2014. április 28., hétfő

Leslie van Houten

A Manson családban mindenféle lány megfordult. Nemcsak kiközösített, magányos kamaszok kerültek oda, mint Patricia Krenwinkel, de gimnáziumi bálkirálynő is kést ragadott, ha Manson azt kívánta...

Leslie 1949. augusztus 23-án született Californiában. Középosztálybeli családban nevelkedett. Fiatalkorában kimondottan népszerű és sportos volt. Azonban miután 14 éves korában végig kellett néznie a szülei válását, elkezdett kísérletezni a különböző gyógyszerekkel, amit a marihuána, hasis és LSD fogyasztás követett.
Nem sokkal ez után az akkori barátjával megszöktek otthonról, és San Francisco Haight-Ashbury szomszédságába költöztek, amit az ellenkultúra középpontjának tartottak akkoriban.
Van Houten 1968 nyarán találkozott Catherine „Gypsy” Share-rel és Bobby Beausoleil-lel, majd elkezdett velük utazgatni. Az utazás közben Share mesélt Leslie-nek egy Bizonyos Charles-ról, aki számára amolyan „krisztusi-figura”, és akinek „válaszai vannak a kérdésekre”. Ezt követően szeptemberben Gypsy bemutatta Mansonnak, ami végül annyira meggyőzte a lányt, hogy három héttel később a Manson-családhoz költözött.
Azonban 1969-ben Manson békés hippi üzenetét felváltotta a forradalom és az erőszak. Leslie valósággal szentként gondolt Charlie-ra, így az sem zaklatta fel, amikor a férfi arra utasította 1969. augusztus 10-én, hogy Patricia Krenwinkel és Charles „Tex” Watson társaságában öljék meg a LaBianca házaspárt.
Még abban az évben elfogták és bíróság elé vitték. Többrendbeli emberölésért halálra ítélték, azonban az ítéletet 1972-ben életfogytiglani szabadságvesztésre módosították, mivel idő közben California államban alkotmányellenessé nyilvánították a halálbüntetést.
Van Houten a börtönévek házasságot kötött Bill Cywinnel, akitől rövidesen el is vált, miután kiderült, hogy a férfi a szöktetését tervezi.
A gyilkosságokat megbánta, és jogosnak érzi a büntetését, azonban minden adandó alkalommal szabadlábra helyezési kérelmet nyújt be – amit eddig mindannyiszor elutasítottak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése