot tanult, de I. Mária trónra kerülése után protestáns hite miatt elmenekült Angliából, így stúdiumait végül Bázelben és Páduában fejezte be.
Csak I. Mária halála és I. Erzsébet trónra lépése után, 1558-ban tért vissza Angliába, ahol is a parlament tagja lett. Egy időben volt francia nagykövet is, később a királyság államminiszterévé nevezték ki, valamint a Térdszalagrend kancellárjává. Azonban a legtöbben mégis I. Erzsébet kémfőnökeként ismerik. A protestánsok ügyének elszánt támogatója, valamint William Cecillel (Lord Burleigh) együtt az I. Erzsébet ellen irányuló összeesküvések és puccskísérletek fő meghiúsítójaként ismert. Főszerepet játszott a Ridolfi-féle összeesküvés, valamint Stuart Mária Thomas Howard, Norfolk hercegével kötendő konspirációs házasság megakadályozásában, ez utóbbi sikerét egy jól szerkesztett rágalomkampánnyal érte el. Párizsban volt Szent Bertalan éjszakáján, háza több űzött protestánsnak is menedéket nyújtott, köztük a költő Philip Sidney-nek, későbbi vejének. A mészárlás és annak mértéke megdöbbentette, és megerősítette abban a hitében, hogy egy esetleges angliai katolikus felkelés ugyanekkora vérfürdőbe torkollna. Ezen felbuzdulva már-már fanatikus megszállottsággal üldözte Angliában a katolikus papokat és mindenkit, akit konspirátornak vélt. Engedélyezte a kínvallatást a beismerő vallomások megszerzéséhez.
Külön említést érdemel hogy Erzsébet királynő, ki értékelte és általában megfogadta Walsingham nyers, nemszeretem tanácsait, egy ízben azt írta róla: "Ő az én mórom, ki képtelen színét változtatni."
Sir Francis Walsingham 1590-ben halt meg, feltehetőleg rákban. A Szent Pál Székesegyházban temették el, sírja a Nagy londoni tűzvész során megsemmisült.
 Sir Francis Walsingham végre megfelelő bizonítékot tud bemutatni Erzsébetnek Mária ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése