2012. december 7., péntek

Bemutatkozás

Kedves Olvasó!

Most épp a Perjátszó Kör blogját böngészed. De mi is az a Perjátszó Kör (...vagy ahogy egymás közt hívjuk: PK)? Lássuk!


Kik vagyunk?

A Perjátszó Kör egy olyan, alapvetően hallgatói szerveződés, melynek tagjai főleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának hallgatói.

A csapatból legtöbben az ELTE jogi karára járunk.


Mit csinálunk?


Közösségünk célja a magyar és egyetemes jogtörténet érdekesebb kontradiktórikus eljárásait színpadra állítani. 

Híres pereket adunk elő, például Al Capone perét, a salemi boszorkányok perét, Eichmann perét, Stuart Mária perét, Marie Antoinette perét, és még nagyon sok más ismert emberét. :)


Miért csináljuk?


Azért, hogy hallgatótársainknak olyan hasznos időtöltést nyújtsunk, mely egyszerre elégíti ki szakmai tudásszomjukat és igényüket a művészi szórakoztatásra.

Mert hatalmas buli! Nekünk legalábbis az, de általában a nézőink sem panaszkodnak. ;)

Kiknek csináljuk?


Minden olyan egyénnek, aki kedvet érez az efféle művészi kikapcsolódás iránt és érdeklődési körétől nem áll távol a történelem és a jog világa.

Mint a kívánságműsorban: Mindenkinek aki szereti. A legtöbb darabunk abban különbözik más előadásoktól, hogy szomorú a vége és valaki meghal. :( De szakbarbárok véletlenül sem vagyunk! :)

A csapat a "Marie Antoinette élete és pere" c. előadás után





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése