A tárgyalótermi filmek klasszikusa

Legutóbbi cikkünkben olvashattátok, hogy előadásunkat Harper Lee híres regénye ihlette. Ám a Ne bántsátok a feketerigót! alapján film is készült, 1962-ben mutatták be nagy sikerrel. Nyolc Oscarra jelölték, ebből hármat tudott díjra váltani. Az egyiket Gregory Peck kapta Atticus Finch megformálásáért. A Scoutot alakító Mary Badhamet is jelölték a díjra legjobb mellékszereplőként, ezzel ő volt akkoriban a legfiatalabb, Oscar-jelöléssel rendelkező színésznő.

A két főszereplő között nagyon szoros kapcsolat alakult ki a forgatás alatt, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy olyan hitelesen alakították az apa-lánya párost. A film után sem szakadt meg köztük a barátság, Peck később is mindig a filmbeli karakterének nevén, Scoutnak szólította Badhamet. A szerep sikere ellenére Badham hamar visszavonult a színészettől, később megházasodott, és főként a gyerekei nevelésével töltötte az életét.

Akár a film egyik képkockája is lehetne, pedig csak szöveget tanulnak épp a színészek. Már itt is mintha végig karakterben lettek volna, a Scoutot játszó színésznő egy zsinórral babrál, annyira koncentrál az „apjára”.

Gregory Peck telitalálat volt Atticus Finch szerepére. Az első jelenet, amit Peckkel leforgattak, az irodájából hazatérő Atticust mutatta, amint a gyerekei kirohannak a házból, hogy üdvözöljék. Aznap az írónő is meglátogatta a forgatást, és a jelenet után a színész észrevette, hogy Lee könnyekben tört ki. Kérdésére, hogy mi történt, azt felelte, Peck a jelenetben teljesen az édesapjára emlékeztette, akiről Atticus karakterét mintázta. Még a kis pocakja is megvan, mint neki volt, mondta az írónő, mire ő válaszként megjegyezte: „Ez nem háj, Harper – ez kiváló színészi játék.”

Hát, amennyire jó színész volt Gregory Peck, a szerénység annyira kevéssé jellemezte. :) 

Ezt valószínűleg mindenki elnézte neki, hiszen zsenialitását mutatja, hogy a film egyik tetőpontját jelentő 9 perces védőbeszédet csak egyszer kellett felvenni, első csapóra tökéletesre sikerült. A forgatást követően egyébként az írónő nekiajándékozta az édesapja kedvenc óráját, ami a filmben (és a Perjátszó Kör előadásában is) megjelenik. A színész az órát viselte egy évvel később, az Oscar-díja átvételekor is.

Ám nem ő volt az egyetlen nagy kaliberű színész a filmben: ugyan még nagyon fiatalon, de Robert Duvall is szerepelt benne. Boo Radley, az ijesztő, rejtélyes, ám jóakaratú figura az első – egyelőre szöveg nélküli - filmszerepe volt.

Jem, Scout és Dill - vagyis Phillip Alford, Mary Badham és John Megna 

A Scout rosszcsont bátyját, Jemet alakító Phillip Alfordhoz is igazán passzolt a karaktere: eredetileg egyáltalán nem akart részt venni a meghallgatáson, azonban amikor megtudta, hogy így fél napot kimaradhat az iskolából, rögtön jelentkezett. Mary Badhammel, karaktereik közelsége ellenére ki nem állhatták egymást, folyton összekaptak, és egymás szövegeit suttogták a színfalak mögül, hogy a másikat összezavarják.

Tom Robinson szerepéért James Earl Jones is versenyben volt, ám végül Brock Peters nyerte el azt. A színész az előzetes próbákkal szemben a tárgyalási jelenetek egy részét, köztük a vallomása felvételét végigsírta. Az improvizáció annyira hatásos volt, hogy Peck későbbi nyilatkozata szerint nem tudott a jelenet közben Peters szemébe nézni, mert attól félt, hogy a saját hangja is elfullad. Peck 2003-ban bekövetkezett halálakor Peters tartotta a gyászbeszédet a temetésén.

dr. Nádas Krisztina

10 érdekesség Tom Robinson perének hátteréről

A darab alapjául szolgáló Ne bántsátok a feketerigót! című regény az Egyesült államokban kötelező olvasmány, így sokkal ismertebb, mint nálunk. De talán még a legeminensebb amerikai diákok is meglepődnének néhányon az alábbi 10 érdekesség közül.

1. 

Lee fiatal íróként egy légitársaságnál dolgozott, és küzdött a megélhetésért. Karácsonyra a barátai egy évi fizetést adtak neki ajándékba azzal az üzenettel, hogy vegyen ki egy évet, és az alatt írjon bármit, amit szeretne. Így született meg a Ne bántsátok a feketerigót!

2. 

Scout neve valójában Jean Louise Finch, és se a regény se az írónő későbbi nyilatkozatai nem adnak magyarázatot a becenév eredetére.

3. 

A regényben Scoutnak van egy bátyja, Jem. A Perjátszó Kör darabja kettejük karakterét jeleníti meg egyben. Apjukat mindketten a keresztnevén szólítják, ami tipikus déli szokás volt, a tisztelet jele.

4. 

A regény olyan tanulságokat hordoz, amivel nehezen néznek szembe azok, akik maguk is sárosak a negatív sztereotípiák fenntartásában. Egy virginiai iskola vezetősége ezért erkölcstelennek bélyegezte és betiltotta. Harper Lee egy levélben rákérdezett, hogy tudnak-e olvasni, és nagy összeget adományozott azzal a céllal, hogy beiratkozhassanak az első osztályba.

5. 

A regény erősen életrajzi ihletésű. Maycomb nem létező város, hanem egy fiktív helységnév, ami az alabamai  Monroeville-t, Lee szülővárosát takarja.

6. 

Harper Lee a tárgyalóteremben nőtt fel. Gyerekkori barátja és írótársa, Truman Capote azt mondta róla: "Tárgyalásokra jártunk mozi helyett". Édesapja újságtulajdonos és ügyvéd volt, aki egy esetben két afroamerikai férfit védett egy gyilkossági ügyben, ám elvesztette a pert. Nem véletlen, hogy róla mintázta Atticus karakterét. A könyv eleinte annyira erre a karakterre fókuszált, hogy majdnem Atticus lett a címe.

Az írónő maga is elkezdett jogot tanuni, ám utálta, és hamar kibukott.

7. 

Tom Robinson esete is valós eseményen alapul. Amikor az írónő 10 éves volt, a szülővárosa közelében egy fehér nő erőszakkal vádolt meg egy fekete férfit, akit halálra is ítéltek az elkövetésért. Miután Lee apjának újságában megjelent levelek sorra állították, hogy a vád hamis volt, a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre módosította az ítéletet. A férfi nem sokkal később meghalt a börtönben.

8. 

Atticus az ügyvédek ügyvédje. Annak ellenére, hogy fiktív karakter, mégis valódi példát állít a szakma elé. Sokszor idézik, és sokan vallják be, hogy miatta választották ezt a pályát. Szállógiévé vált a "Mit tenne Atticus?" Monroeville-ben még szobrot is állítottak neki, Leet pedig Alabama ügyvédi kamarája tiszteletbeli tagjává fogadta, amiért megalkotta a példás ügyvéd képét. Atticus azonban még több egy kivételes ügyvédnél, ő annak a mintája, milyennek kell lennie egy embernek.

9. 

Harper Lee egyszer azt nyilatkozta: "Bárcsak ne írtam volna meg ezt az átkozott könyvet!". Pár év múlva egy írótársa újra rákérdezett, hogy tényleg megbánta-e. Azt válaszolta: "Néha. De aztán elmúlik". Mindig is nagyon egyszerűen élt, és zavarta a rivaldafény.

10. 

Az írónőt egy évvel a halála előttig egy-regényes íróként ismerhettük. A Ne bántsátok a feketerigót! folytatását, a Menj, ​állíts őrt! valójában elsőként megjelent regénye előtt megírta, bár 20 évvel később játszódik. A kéziratot sokáig elveszettnek hitték, csak pár éve került elő, és 2015-ben publikálták.

dr. Sáray Dorottya

Élet a három részre szakadt Magyar Királyságban

A 16. század közepére Magyarország nemcsak három részre szakadt, de közben két nagyhatalom ütközőzónájává is vált. A nyugati és az északi „karéj” megmaradt a királyi Magyarországnak, igaz, immáron Habsburg uralom alatt, az ország középső része török hódoltság alá került, keleten pedig az erdélyi fejedelemség, amelynek hol része volt a Partium, hol nem. A török szultán, a Habsburg császár és az erdélyi fejedelem szinte folyamatosan hadakozott egymás ellen, hol fegyverrel, hol diplomáciával. Mind török, mind magyar részről kiépült a végvárrendszer, amelyek ugyan képesek voltak egy-egy nagyobb hadsereget megfogni, ám a kisebb portyázó csapatot át tudtak csusszanni közöttük. A török és magyar területek nem határolódtak el egymástól élesen, mindkét fél mélyen a másik várai mögött is portyázott, fosztogatott. A két állam kölcsönösen egymás területén is adóztatott, és egymás jobbágyaival építtette saját várait. E mindennapos dupla terhek és csapások mellé járultak nagy hadjáratok idején a hadseregek rekvirálásai, könnyűlovasaik tervszerű falupusztításai. A hosszú háborús állapot következtében pusztult az ország lakossága, ami a század végére a fejlődés megakadását vonta maga után. A Habsburg országrészben idegen megszállásról, különösen a 16. században nem lehet beszélni. gaz, a korábbi főhivatalokat (kamara, kancellária) Ferdinánd átszervezte, és összbirodalmi szempontokat szem előtt tartó bécsi intézmények alá rendelte, de a rendi hatalmi kettősség megmaradt, a belügyeket a király továbbra is az országgyűlések részvételével intézte, beleegyezésük nélkül adót nem vethetett ki. Megmaradt a nemesi vármegyék önkormányzati szervezete is, melyet a nemesi sorból kikerülő végvári katonák is támogattak. A magyar érdekek legerősebb védői a nagybirtokosok voltak, akik tartomány nagyságú földekkel, államilag támogatott magán hadseregekkel, fejedelmi hatalommal és udvartartással rendelkeztek. Közülük került ki a nádor, az országbíró, a horvát bán és az öt magyarországi főkapitány is. A "magyar" szó itt a rendi-nemesi nemzetre utal, a horvát Jurisich Miklós vagy Frangepán család (a horvát származású Zrínyiekről nem is beszélve) éppúgy a "magyar" rendi érdekeket védte, mint a szlovén, szerb vagy - ritkábban - szlovák végvári katona. A török hódoltság éppen az egységesen magyar nyelvű területekre esett, így a királyi Magyarországon megnövekedett a nem magyar népcsoportok aránya és jelentősége. A 16. században a magyar rendek és a központi Habsburg hatalom viszonya nem volt rossz. Kölcsönösen egymásra voltak utalva a törökkel szemben, ahogy a birodalomból érkező pénzek nélkül, úgy a magyar katonaság és nemesi közigazgatás együttműködése nélkül sem nem lehetett volna megvédeni a királyi Magyarországot.

Élet a török hódoltságban

A 16-17. században az európaitól élesen elütő, ázsiai jellegű birodalom volt az oszmán töröké. Ennek lényege az uralkodó, illetve az állam korlátlan hatalma a társadalom felett. Minden föld a szultáné volt, aki átmeneti időre, használatra adott belőle a szpáhiknak (lovas katonák). Az alacsony sorból felemelt főhivatalnokokat a legkisebb hibáért azonnal kivégeztette. A főhivatalnokok viszont beosztottjaiknak, azok az egyszerű polgároknak voltak rettegett urai. Ily módon mindenki a fölötte állótól függött, annak próbált a kedvében járni. Ezért az azonos szinten élők rendi típusú intézményei és jogai ismeretlenek maradtak. A vármegyei önkormányzatot névleg felszámolták, helyettük öt vilajetre osztották a hódoltságot, élükön a kinevezett pasákkal, beglerbégekkel, akiket a muftik (jogtudósok), defterdárok (pénzügyi vezetők), kádik (bírók) segítettek. De a 16. század végére ezek befolyása - az adószedést kivéve - a mohamedánokra korlátozódott. A hódoltságban élő keresztények peres ügyeit és közigazgatását továbbra is a magyar vármegyék intézték. Főtisztviselőik a királyi Magyarországra költöztek, akár több száz kilométer messzeségbe is, de embereik jelen voltak a hódoltságban, és végrehajtották a vármegye utasításait. Segítségükre voltak ebben a fel-felbukkanó magyar végvári katonák. A mezővárosok és falvak élén továbbra is a magyar választott vezetőség állt. A jobbágyok új, több falvat összefogó önkormányzati szerveket, ún. parasztvármegyéket is hoztak létre. Ezek bármiféle katonasággal szemben, a közös védekezést szervezték. A törökök nagyjából átvették a magyar állami és földesúri adókat. A régi királyi kapuadó helyét például a hitetleneket sújtó haradzs foglalta el, innen a harácsolni szó. Sok föld a szultán közvetlen tulajdonába került (khász birtokok), innen a földesúri adó is a kincstárba ment. Az adókat idő közben folyamatosan növelték, és emellé járult a korábban ismeretlen állami robotmunka. De a legsúlyosabb terheket feltehetően olyan "adók" tették ki, melyeket nem hivatalosan szedtek. Ilyen volt például az elrablott lakókért fizetendő váltságdíj, illetve a különböző török hivatalnokoknak járó ajándék. A törököknek azonban többnyire meg kellett elégedniük a hagyományos adófajták felével. Az állami adókon a szultán osztozott a magyar királlyal, miként arról állami szerződések és országgyűlési törvények is születtek. A török földesúr pedig - aki egy területet a szultántól jövedelmeivel együtt használatra megkapott - az itt élők járandóságainak szintén csak a felét szedhette be, mert a másik feléért rendszeresen megjelentek egy magyar birtokos emberei. Ha pedig a magyar tulajdonos meghalt, a magyar király új keresztény birtokosnak adományozta a földet. A hódoltság területén jelenlévő magyar tulajdonlás, közigazgatás és adószedés világtörténelmi különlegesség: nem ismerünk más példát ilyen "otthontalan" hódítókra. Ellentétben a Balkánnal, itt a helyi lakosság nem keveredett a beérkező török, délszláv és görög lakossággal. A mohamedán katonák, hivatalnokok és a nekik dolgozó iparosok, kereskedők külön városrészekben laktak és csakis a végvárakban. A magyarok nem vettek részt a török hadjáratokban, elenyésző számban házasodtak velük, vagy tértek át hitükre. Az ilyesmit az elköltözött vármegyék szigorúan büntették is. Viszont valamennyi keresztény egyház zavartalanul működhetett - ellentétben a keresztény Európa nagy részével -, mert egyik sem volt kiváltságos helyzetben. A két kultúra számos elemet átvett egymástól. A magyar öltözködésre, hajviseletre, iparművészetre (fegyverek, bútorok, csempék díszítései), a kertművelésre, sőt, a költészetre (pl. Balassi lírája) és a zenére is hatott a török és a törökkel együtt érkező délszláv kultúra. Több, még ma is használatos szavunk származik az oszmán-törököktől (köztük: papucs, zseb, bogrács, deli, tarhonya, pite, kávé, kajszi, dívány, mámor, stb). A törökök honosították meg nálunk a kávét és a rizst, de az amerikai kukorica is a Balkánon keresztül érkezett Magyarországra.

Az erdélyi fejedelemség

A 16-17. századi Erdély társadalmilag, vallásilag, etnikailag igen sokszínű kis ország volt. A katolikus székelyek a keleti határ védelméért nagyrészt még mindig mentesültek a földesúri függés alól, de már megindult a "közszékelyek" jobbággyá, a "lófő székelyek" (tisztek) nemessé válása. A székely "főemberek" a magyar főnemességgel voltak egyenrangúak. A székelyek önkormányzati egységei a székek voltak, melyek a magyar megyének feleltek meg. A lutheránus szászok gazdag városai (pl. Segesvár, Brassó, Nagyszeben) főleg a román fejedelemségek irányában kereskedtek. Nem csak széleskörű önkormányzattal rendelkeztek, de a szász székek vezetésének megragadásával maguk a városok irányították a környék szász falvait is. A görögkeleti románok nagy és növekvő számban éltek Erdélyben, de saját rendi önkormányzat nélkül. Akik közülük a pásztorkodásról áttértek a földművelésre, jobbágyokká váltak. A nemesség túlnyomó része, a parasztság jelentékeny része magyar volt, főleg kálvinista és unitárius, részben katolikus. Erdély már a 16. század közepétől elfogadott minden vallást és felekezetet, a fejedelem patrónusa lett ezeknek. További újítás volt vallási téren az is, hogy egy-egy város, település falain belül több vallás is jelen lehetett békében. A "három nemzet" rendi gyűlései (a magyar megyék, a székely és szász székek küldötteiből) gyakoriak, de formálisak voltak, általában csak jóváhagyták a fejedelmi döntéseket. Itt ugyanis a nemesi birtokok kisebbek, a kincstáriak jóval nagyobbak voltak, mint a királyságban, így a fejedelem különösen nagy hatalommal rendelkezett. Uralmát nem korlátozta vagy segítette szakszerű hivatalnokság sem, mint a nyugati uralkodók esetében. Ezért szeszélyesebb fejedelmek idején felfordulás és zűrzavar jellemezte Erdélyt. A bölcsebb fejedelmek ugyanakkor jelentős és tehetős hatalommá emelhették a kis országot. Ehhez szükséges volt, hogy kellő türelemmel viszonyuljanak az itt élő sokféle népéhez és vallásához, de kellett az is, hogy távoli háborúk, belső válságok foglalják le a két veszedelmes szomszédot.

Szedlák Levente

Steampunk. De hogy-hogy?

A steampunk egy a kreativitásra és képzeletre alapozó mozgalom. A 19. század, a viktoriánus kor, az amerikai vadnyugat, az ipari forradalom és annak gépei által ihletett retro-futurisztikus stílus, a sci-fi és a fantasy alműfaja. Irodalmis stílusként tartalmazhat a cselekmények korszakába nem illő technológiát, természetfelettit, alternatív világot. Gondoljunk példaként Verne műveire. A steampunk valóságnak tekinti a klasszikus viktoriánus rémregényeket (Frankenstein, Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, stb.)

Esztétikai stílusként több régimódi stílust elegyít retro-futurisztikus (azaz egy korábbi korban elképzelt jövő-beli) technológiai elemekkel. Ezt láthattuk már több alkalommal a filmvásznon is: például a Van Helsingben, A szövetségben, a Wild Wild West-ben, Guy Ritchie Sherlock Holmes adaptációiban, és legújabban a Kincsemben is. De ezzel a stílussal talákozhat az is, aki ellátogat a szeptemberben nyílt Krak'n Town-ba a József körúton.

Öltözködésben előkerül az antik, az elfeledett; és kap egy kis "technológiai töltetet", néhány szíjat, fogaskereket, csövet és pilótaszemüveget.

A "steam", vagyis "gőz" szót egyértelműen az ipari forradalom adta. A steampunk emellett kifejez egyfajta ellenállást, lázadást, szembemenést a konvenciókkal, innen a "punk" szó. Gyakran jelenik meg alternatív történelemként, poszt-apokaliptikus jövőként, sokszor fejez ki romlottságot, pusztulást, reménytelenséget, rosszul működő társadalmat.

És hogy hogyan is jön ez az egész Báthory Erzsébethez és a 17. század elejéhez?

A kora újkor erkölcsét kissé másképp kell elképzelnünk, mint azt a világot, amiben ma élünk. Ami ma megbotránkoztató kegyetlenség, akkoriban még teljesen elfogadott volt. Épp ezért is érdekes, miért keltett akkora figyelmet Báthory Erzsébet állítólagos tevékenysége. A kora újkor romlottságából és kegyetlenségéből sok elemet azóta hátrahagytunk... De koránt sem mindent.

Fontosnak tartjuk, hogy a Perjátszó Kör darabjainak tanulságát ne csak a történelem szemüvegén keresztül vizsgáljuk. Báthory Erzsébet legendájának ma is üzenete van. Kortalan tanulságokat hordoz, ezért a látványvilág segítségével ki szerettük volna emelni a darabot abból a korból, amiben játszódik. Egy jelmez és kelléktárában modern, sötét és futurisztikus képi világot álmodtunk meg, ehhez pedig alkalmasnak találtuk egy olyan stílusból is kölcsönözni, ami valójában nem létezett a történelemben. 

Amellett, hogy így valami újjal, szokatlannal és extravagánssal állhatunk elő, megpróbáljuk átadni azt az üzenetet is, hogy a darabban felvetett problémák, a társadalmi jelenségek és a morális üzenet nem maradtak a múltban, nem kötődnek a korszakhoz. Nincs sok új a nap alatt, egy 400 éves történet is ugyanúgy rámutat korunk mételyeire, mintha a mai világot szemlélnénk. Nem sokat tanulunk a történelemből, és ha az emberi gyarlóság felüti a fejét, annak mindig ugyanaz a jól bevált eszköztára, csak éppen korának keretei közé illesztve. Báthory Erzsébet története szürreális, és a legtöbb karakter szempontjából apokaliptikus. Ezért úgy érezzük, a jelmezekbe és kellékekbe csempészett steampunk elemek kifejezik azt a hangulatot, amit bennünk kelt ez a darab. 

Már az első, 2015-ös előadásra is ez volt a tervünk, de akkor még nem mertük megvalósítani. Mivel viszont ezt a félévet részben a kísérletezésnek szenteltük, belevágtunk. Csütörtökön kiengedjük a krakent! 

dr. Sáray Dorottya