Élet a Hofburgban

A bécsi Hofburg több mint hatszáz éven keresztül a Habsburgok rezidenciája volt. Amellett, hogy az uralkodói és a közigazgatási székhely szerepét töltötte be, főleg a császári család téli rezidenciája volt – a nyarat az udvar a 18. századtól többnyire a Schönbrunni kastélyban töltötte. 

Az alig tizenhat éves Erzsébet bajor hercegnő 1854 áprilisában érkezett Bécsbe, hogy feleségül menjen unokafivéréhez, Ferenc József császárhoz. Az esküvő után beköltözött hofburgi lakosztályába, és nyakig merült az osztrák monarchia császári világába. 

A majdnem ötezer fős udvartartás mindennapi életéről a Hofburg császári lakosztályai és a bécsi császári ezüstgyűjtemény árulkodnak.

A bécsi császári ezüstgyűjtemény

A porcelángyűjtemény, az udvari cukrászda, a pincészet és a konyha, valamint az udvari textilneműk raktárának darabjaival kiegészült ezüstgyűjtemenyben található, változatos alakú, formájú és rendeltetésű réztárgyak széles választéka mutatja az udvari konyha méreteit és feladatainak sokrétűségét. A rézformákat megszámlálhatatlan dolog – zselé, kocsonya, piskóta, krémek, nugát és persze a császári kuglóf – készítéséhez használták; ez az udvari cukrászat művészetéről tanúskodik.

A bécsi udvarban kizárólag ezüst- vagy aranytányérokból, illetve -edényekből ettek. Az 1710-től Európában is előállítható porcelánedényt sokáig csak levesekhez és desszertekhez használták, minden más ételt továbbra is ezüsttányéron tálaltak, mivel a porcelánt nem találták méltónak a császári udvarhoz. A porcelán étkészleteket csak a 19. században kezdték használni a magánétkezéseknél. Az ezüsttányérok, amelyekből egykoron az udvari asztalnál étkeztek, később tányéralátétként szolgáltak a bécsi porcelánmanufaktúrából származó „Hofform“ elnevezést viselő történelmi asztalteríték alatt, amelyet a Monarchia bukása után egészen 2000-ig használtak állami fogadások esetén (ma már kizárólag „a hivatalos állami látogatások étkészletének“ nevezett porcelánedényeket használják).

A teríték „megkoronázása“ az úgynevezett „császári hajtogatással“ készült asztalkendő, amelynek minden üregébe egy-egy aprósüteményt tettek. Kizárólag az udvar asztalainál és csakis a császár jelenlétében szabadott használni. Szigorúan őrzött titokként kezelték, amit csak szóban, a kiválasztott személyeknek lehetett továbbadni. Ma is csak koronás fők és államelnökök hivatalos látogatásakor szabad használni és csupán két személy van, aki ismeri és őrzi a titkát. 

A Minton-étkészlet: Igazi különlegességnek számít ez a csodás angol étkészlet, amelyet Erzsébet császárné ajándékozott Ferenc József császárnak az offensee-i vadászkastélya számára. Az 1870-ből való vázlatot, mely valósághűen ábrázolja a különböző rovarokat, madarakat, tengeri állatokat és növényeket, William Coleman készítette.

A gálavacsorákra kizárólag a rezidencia nagy dísztermeiben került sor. Az asztal a „legfelsőbb udvari asztal” előírásai szerint volt megterítve, még a legszűkebb családi körben elköltött vacsora is szigorú ceremónia szerint zajlott. Az asztalt mindig ünnepélyesen feldíszítették, középen virágokkal, gyümölcsökkel és édeségekkel ékesített, aranyozott asztaldíszek álltak. Az ezüst tányéralátéteken művészien hajtogatott damaszt asztalkendők voltak. Mindig csak egy fogáshoz terítettek, a leveshez és a desszerthez porcelántányérokat, az összes többi fogáshoz ezüsttányérokat használtak. Az ezüst evőeszközökön a kétfejű sas látható. Minden fogáshoz más bort szervíroztak, mindig más pohárban. Ezenkívül mindenkinek saját boros- és vizeskancsója, valamint sótartója volt. Az ételeket az udvari konyhából fűtött melegítődobozokban szállították az adott lakosztályba és ott egy szomszédos helyiségben szén-, később pedig gázrezsón tartották melegen, hogy mindig frissen és megfelelő hőfokon tálalhassák őket.
A császár az asztalnál középen ült, vele szemben pedig díszvendége, és így következtek a vendégek, rokonsági fok vagy rang szerint. Hölgyek és urak mindig felváltva ültek, társalogni csak az asztalszomszédokkal szabadott. A vendégeknek a császárral egyidőben szolgáltak fel, aki azonnal hozzálátott az evéshez. Mihelyt a császár letette evőeszközét, a fogást befejezettnek nyilvánították, és az asztalt azonnal leszedték. Ezért Ferenc József mindig ügyelt arra, hogy csak akkor tegye le az evőeszközét, ha a vendégei befejezték az evést. Egy vacsora 9–13 fogásból állt és legfeljebb 45 percig tartott, a kávét és a likőrt azt követően egy másik teremben szolgálták fel, ahol a férfiak dohányozhattak is.

Erzsébet császárné a görög Korfu szigetén épített villájához, az „Achilleion“-hoz a „Miramare“ nevű hajóval utazott. A jachton kimondottan az ide készült alpakka, azaz ezüstözött fémből készült étkészletet és evőeszközöket használták. Az étkészlet formája a berndorfi Arthur Krupp fémárugyár 1890 körül közkedvelt kínálatából származott. A magasrangú használóra egyetlen motívum, a császári koronás gravírozott címerpajzs utal a megkoronázott delfinnel. 

A megkoronázott delfin  mintegy „logójává“ vált minden olyan tárgynak, amely a császárné görögországi tartózkodásához készült.

Az udvarnál sokáig élt az az évszázados hagyomány, mely szerint a császár és a császárné minden év nagycsütörtökén megmosta tizenkét férfi és nő lábát. A hagyomány annak emlékét őrizte, hogy Nagycsütörtökön Krisztus alázattal mosta meg az apostolok lábát. A császári szertartást nagyon idős, szegény embereken végezték, akik nagycsütörtökön körültekintő orvosi vizsgálat és alapos tisztálkodás után megjelentek az udvarnál. A kiválasztott személyek a tényleges lábmosást és a hagyományos böjti ételek elfogyasztását követően ajándékként kaptak egy évszámmal ellátott fedeles cserépkancsót fehérborral, valamint egy ezüstpoharat, melyen a kétfejű császári sas volt, emellett pedig élelmet és egy erszényt 30 ezüstpénzzel, utalva ezzel Krisztus árulójának, Júdásnak az ezüstpénzeire.

A császári lakosztályok

A gyönyörű stukkómárvánnyal és aranyozott bronzvázákkal díszített császári lépcsőházon keresztül éppúgy juthatunk a fő szintre, mint egykor Ferenc József. A császár a Birodalmi Kancellária épületét választotta ki lakosztálya számára. A hivatali helyiségek mellett itt voltak magán-lakórészei is,

melyeket 1916-ban bekövetkezett haláláig használt.

Zsófia főhercegnő nagy befolyása miatt az udvarnál sokáig visszanyúltak a barokk és a rokokó formákra, ami főleg a lakosztályok bebútorozásál tűnhet föl, de az asztalneműk kiválasztásánál is érzékelhető ez a visszatérés a feudális korokhoz.

 A császár hetente kétszer tartott audienciát, az időpontokat a Bécsi Újságban (Wiener Zeitung) tették közzé. Miután valaki személyes időpontot kapott, a díszes császári lépcsőházon keresztül juthatott az audiencia-váróterembe, ahol addig várakozott, míg bebocsátották az audienciaszobába.

Az audienciaszobában a császár állva fogadta az audienciára érkezőket, és utána ő vitte a szót. A pulpituson feküdt az audiencialista, amelyen az audiencián résztvevők sorrendje és érkezésük indoka szerepelt. A kihallgatáson lehetett bemutatkozni a császárnak vagy valamely kitüntetésért köszönetet mondani, esetleg kegyelmet kérni saját vagy hozzátartozók részére, vagy bármilyen magánügyet előterjeszteni. Mivel Ferenc József egy-egy délelőtt akár száz személyt is fogadott, az audiencia rendszerint csak néhány percig tartott. A császár általában enyhe főhajtással fejezte be a kihallgatást.

A konferenciaszobában tartották a miniszteri konferenciákat, amelyeken mindig a császár elnökölt. Innen ajto nyílt a császári gardróbszobába, amelyben Ferenc József idejében azok a szekrények és fiókos szekrények álltak, amelyekben a császár ruháit tartották. Ferenc József szinte kizárólag egyenruhát hordott. Csupán magánutazásai alkalmával öltött civil ruhát, vadászatkor pedig bőrnadrágot, zöld mellényt, túrabakancsot és stájerkalapot viselt.

Ferenc József nagyon komolyan vette a többnemzetiségű Birodalom császáraként ráháruló felelősséget, és feladatát nem a pazar reprezentálásban látta. Élete során sokkal inkább az 56 millió lakost számláló Birodalom első hivatalnokának érezte magát. Ezért a nap nagy részét dolgozószobájában töltötte, hogy minden aláírandó aktát áttanulmányozhasson. Munkanapja reggel öt óra előtt kezdődött, és csak késő este, a nyilvános díszvacsorák, fogadások és bálok után fejeződött be. Családcentrikus ember volt, erről árulkodik, hogy a dolgozószoba gyermekei és unokái képeivel, illetve a tőlük kapott apró tárgyakkal volt tele. Az íróasztal mögött, valamint a baloldali falon Erzsébet kibontott hajú portréi láthatók, amelyek a kedvenc ábrázolásai voltak az általa „angyali“ Sisinek nevezett szeretett feleségéről. A szobából tapétaajtó vezet az udvari komornyik, Eugen Ketterl szobájába. Ő volt felelős Ferenc József személyes hogylétéért, mindig a császár rendelkezésére kellett állnia. Ő tálalta föl az íróasztalnál a császár reggelijét, valamint

a kisebb étkezéseket is ő szervírozta.

A császár hálószobáját akkor rendeztek be, amikor a császári pár külön hálószobába költözött. Ferenc József egy egyszerű vaságyban aludt, ez is spártai életstílusát mutatja. Napjait jóval virradat előtt, általában reggel fél négykor kezdte, csupán nagyobb ünnepségek után engedett meg magának még egy órai alvást. A császárt először egy „fürdető“ fürösztötte meg egy kaucsuk fürdőkádban, amelyet minden nap felállítottak a hálószobában. Az ágy előtti, a napi higiéniára szolgáló, egyszerű piperasztal arról tanúskodik, hogy a császár magánhelyiségeit csupán szerény felszereléssel látta el, és mindenfajta luxust feleslegesnek tartott. Miután a császár felöltözött, az ágytól jobbra látható imazsámolyon térdelve mondta el mindennapi reggeli imáját. A reggelit mar a dolgozószobájában tálalták.

1857-től az Amalienburg fő emeletén, amely a császár lakosztályához kapcsolódott, Erzsébet lakott. A két lakosztály közötti falon egy csengő szolgált arra, hogy a császár jelezhesse, ha meg kivánja látogatni a császárnét, így a személyzet időben magukra hagyhatta őket.

Erzsébet ezt a termet mind magán lakószalonként, mind pedig hálószobaként használta. A spanyolfallal körülvett ágy a szoba közepén állt. A szobában állt az íroasztal is, amelynel Erzsébet a  levelezéseit bonyolította, és itt írta néhány versét is.

Az öltöző- és tornaszoba Erzsébet legfontosabb és egyben legszemélyesebb helyisége volt, amelyben a legtöbb időt töltötte. Itt állt Erzsébet pipereasztala, amelynél naponta 2–3 órát töltött frizurakészítéssel. Ezeket az órákat a császárné főleg olvasásra és nyelvtanulásra használta. Erzsébet az angol és a francia mellett jól beszélt magyarul is. Főleg az ókori görög világot és mitológiát szerette – a pipereasztal melletti kis széken legtöbbször görög felolvasója, Constantin Christomanos ült, aki a frizurakészítés hosszadalmas procedúrája közben a császárnénak Homérosz Odüsszeiájából vagy Iliászából olvasott fel, vagy a császárné görög feladatait ellenőrizte. Erzsébet egyébként az ógörögöt és az újgörögöt is elsajátította. De ebben a helyiségben végezte a császárné az egész udvar nagy megrökönyödését és értetlenségét kiváltó napi tornaprogramját is, hogy megőrizze karcsú vonalait és jó kondícióját. Itt látható az erre a célra használt bordásfala, nyújtója, valamint valamint az ajtókeretre felszerelt gyűrűi.

Erzsébet magánszobáiban nem találhatóak képek a császárról vagy gyermekeikről, ez alól egyetlen kivétel a Mária Valériát ábrázoló apró fotó. Ez arra enged következtetni, hogy a császár sokkal jobban kötődött családjához a császárnénál. Erzsébet ezt a szobát bajor családja, főként testvérei képeivel díszítette. Ezen kívül több kép is található itt a császárné kedvenc költőjérol, Heinrich Heinéről, ami csendes lázadasnak is tekinthető, hiszen a költő az udvarban persona non grata volt társadalomkritikái miatt.

Az öltözőszobából, mint egykor Erzsébet is, a császárné tisztálkodóhelyiségeibe juthatunk. Az átjáróban jobbkéz felől a császárné toalettja látható. Erzsébet angol WC-je festett, delfin formájú porcelán. Mellette egy kis mosdó látható. A császári udvarban 1876 előtt – mikor Erzsébet királyné az osztrák császári családban elsőként a mai elvárásokhoz hasonló, saját fürdőszobát alakíttatott ki magának – a modern értelemben vett fürdőszoba még nem létezett. Az udvarhoz tartozók többsége még később is beérte mosdótálból, vizeskancsóból, lábmosó- és borotválkozó-tálból, szappantartóból, éjjeli edényből és más hasonló funkciójú edényből álló szaniterfelszereléssel.

A  fürdőszobában áll a császárné horganyzott rézlemezből készült egykori fürdőkádja. Erzsébet itt vette gyakori gőz- vagy olajfürdőit, valamint a vérkeringést és a vérellátást serkentő hideg fürdőket is. Itt került sor az egy egész napot igénybe vevő hajmosás procedúrájára is, amelyet azzal a keverékkel végeztek, amit külön Erzsébet számára készítettek tojássárgájából és

konyakból. Különösen érdekes a régi linóleumpadló, amely akkoriban nagyon modern találmány volt. Az ajtón keresztül a két, úgynevezett „Bergl-szobába“ jutunk, amelyek valószínűleg a császárné öltözőjéül szolgáltak.

A császárné Nagy szalonját Erzsébet főleg fogadószobaként használta. Az itt látható, megterített reggelizőasztal azonban arról is árulkodik, hogy a császári pár néha itt reggelizett együtt. A császárné Kis szalonját eredetileg Ferenc József császárról, valamint gyermekeikről: Gizelláról, Rudolfról és Mária Valériáról készült festmények díszítették, ez már inkább a nyilvánosságnak szólhatott.

dr. Sáray Dorottya

Forrás: Audioguide, Hofburg, Wien