Sisi temetése

1889. szeptember 17. A bécsi Neuer Markt téren, és a környező utcákban óriási tömegek ácsorognak. A bécsi kapucinusok kolostora 1633 óta szolgált a Habsburg császári család temetkezési helyéül. Számtalan császár, császárné és más családtag nyugszik a kolostor alatt található kriptában. A gyászmenet a kolostor kapujához érkezik. Kintről kopogtatnak az ajtón. A bent lévő atya válaszára elhangzik az érkező neve: Erzsébet, Ausztria császárnéja, Magyarország királynéja. Válasz: nem ismerem. A szertartás még egyszer, ugyan így elhangzik, majd az atya harmadik kérdésre, hogy ki érkezik, megfelelő a válasz: Erzsébet, egy bűnös lélek. A császár és királyné koporsója férje és a legszűkebb férfi családtagok kíséretében végre bebocsátás nyert végső nyughelyére.

Forrás: Rubicon, 2007/2 Különszám

Halálának híre már gyilkosságának napján eléri Bécset, egy új találmánynak, a távírónak köszönhetően. Az idősödő Ferenc József császárt Eduard Paar főszárnysegéd értesíti schönbrünni rezidenciáján. A hír hallatára a császár keserűen megjegyezte: őt a sors semmitől sem kíméli meg. Családtagjai elbeszélése alapján rövid sírás után a birodalom császára nem hazudtolta meg önmagát; rögtön folytatta hivatali teendőit, a munkában próbált bánatára vigaszt találni.

Nemsokára különvonat indult Bécsből az udvartartás krémjével a főudvarmester és főudvarmesterné vezetésével Genfbe a halottért. A temetés szervezése is elkezdődött; a monarchikus XIX. század végi Európa uralkodó családjai mind hivatalosak voltak, és szép számmal meg is érkeztek a 1889. szeptember 17-ei temetésre. II. Vilmos, német császár, Alekszej nagyherceg, II. Miklós orosz cár képviseletében, román, szerb, szász király, bajor régensherceg, olasz és montenegrói trónörökösök, és számtalan egyéb európai arisztokrata mellett a magyar gyászdelegáció is népes volt: Tisza Kálmán, miniszterelnök mellett a magyar politikai elit színe-java megjelent a magyar királynő temetésén. A legenda szerint a Burgban felállított ravatalon Erzsébet neve mellett először csak az állt, hogy Ausztria császárnéja. A magyar Országgyűlés delegációjának tiltakozás után az udvartartás felelősei kénytelenek voltak kiírni a császárnői méltóság mellé a magyar királynéit is. Mind ezt persze németül tették: Königin.

A királynő kultusza már életében elkezdődött. Erzsébetváros és Pesterzsébet is Sisiről kapta a nevét, de a János hegyen álló Erzsébet kilátó, a Budát és Pestet összekötő Erzsébet-híd és egy komáromi híd is a császár és királyné nevét viseli. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter javaslatára halála után az ország számos pontján Erzsébet-ligeteket alakítottak ki a tragikus halálú uralkodónő emlékére, amik közül, még a mai napig is számos fa megtalálható szerte a Kárpát-medencében. 

Végezetül, had idézzem a Nemzet című folyóirat 1898. szeptember 18.-ai számában Jókai Mór nekrológját a királynő haláláról. Az író a bécsi temetésen is részt vett:  

„Consummatum est"...A kriptaajtó becsukódott a legfenségesebb királyi alak mögött. Az első fájdalom villámcsapása alatt megrendült bennünk a hit: hol hát az Isten, ha ez megtörténhetett? Most e bezárt sir előtt visszatér szivünkbe a gondviselésben való megnyugvás.

A királyné meghalt; de életre kelt halálával a szeretet hitvallása a népek között.

Soha oly együttérző indulattal nem sereglett még az ország egy trón körül, mint a mienk a mi uralkodónké körül e megrendítő gyászeset után. Erzsébet királyné élő szentje volt nemzetünknek; a mártirhalál megdicsőült szentjévé emelte: s a történelem tribunálja annak fogja nyilvánitani. Beatificatiója ott van megörökitve minden honszerető szivben, minden becsületes szivben. Hisz a mindenható saját egyszülött fiát is átengedte a kínhalálnak: hogy annak kihulló véréből támadjon a szeretet vallása, a felvilágosodás, az erények vallása. Ez a nagy ravatal többet beszél nekünk, mint a világ minden bölcsei. Elmondja, hogy a gyűlölet hitvallása nem ismer sem Istent, sem hazát, sem királyt, sem felebarátot. Elmondja, hogy a gyülölet hitvallása olyan örvény, melynek nincs feneke. Elmondja, hogy a gyülölet hitvallása az az apocalypticus szörny, a ki nem pihen meg addig, a mig valami rombolni valót talál a földön. Ez a ravatal utunkat állja hozzá.

Mi mindnyájan, kik e ravatal kölül csoportosultunk, maradjunk továbbra is együtt: még közöttünk van a trón, melynek magaslatáról dicső példaként ragyog le reánk felséges alakja. Senki sem veszitett annyit, mint Ő, senki sem visel olyan súlyos terheket, mint Ő: a hány koronája, annyi tövis-koszoruja: viseli mindannyit királyi erővel, férfiui erővel. Szálljon mind az az áldás, mely drága halottait a sirba kisérte, az ő felkent fejére vissza! Félre tehát, ti márványnyal dolgozó novellisták. Ezúttal kevés az ötlet és az ügyesség - monumentum kell!”

Forrás: Rubicon, 2007/2 Különszám 

Molnár János

Az anarchizmus tana

Boldog békeidők? Valóban olyan idillikus volt a 19. század vége és az első világháborút megelőző évtizedek?  Sejthetjük a választ, valójában nemmel felelhetünk, csupán az első, egész Földet megrengető, több millió lelket követelő háború borzalmai után tűnt ez az időszak gondtalannak. Évszázadok óta feszülő ellentétek és társadalmi egyenlőtlenségek övezték ezt a korszakot, a szegénység a városokban elképesztő méreteket öltött, hatalmas volt a nyomor, a másik oldalon pedig elképzelhetetlen luxusban és gondtalanságban élhettek azok, akik szerencsésnek születtek. Ezek a társadalmi igazságtalanságok hívták életre a különböző új, az emberség és az egyenlőség ideológiáján alapuló nézetek sorát.

A mosolygó Luchenit csendőrök kísérik

(Forrás: Pinterest) 

A jelenlegi cikkben az anarchizmus tanára, főbb alapvetéseire, illetve a királyné merénylője, Luigi Lucheni által példaként követendő borzalmas anarchista merénylet bemutatására térnék ki, amely mozzanataiban igen hasonlatos a társulat által bemutatandó Sisi merénylet körülményihez.

Az anarchizmus a maga tiszta formájában a korai szocialista gondolatokkal együtt vált széleskörűen elterjedtté a 19. században, kezdetben csupán az állam, mint kényszerítő szervezet elutasítását jelentette. A tan elsőrendű célja az volt, hogy az emberek számára a teljes egyenlőség - mind szociális, gazdasági, politikai értelemben - megvalósulhasson a társadalomban. Sokáig az anarchisták egynek tekintették magukat a többi, kommunizmuson alapuló irányzat híveivel, azonban ők csak a kívánt és megjósolt „szociális forradalmat” akarták megvalósítani, csípőből elutasítva a politikai harcokat.

Az idő múlásával több anarchista úgy gondolta, hogy egy legálisan működő, nagy tömegeket egyesítő nemzetközi szervezettel nem mennének sokra, több kisebb titkos szervezetre van szükség, amelyek az egyéni terror elvét érvényre juttatva harcolnak az anarchista célok megvalósításáért. Igen, az anarchizmus hívei fanatikusan a tett propagandáját hirdették, és 1881-ben Franciaországban meg is jelentek az első merényletek. Ezeket az eseteket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egyének teljesen önkéntes elhatározásáról volt szó, egyedül dolgoztak, a menekülés legcsekélyebb reménye nélkül és általában híres vagy elismert államférfiak ellen kísérelték meg rémtetteiket. A cél pedig minden esetben a sokk elérése, a félelemkeltés és a társadalmi nyugalom megzavarása volt.

Most pedig bemutatásra kerül az az anarchista merénylet, amely valójában Luigi Lucheni számára példaként szolgált Erzsébet császárné meggyilkolásakor. Ezt a „sikeres” olasz merényletet egy 21 éves férfi, Santo Caserio olasz állampolgár követte el, áldozata pedig nem más volt, mint Sadi Carnot francia köztársasági elnök. Caserio állítólagosan bosszút akart állni a francia államon egyik társa kivégeztetéséért és bevallása szerint – Lucheni vallomásához hasonlóan - ő is egy helyi újságból értesült Carnot itáliai látogatásáról. A merénylő nem sokáig pihent, azonnal vásárolt egy éles tőrt és megbújt a sok bámészkodó között, akik az elnök fogadására vonultak föl. Amikor az elnöki hintó a közelébe ért, Caserio egy nagy újságpapíros csomaggal a köztársasági elnök közelébe furakodott, hirtelen elővette a tőrét és lesújtott áldozatára, kegyetlenül szíven-tüdőn szúrva őt. A merényletet körülölelő tömeg kezdetben még mosolyogva azt hitte, hogy Caserio kedves gesztusként csupán egy virágcsokrot kíván átnyújtani tisztelete jeléül, ám az elnök - mondanunk sem kell - rövid időn belül bele is halt a sérüléseibe.

Vajon Lucheni valóban, állításával megegyezően az újságokból értesült Erzsébet Genfbe érkezéséről? Honnan ismerte fel áldozatát? Miért nem tőrt vásárolt a merénylet elkövetéséhez? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a Perjátszó Kör következő előadásán!

Luigi Lucheni életútja

Wittelsbach Erzsébet merénylője és gyilkosa egy alacsony termetű, vastag nyakú, fekete hajú, bajszos 26 éves olasz fiatalember, Luigi Lucheni, aki lelkiismeretes anarchistaként cseppet sem bánta bűnét. Azonban, hogy a merénylet elkövetését és az anarchizmushoz való kötődését jobban megérthessük, célszerű Luigi Lucheni életútját is röviden áttekintenünk. Az ügy nyomait kutatva a nyomozó hatóságok a fiatal férfi életének szívszaggató részleteire derítettek fényt.

Luigi Lucheni fényképe a letartóztatása napján
Forrás: Pinterest

Luigi Lucheni 1873. április 23-án született törvénytelen gyermekként Párizsban, a rokonait sosem ismerhette. Anyja, Luigia (nyilván később róla nevezték el a kisfiút) még falujában, Albaretóban, leányként megesett, ahonnan a francia fővárosba menekült a szégyen elől, hogy ott hozza világra gyermekét egy a St. Antoine nevezetű menedékhelyen. Lucheni vallomása szerint anyja Amerikában élt (kérdéses az, hogy ezt vajon honnan tudhatta, ha nem tartotta a kapcsolatot egyáltalán a rokonaival?!).

A csecsemő egy ideig így a szajnai megyei árvaházban maradt, majd a hatóságok átadták Olaszországnak és a parmai lelencházba került. Később olasz nevelőszülők „adtak neki otthont” több más, hasonló sorsú árva gyermekkel. A kihallgatások során kiderült, hogy Lucheni több ilyen „szülőnél” megfordult; komoly keserűséggel mesélt ezekről a hánytatott évekről. A kis Luigi mindössze két évig járt iskolába, ez az idő pont elég volt arra, hogy alapszinten írni és olvasni megtanulhasson, hiszen – a nevelőszülei jóvoltából - már egészen kicsi korában munkába kellett állnia.

Végül 16 évesen otthagyta az akkori nevelőszüleit és Genovába ment, ahol alkalmi munkákból látta el magát egészen 26 éves koráig. A katonasors Luchenit sem kímélte, a 13. Monferrato lovasezred 3. zászlóaljában szolgált, zászlóaljparancsnoka pedig nem más volt, mint a szicíliai Aragona herceg. A fiatal anarchista a háborúban tanúsított hősiességért még katonai kitüntetést is kapott, amit azonban jó anarchistaként Lucheni látszólag semmire sem tartott, hiszen ez is csak a bürokratikus társadalom által neki adományozott felesleges pénzköltés volt. Igen beszédes azonban, hogy bár látszólag nem jelentett semmit a jelvény, még az elfogásánál is magánál tartotta, a szemfüles nyomozók rögvest megtalálták a holmija között. 

Lucheni kalandos utazásai során több európai nagyvárosban is megfordult, sőt hazánkba is eljutott és egy ideig részt is vett a budai vár átépítésében. Ez fontos mozzanat volt a nyomozás szempontjából, hiszen a vádlott első kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy magát a császárnét is látta akkor Budapesten, hisz pont mellette hajtott el elegáns fiákerén és arca örökre Lucheni emlékezetébe vésődött. Utazásai végén Lucheni 1898. május 15-én Lausanne-ba érkezett és itt is lakott a merényletet megelőző napokban, egészen szeptember 5-ig, amikor Genfbe vitte az útja, a tragikus kimenetelt azonban már ismerjük.

Sisi szépségpraktikái

Erzsébet királyné talán leginkább az ikonikus, egyedi hajzuhatagáról ismeretes, amely igazi „sámsoni” erővel ruházta fel viselőjét. Mindezek mellett számtalan innovatív, sok esetben ma már meglepő, sőt kíméletlen praktika is fűződik nevéhez. Lássuk csak melyek is ezek! 

Az, hogy a császárné mindig makulátlan külsővel jelenhessen meg, nem csak Erzsébet, hanem az egész kiszolgáló személyzet számára is komoly kihívást jelentett, amelyhez sok-sok áldozatos munkára és még több időre volt szükség. Erzsébet királyné naponta hosszú órákat foglalkozott a toalettjével és ahhoz, hogy időben el is készülhessen, többször már pirkadatkor fel kellett kelnie.

 Franz Xaver Winterhalter olajfestménye Erzsébetről (1864)

Forrás: Pinterest 

Hajápolás:

A legtöbb türelemre természetesen a legendás hajának ápolásához, mosásához, illetve a frizura elkészítéséhez volt szükség. A császárné hajkoronája kiengedve egészen a bokájáig ért, nála igazi szeánsz és luxuskezelés volt egy hajmosás, amelyet kizárólagosan nagy becsben tartott fodrásznője, Franziska (ahogyan az udvarban becézték „Fanny”) Angerer láthatta csak el. A hölgyet igen nagy tisztelet övezte Bécsben, áldozatos szolgálataiért pedig annyit keresett egy hónapban, mint egy bécsi egyetemi tanár.

Franziska 30 nyers tojás sárgájából és konyakból készítette el a hajápoló sampont, amelyet Erzsébet királyné hajára ecsettel finoman vittek fel, majd meleg vízzel kiöblítették és dióhéjból készült főzettel alaposan átmosták. Ezután Erzsébet órákig sétált, amíg a haja meg nem száradt.

Bőrápolás:

A császárné megszállottja volt a szépségnek, így számtalan egyedi készítésű krémmel, különböző kozmetikumokkal gondosan ápolta, naponta háromszor masszíroztatta magát, epres, olajos pakolásokat használt, sőt az is előfordult, hogy éjszakára nyers marhahúst tett az arcára. Illóolajos fürdői alkalmával Kleopátrához hasonlóan tejet tett fürdővízébe, de használt még lanolint, mézet, szezámolajat, és rengeteg egyéb gyógynövényt. Erzsébet kortársaival ellentétben igen gyakran fürdött, méghozzá hatalmas megdöbbenést keltve – a tengerben is.

Sport:

Mai kifejezéseinkkel élve Erzsébet igazi „fitnessz” életmódot folytatott: egész nap lovagolt, vívott, gyűrűhintázott, úszott, tornázott és gyors tempóban gyalogolt. Természetesen a kortársakat elborzasztotta az e fajta viselkedés, hiszen ebben az időben a mozgás fontossága még nem terjedt el. Fura hóbortként írták le és bírálták a császárnét amiatt is, mert mindenhol korabeli viszonyokat megelőző tornatermet rendeztett be magának és artistáktól vett lovaglóleckéket. Nem mindennapi kérése volt Erzsébetnek az is, hogy havi rendszerességgel mérette magát és kritikusan ügyelt súlyára. 
       

Étrend:

A császárné udvartartása és családja számára a legnagyobb gondot Erzsébet fiatalkorában kezdődő, egész életét átívelő koplalása, különleges étrendjei, és az éhezéssel együtt járó hangulatingadozások és dührohamok jelentették. Előfordult, hogy csak húst evett, majd gyümölcsnapot tartott, azonban az is előfordult hogy hetekig vegetáriánus étrenden élt, máskor halon, tojáson és tejen kívül nem vett mást magához. (Volt hogy napi egy pohár tej volt a teljes menü!) Erzsébet minden áron meg akarta őrizni a csodált lánykori alakját, továbbá a visszaemlékezések szerint – az átlaghoz képest – eredendően igen kisétkű volt. Erzsébet parancsára a bécsi udvarban is magyar módon készítettek tejfölt, túrót, sőt, az is előfordult, hogy kedvenc kecskéit utazásaira is magával vitte, hogy biztosítsa a friss, minőségi tejterméket. Legnagyobb bírálatot konyhai igényei miatt kapta. Többször előfordult, hogy a császárné „barbár módjára” nyers húsból álló erőlevest evett, és a szakácsnője felé is állandó változtatásokkal adott instrukciókat. Ha Erzsébetnek ízlett egy étel, amelyet evett, felíratta a receptet, azonban szakácsnője részére kiadta, hogy azt a lehető legkalóriaszegényebben alkossa meg. Micsoda őrült asszony, gondolták sokan, azonban e modern eszméket hirdető nő egy évszázaddal megelőzte a saját korát!    

Ami még külön érdekesség, hogy Erzsébet királyné korai „testfasisztaként” nemcsak saját magát kínozta sajátos szépészeti praktikáival, hanem másokban is rajongója volt a testi tökéletességnek: fotóalbumba gyűjtötte a korabeli szépségek képeit, és szívesen vette magát körül szép emberekkel.