A tárgyalótermi filmek klasszikusa

Legutóbbi cikkünkben olvashattátok, hogy előadásunkat Harper Lee híres regénye ihlette. Ám a Ne bántsátok a feketerigót! alapján film is készült, 1962-ben mutatták be nagy sikerrel. Nyolc Oscarra jelölték, ebből hármat tudott díjra váltani. Az egyiket Gregory Peck kapta Atticus Finch megformálásáért. A Scoutot alakító Mary Badhamet is jelölték a díjra legjobb mellékszereplőként, ezzel ő volt akkoriban a legfiatalabb, Oscar-jelöléssel rendelkező színésznő.

A két főszereplő között nagyon szoros kapcsolat alakult ki a forgatás alatt, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy olyan hitelesen alakították az apa-lánya párost. A film után sem szakadt meg köztük a barátság, Peck később is mindig a filmbeli karakterének nevén, Scoutnak szólította Badhamet. A szerep sikere ellenére Badham hamar visszavonult a színészettől, később megházasodott, és főként a gyerekei nevelésével töltötte az életét.

Akár a film egyik képkockája is lehetne, pedig csak szöveget tanulnak épp a színészek. Már itt is mintha végig karakterben lettek volna, a Scoutot játszó színésznő egy zsinórral babrál, annyira koncentrál az „apjára”.

Gregory Peck telitalálat volt Atticus Finch szerepére. Az első jelenet, amit Peckkel leforgattak, az irodájából hazatérő Atticust mutatta, amint a gyerekei kirohannak a házból, hogy üdvözöljék. Aznap az írónő is meglátogatta a forgatást, és a jelenet után a színész észrevette, hogy Lee könnyekben tört ki. Kérdésére, hogy mi történt, azt felelte, Peck a jelenetben teljesen az édesapjára emlékeztette, akiről Atticus karakterét mintázta. Még a kis pocakja is megvan, mint neki volt, mondta az írónő, mire ő válaszként megjegyezte: „Ez nem háj, Harper – ez kiváló színészi játék.”

Hát, amennyire jó színész volt Gregory Peck, a szerénység annyira kevéssé jellemezte. :) 

Ezt valószínűleg mindenki elnézte neki, hiszen zsenialitását mutatja, hogy a film egyik tetőpontját jelentő 9 perces védőbeszédet csak egyszer kellett felvenni, első csapóra tökéletesre sikerült. A forgatást követően egyébként az írónő nekiajándékozta az édesapja kedvenc óráját, ami a filmben (és a Perjátszó Kör előadásában is) megjelenik. A színész az órát viselte egy évvel később, az Oscar-díja átvételekor is.

Ám nem ő volt az egyetlen nagy kaliberű színész a filmben: ugyan még nagyon fiatalon, de Robert Duvall is szerepelt benne. Boo Radley, az ijesztő, rejtélyes, ám jóakaratú figura az első – egyelőre szöveg nélküli - filmszerepe volt.

Jem, Scout és Dill - vagyis Phillip Alford, Mary Badham és John Megna 

A Scout rosszcsont bátyját, Jemet alakító Phillip Alfordhoz is igazán passzolt a karaktere: eredetileg egyáltalán nem akart részt venni a meghallgatáson, azonban amikor megtudta, hogy így fél napot kimaradhat az iskolából, rögtön jelentkezett. Mary Badhammel, karaktereik közelsége ellenére ki nem állhatták egymást, folyton összekaptak, és egymás szövegeit suttogták a színfalak mögül, hogy a másikat összezavarják.

Tom Robinson szerepéért James Earl Jones is versenyben volt, ám végül Brock Peters nyerte el azt. A színész az előzetes próbákkal szemben a tárgyalási jelenetek egy részét, köztük a vallomása felvételét végigsírta. Az improvizáció annyira hatásos volt, hogy Peck későbbi nyilatkozata szerint nem tudott a jelenet közben Peters szemébe nézni, mert attól félt, hogy a saját hangja is elfullad. Peck 2003-ban bekövetkezett halálakor Peters tartotta a gyászbeszédet a temetésén.

dr. Nádas Krisztina