Következő előadásunk: Marie Anoinette élete és pere

A Perjátszó Kör nagy sikerű előadása újra az Aula Magna színpadán!

Ismét előadjuk egyik legszínesebb, leglátványosabb előadásunkat, ami Marie Anoinette életét és perét mutatja be. A történet egy igazán megkapó korban, különleges helyen játszódik: pikáns és prűd, fényűzően gazdag és elképzelhetetlenül szegény egyszerre. Marie Antoinette ebbe a világba csöppent bele 14 évesen, s hogy mi történt vele utána? Április 20-án, 19:00-kor kezdődő előadásunkon kiderül!


A belépés ezúttal is ingyenes!

A PK Erdélyben

Egy megtisztelő felkérésnek eleget téve a hétvégén Erdélyben lépünk fel, a Nagyváradon és Kolozsváron megrendezésre kerülő Bibó István rendezvénysorozaton. Ennek keretében "Ad quid venisti?" - "Miért jöttél?" címmel Bibó István életének egyes momentumait, különösen perének körülményeit mutatjuk be. 
A rendezvénysorozat részletes programja az ELTE ÁJK oldalán megtekinthető.

Élet a Hofburgban

A bécsi Hofburg több mint hatszáz éven keresztül a Habsburgok rezidenciája volt. Amellett, hogy az uralkodói és a közigazgatási székhely szerepét töltötte be, főleg a császári család téli rezidenciája volt – a nyarat az udvar a 18. századtól többnyire a Schönbrunni kastélyban töltötte. 

Az alig tizenhat éves Erzsébet bajor hercegnő 1854 áprilisában érkezett Bécsbe, hogy feleségül menjen unokafivéréhez, Ferenc József császárhoz. Az esküvő után beköltözött hofburgi lakosztályába, és nyakig merült az osztrák monarchia császári világába. 

A majdnem ötezer fős udvartartás mindennapi életéről a Hofburg császári lakosztályai és a bécsi császári ezüstgyűjtemény árulkodnak.

A bécsi császári ezüstgyűjtemény

A porcelángyűjtemény, az udvari cukrászda, a pincészet és a konyha, valamint az udvari textilneműk raktárának darabjaival kiegészült ezüstgyűjtemenyben található, változatos alakú, formájú és rendeltetésű réztárgyak széles választéka mutatja az udvari konyha méreteit és feladatainak sokrétűségét. A rézformákat megszámlálhatatlan dolog – zselé, kocsonya, piskóta, krémek, nugát és persze a császári kuglóf – készítéséhez használták; ez az udvari cukrászat művészetéről tanúskodik.

A bécsi udvarban kizárólag ezüst- vagy aranytányérokból, illetve -edényekből ettek. Az 1710-től Európában is előállítható porcelánedényt sokáig csak levesekhez és desszertekhez használták, minden más ételt továbbra is ezüsttányéron tálaltak, mivel a porcelánt nem találták méltónak a császári udvarhoz. A porcelán étkészleteket csak a 19. században kezdték használni a magánétkezéseknél. Az ezüsttányérok, amelyekből egykoron az udvari asztalnál étkeztek, később tányéralátétként szolgáltak a bécsi porcelánmanufaktúrából származó „Hofform“ elnevezést viselő történelmi asztalteríték alatt, amelyet a Monarchia bukása után egészen 2000-ig használtak állami fogadások esetén (ma már kizárólag „a hivatalos állami látogatások étkészletének“ nevezett porcelánedényeket használják).

A teríték „megkoronázása“ az úgynevezett „császári hajtogatással“ készült asztalkendő, amelynek minden üregébe egy-egy aprósüteményt tettek. Kizárólag az udvar asztalainál és csakis a császár jelenlétében szabadott használni. Szigorúan őrzött titokként kezelték, amit csak szóban, a kiválasztott személyeknek lehetett továbbadni. Ma is csak koronás fők és államelnökök hivatalos látogatásakor szabad használni és csupán két személy van, aki ismeri és őrzi a titkát. 

A Minton-étkészlet: Igazi különlegességnek számít ez a csodás angol étkészlet, amelyet Erzsébet császárné ajándékozott Ferenc József császárnak az offensee-i vadászkastélya számára. Az 1870-ből való vázlatot, mely valósághűen ábrázolja a különböző rovarokat, madarakat, tengeri állatokat és növényeket, William Coleman készítette.

A gálavacsorákra kizárólag a rezidencia nagy dísztermeiben került sor. Az asztal a „legfelsőbb udvari asztal” előírásai szerint volt megterítve, még a legszűkebb családi körben elköltött vacsora is szigorú ceremónia szerint zajlott. Az asztalt mindig ünnepélyesen feldíszítették, középen virágokkal, gyümölcsökkel és édeségekkel ékesített, aranyozott asztaldíszek álltak. Az ezüst tányéralátéteken művészien hajtogatott damaszt asztalkendők voltak. Mindig csak egy fogáshoz terítettek, a leveshez és a desszerthez porcelántányérokat, az összes többi fogáshoz ezüsttányérokat használtak. Az ezüst evőeszközökön a kétfejű sas látható. Minden fogáshoz más bort szervíroztak, mindig más pohárban. Ezenkívül mindenkinek saját boros- és vizeskancsója, valamint sótartója volt. Az ételeket az udvari konyhából fűtött melegítődobozokban szállították az adott lakosztályba és ott egy szomszédos helyiségben szén-, később pedig gázrezsón tartották melegen, hogy mindig frissen és megfelelő hőfokon tálalhassák őket.
A császár az asztalnál középen ült, vele szemben pedig díszvendége, és így következtek a vendégek, rokonsági fok vagy rang szerint. Hölgyek és urak mindig felváltva ültek, társalogni csak az asztalszomszédokkal szabadott. A vendégeknek a császárral egyidőben szolgáltak fel, aki azonnal hozzálátott az evéshez. Mihelyt a császár letette evőeszközét, a fogást befejezettnek nyilvánították, és az asztalt azonnal leszedték. Ezért Ferenc József mindig ügyelt arra, hogy csak akkor tegye le az evőeszközét, ha a vendégei befejezték az evést. Egy vacsora 9–13 fogásból állt és legfeljebb 45 percig tartott, a kávét és a likőrt azt követően egy másik teremben szolgálták fel, ahol a férfiak dohányozhattak is.

Erzsébet császárné a görög Korfu szigetén épített villájához, az „Achilleion“-hoz a „Miramare“ nevű hajóval utazott. A jachton kimondottan az ide készült alpakka, azaz ezüstözött fémből készült étkészletet és evőeszközöket használták. Az étkészlet formája a berndorfi Arthur Krupp fémárugyár 1890 körül közkedvelt kínálatából származott. A magasrangú használóra egyetlen motívum, a császári koronás gravírozott címerpajzs utal a megkoronázott delfinnel. 

A megkoronázott delfin  mintegy „logójává“ vált minden olyan tárgynak, amely a császárné görögországi tartózkodásához készült.

Az udvarnál sokáig élt az az évszázados hagyomány, mely szerint a császár és a császárné minden év nagycsütörtökén megmosta tizenkét férfi és nő lábát. A hagyomány annak emlékét őrizte, hogy Nagycsütörtökön Krisztus alázattal mosta meg az apostolok lábát. A császári szertartást nagyon idős, szegény embereken végezték, akik nagycsütörtökön körültekintő orvosi vizsgálat és alapos tisztálkodás után megjelentek az udvarnál. A kiválasztott személyek a tényleges lábmosást és a hagyományos böjti ételek elfogyasztását követően ajándékként kaptak egy évszámmal ellátott fedeles cserépkancsót fehérborral, valamint egy ezüstpoharat, melyen a kétfejű császári sas volt, emellett pedig élelmet és egy erszényt 30 ezüstpénzzel, utalva ezzel Krisztus árulójának, Júdásnak az ezüstpénzeire.

A császári lakosztályok

A gyönyörű stukkómárvánnyal és aranyozott bronzvázákkal díszített császári lépcsőházon keresztül éppúgy juthatunk a fő szintre, mint egykor Ferenc József. A császár a Birodalmi Kancellária épületét választotta ki lakosztálya számára. A hivatali helyiségek mellett itt voltak magán-lakórészei is,

melyeket 1916-ban bekövetkezett haláláig használt.

Zsófia főhercegnő nagy befolyása miatt az udvarnál sokáig visszanyúltak a barokk és a rokokó formákra, ami főleg a lakosztályok bebútorozásál tűnhet föl, de az asztalneműk kiválasztásánál is érzékelhető ez a visszatérés a feudális korokhoz.

 A császár hetente kétszer tartott audienciát, az időpontokat a Bécsi Újságban (Wiener Zeitung) tették közzé. Miután valaki személyes időpontot kapott, a díszes császári lépcsőházon keresztül juthatott az audiencia-váróterembe, ahol addig várakozott, míg bebocsátották az audienciaszobába.

Az audienciaszobában a császár állva fogadta az audienciára érkezőket, és utána ő vitte a szót. A pulpituson feküdt az audiencialista, amelyen az audiencián résztvevők sorrendje és érkezésük indoka szerepelt. A kihallgatáson lehetett bemutatkozni a császárnak vagy valamely kitüntetésért köszönetet mondani, esetleg kegyelmet kérni saját vagy hozzátartozók részére, vagy bármilyen magánügyet előterjeszteni. Mivel Ferenc József egy-egy délelőtt akár száz személyt is fogadott, az audiencia rendszerint csak néhány percig tartott. A császár általában enyhe főhajtással fejezte be a kihallgatást.

A konferenciaszobában tartották a miniszteri konferenciákat, amelyeken mindig a császár elnökölt. Innen ajto nyílt a császári gardróbszobába, amelyben Ferenc József idejében azok a szekrények és fiókos szekrények álltak, amelyekben a császár ruháit tartották. Ferenc József szinte kizárólag egyenruhát hordott. Csupán magánutazásai alkalmával öltött civil ruhát, vadászatkor pedig bőrnadrágot, zöld mellényt, túrabakancsot és stájerkalapot viselt.

Ferenc József nagyon komolyan vette a többnemzetiségű Birodalom császáraként ráháruló felelősséget, és feladatát nem a pazar reprezentálásban látta. Élete során sokkal inkább az 56 millió lakost számláló Birodalom első hivatalnokának érezte magát. Ezért a nap nagy részét dolgozószobájában töltötte, hogy minden aláírandó aktát áttanulmányozhasson. Munkanapja reggel öt óra előtt kezdődött, és csak késő este, a nyilvános díszvacsorák, fogadások és bálok után fejeződött be. Családcentrikus ember volt, erről árulkodik, hogy a dolgozószoba gyermekei és unokái képeivel, illetve a tőlük kapott apró tárgyakkal volt tele. Az íróasztal mögött, valamint a baloldali falon Erzsébet kibontott hajú portréi láthatók, amelyek a kedvenc ábrázolásai voltak az általa „angyali“ Sisinek nevezett szeretett feleségéről. A szobából tapétaajtó vezet az udvari komornyik, Eugen Ketterl szobájába. Ő volt felelős Ferenc József személyes hogylétéért, mindig a császár rendelkezésére kellett állnia. Ő tálalta föl az íróasztalnál a császár reggelijét, valamint

a kisebb étkezéseket is ő szervírozta.

A császár hálószobáját akkor rendeztek be, amikor a császári pár külön hálószobába költözött. Ferenc József egy egyszerű vaságyban aludt, ez is spártai életstílusát mutatja. Napjait jóval virradat előtt, általában reggel fél négykor kezdte, csupán nagyobb ünnepségek után engedett meg magának még egy órai alvást. A császárt először egy „fürdető“ fürösztötte meg egy kaucsuk fürdőkádban, amelyet minden nap felállítottak a hálószobában. Az ágy előtti, a napi higiéniára szolgáló, egyszerű piperasztal arról tanúskodik, hogy a császár magánhelyiségeit csupán szerény felszereléssel látta el, és mindenfajta luxust feleslegesnek tartott. Miután a császár felöltözött, az ágytól jobbra látható imazsámolyon térdelve mondta el mindennapi reggeli imáját. A reggelit mar a dolgozószobájában tálalták.

1857-től az Amalienburg fő emeletén, amely a császár lakosztályához kapcsolódott, Erzsébet lakott. A két lakosztály közötti falon egy csengő szolgált arra, hogy a császár jelezhesse, ha meg kivánja látogatni a császárnét, így a személyzet időben magukra hagyhatta őket.

Erzsébet ezt a termet mind magán lakószalonként, mind pedig hálószobaként használta. A spanyolfallal körülvett ágy a szoba közepén állt. A szobában állt az íroasztal is, amelynel Erzsébet a  levelezéseit bonyolította, és itt írta néhány versét is.

Az öltöző- és tornaszoba Erzsébet legfontosabb és egyben legszemélyesebb helyisége volt, amelyben a legtöbb időt töltötte. Itt állt Erzsébet pipereasztala, amelynél naponta 2–3 órát töltött frizurakészítéssel. Ezeket az órákat a császárné főleg olvasásra és nyelvtanulásra használta. Erzsébet az angol és a francia mellett jól beszélt magyarul is. Főleg az ókori görög világot és mitológiát szerette – a pipereasztal melletti kis széken legtöbbször görög felolvasója, Constantin Christomanos ült, aki a frizurakészítés hosszadalmas procedúrája közben a császárnénak Homérosz Odüsszeiájából vagy Iliászából olvasott fel, vagy a császárné görög feladatait ellenőrizte. Erzsébet egyébként az ógörögöt és az újgörögöt is elsajátította. De ebben a helyiségben végezte a császárné az egész udvar nagy megrökönyödését és értetlenségét kiváltó napi tornaprogramját is, hogy megőrizze karcsú vonalait és jó kondícióját. Itt látható az erre a célra használt bordásfala, nyújtója, valamint valamint az ajtókeretre felszerelt gyűrűi.

Erzsébet magánszobáiban nem találhatóak képek a császárról vagy gyermekeikről, ez alól egyetlen kivétel a Mária Valériát ábrázoló apró fotó. Ez arra enged következtetni, hogy a császár sokkal jobban kötődött családjához a császárnénál. Erzsébet ezt a szobát bajor családja, főként testvérei képeivel díszítette. Ezen kívül több kép is található itt a császárné kedvenc költőjérol, Heinrich Heinéről, ami csendes lázadasnak is tekinthető, hiszen a költő az udvarban persona non grata volt társadalomkritikái miatt.

Az öltözőszobából, mint egykor Erzsébet is, a császárné tisztálkodóhelyiségeibe juthatunk. Az átjáróban jobbkéz felől a császárné toalettja látható. Erzsébet angol WC-je festett, delfin formájú porcelán. Mellette egy kis mosdó látható. A császári udvarban 1876 előtt – mikor Erzsébet királyné az osztrák császári családban elsőként a mai elvárásokhoz hasonló, saját fürdőszobát alakíttatott ki magának – a modern értelemben vett fürdőszoba még nem létezett. Az udvarhoz tartozók többsége még később is beérte mosdótálból, vizeskancsóból, lábmosó- és borotválkozó-tálból, szappantartóból, éjjeli edényből és más hasonló funkciójú edényből álló szaniterfelszereléssel.

A  fürdőszobában áll a császárné horganyzott rézlemezből készült egykori fürdőkádja. Erzsébet itt vette gyakori gőz- vagy olajfürdőit, valamint a vérkeringést és a vérellátást serkentő hideg fürdőket is. Itt került sor az egy egész napot igénybe vevő hajmosás procedúrájára is, amelyet azzal a keverékkel végeztek, amit külön Erzsébet számára készítettek tojássárgájából és

konyakból. Különösen érdekes a régi linóleumpadló, amely akkoriban nagyon modern találmány volt. Az ajtón keresztül a két, úgynevezett „Bergl-szobába“ jutunk, amelyek valószínűleg a császárné öltözőjéül szolgáltak.

A császárné Nagy szalonját Erzsébet főleg fogadószobaként használta. Az itt látható, megterített reggelizőasztal azonban arról is árulkodik, hogy a császári pár néha itt reggelizett együtt. A császárné Kis szalonját eredetileg Ferenc József császárról, valamint gyermekeikről: Gizelláról, Rudolfról és Mária Valériáról készült festmények díszítették, ez már inkább a nyilvánosságnak szólhatott.

dr. Sáray Dorottya

Forrás: Audioguide, Hofburg, Wien

A Sissi-mítosz

1898. szeptember 10-én a következő hír rázta meg Európát: „Meggyilkolták Erzsébetet, az osztrák császárnét!” Erzsébet tragikus halála egy különleges egyéniség hányatott, boldogtalan és gyakran félreértett életének végét jelentette. A merénylet általi halál jelentősen hozzájárult azonban a Sissi-mítosz kialakulásához, amelyet Erzsébet szokatlan életmódjával már életében is táplált. Hogyan keletkezett vajon ez a mítosz?

Erzsébet haloti maszkja

A korabeli újságok  áttanulmányozása során azt tapasztalhatjuk, hogy Erzsébet életében egyáltalában nem volt még az a mindenki által szeretett és körülrajongott, csodaszép császárné, hiszen a korabeli cikkekben tulajdonképpen alig szerepelt. Tény ugyanis, hogy Erzsébetről csak ritkán tudósítottak, mivel császárnéként került minden nyilvános szereplést, valamint utolsó éveiben alig tartózkodott Bécsben. Az újságokban Ferenc József személye jóval nagyobb szerepet játszott, a nép szívébe zárta a „jó öreg császárt“, és biztosította szimpátiájáról. Az Erzsébet halála utáni újsághírekben az együttérzést is főképpen az újabb súlyos sorscsapást elviselni kénytelen császár kapta.

Csak tragikus halála után született meg a köztiszteletben álló, önzetlen és jó császárnévá stilizált Erzsébet alakja, amely azonban meglehetősen valótlan képet hagyományozott tovább róla.

Erzsébet életében még alig érdeklődtek a visszahúzódó és „furcsa“ császárné iránt. Csak halála után ismerték fel, hogy a tragikusan elhunyt, boldogtalan, szép császárné alakjában óriási kereskedelmi lehetőségek rejlenek, és személyét azután már ennek megfelelően rajzolták tovább. Pillanatok alatt számtalan, a császárnéra emlékeztető emlékkép, emlékérem és egyéb emléktárgy árasztotta el a piacot. Erzsébet halála után rengeteg emlékművet is emeltek a császárnénak.

Végül is a filmek révén vált az egész világon ismert és szeretett Sissivé. Ehhez leginkább Ernst Marischka 50-es évekbeli trilógiája járult hozzá, amellyel a fiatal Romy Schneider is berobbant a filmvilágba. Alakítása meghatározta és máig meghatározza a fiatal, bájos, fesztelen Sissi-képet, amely azonban csak részben egyezik Erzsébet császárné valóságos személyiségével.

Sisi hét testvérével szabadon és gondtalanul nőtt fel Münchenben és a Starnbergi-tónál fekvő possenhofeni kastélyban, távol a szigorú udvari etikettől, a ceremóniáktól és a szertartási előírásoktól. Sok mindenben apjára hasonlított; a „népies“ herceg szerette a természetet, szenvedélyes lovas és utazó volt. 1853 nyarán Sisi elkísérte édesanyját és nővérét, Ilonát Bad Ischlbe, hogy megünnepeljék unokafivérének, a fiatal Ferenc József császárnak 23. születésnapját. Ennek az utazásnak a valódi oka azonban az a házassági terv volt, amelyet a két anya tervelt ki. Ilonát szánták Ferenc Józsefnek, ő azonban fülig beleszeretett a tizenöt éves Sisibe. Az ünnepélyes eljegyzésre augusztus 19-én került sor. Sisi az őt körülvevő sok figyelmességtől félénk és csendes – Ferenc József pedig végtelenül boldog volt. Zsófia főhercegnő megértő volt a meglehetősen ijedt Sissivel szemben. Egyáltalán nem ellenezte fia választását, mint ahogy azt oly sokszor hangoztatták. Éppen ellenkezőleg, örült, hogy fiát ennyire boldognak láthatja.

Erzsébetnek csak kevés ruhája maradt fenn. Ezek közé tartozik ez az úgynevezett leánybúcsú-ruha, amelynek a másolata tekinthető meg. Az eredeti ruha konzerválási okokból ma már nem állítható ki. Erzsébet valószínűleg a Bécsbe történő elutazása előtti búcsúbálon viselte ezt a különleges ruhát. Különösen érdekesek a keleti díszítések a ruha stóláján, ahol a szultáni jelvény mellé egy arab feliratot is hímeztek, amelynek fordítása így hangzik: „Ó Uram, micsoda szép álom.“

Az 1854. április 24-én tartott esküvővel Erzsébet számára új életszakasz kezdődött. A szertartásos ünnepségek, az ellenséges pillantások és az óriási elvárások erején felül igénybe vették. A fiatal császárnéként adott első fogadásán könnyekre fakadt a kimerültségtől és elhagyta a termet. Kezdetben megpróbált megfelelni az elvárásoknak. Egyre inkább álmatlanságban, étvágytalanságban szenvedett és állandó köhögés gyötörte. Az orvosok tanácsára Madeirára utazott, ahol először mentesült újra mindennemű udvari kötelezettség alól, és roppantul élvezte az életet távol az udvari etikettől. Amikor Sissi két év távollét után visszatért a bécsi udvarba, mélyreható változás következett be: a bájos, de félénk és melankolikus lányból öntudatos, büszke szépség lett.
Szépségének hatalmát pedig egyre gyakrabban használta fel teljesen tudatosan céljai eléréséhez.
Tulajdonképpen alig izgatta az aktív politizálás, és csupán egyetlenegyszer avatkozott férje kormányzati ügyeibe, hogy síkra szálljon Magyarország érdekeiért. Erős vonzalmat érzett a temperamentumos és büszke magyarok iránt, ezért a magyar érdekek lelkes szószólója lett, és szoros kapcsolatba került a vezető magyar politikusokkal. Kétségtelenül nagy szerepe volt abban, hogy Ferenc József végül aláírta a kiegyezést.

1867-ben a budai Mátyás-templomban került sor az ünnepélyes koronázásra, ahol Erzsébetet is magyar királynévá koronázták. Ez a magyar koronázási ruha másolata. A ruha a párizsi Worth szalonban készült. Állítólag, amikor  Ferenc József  meglátta benne, elakadt a szava. Nem úgy, mint az ezerfős tömegnek, ami Mátyás-templomból kilépve lelkesen éljenezte őket a koronázás után. 

Erzsébet csak kelletlenül teljesítette császárnéi kötelességeit: a reprezentálás és az udvari szertartások rendje terhes volt számára, viszolygott a bécsi udvar merev hierarchikus szerkezetétől és intrikáitól. Éppen ezért nem is szerették őt az osztrákok, mert nem figyelt rájuk, és csak a saját élete érdekelte. A bécsi udvar kötöttségei elől a sportba és szépségmániájába menekült és sokat utazott. Egyik legnagyobb szenvedélye gyerekkora óta a lovaglás volt. Már édesapjától megtanulta a műlovaglás fortélyait, császárnéként is keményen edzett, és Európa egyik legjobb és legbátrabb lovasának számított. Lovasversenyeinek kihívásai sokszor a megvalósíthatóság határát súrolták. Ebben is megmutatkozott, hogy tudatosan feszegette saját határait.

Korának egyik legszebb nőjének számított, s ennek teljes mértékben tudatában is volt. Napjának nagy részét szépségápolással töltötte. Különösen dús, majdnem földig érő hajára volt büszke amelynek fésülése naponta 2-3 órát vett igénybe. Számtalan kozmetikai receptet kipróbált, hogy megőrizze sokszor megcsodált szépségét. Olyan különös módszerekre is esküdött, mint például hogy a nyers borjúhúsból arcpakolást készítsen, és egész éjszakára az arcán hagyja.
Különös jelentőséget tulajdonított karcsú alakjának. 172 centiméter magas és csupán 45-47 kiló volt, hihetetlenül keskeny, mindössze 51 centiméteres derékbőséggel. A legkülönbözőbb diétákat is kipróbálta, hogy súlyát megőrizze. A mérleg nagyon fontos szerepet játszott életében: naponta méricskélte magát, és évei gyarapodtával egyre szigorúbb diétát tartott. Túlzottak azonban azok a pletykák, miszerint Erzsébet nyers húslével táplálkozott volna. Valójában a nyers borjúcombokat húslé-préssel összenyomták, s ezt a húslét fűszerezték és főzték meg, mielőtt megitta. Szintén a legendák közé tartozik az a híresztelés is, hogy Sissi állandóan koplalt, hogy karcsú maradjon. A különböző cukrászdákból megmaradt számlák ennek ellenkezőjét igazolják. Főleg a bonbonokat és a fagylaltot kedvelte. A fennmaradt udvari étlapokból pedig kiderül, hogy egy szokásos reggelije kávéból, meleg és hideg tejszínhabból, tojásból, felvágottakból valamint sós és édes péksütemények választékából állt.

Egyetlen fia, Rudolf 1889-ben bekövetkezett tragikus öngyilkossága után a császárné egyre inkább magába fordult. Mindinkább emberkerülővé és megközelíthetetlenné vált, és már csak feketében járt. A legyezők, a fátylak és a napernyők már igen korán nélkülözhetetlen kísérői lettek, és a kíváncsi pillantások elől ezek mögé rejtette arcát. Ennek oka volt egy olyan szépséghiba is, ami bár nagyon zavarta, nem tudott tenni ellene: fogai korai elvesztése miatt kénytelen volt műfogsort hordani, ami azonban túl nagy volt. Egyre kevesebbet beszélt társaságban, ami miatt sokan butuskának tartották, és nem tudott kapcsolatokat építeni sem. Gyűlölte, ha megbámulták, Ötven éves korában a következőket írta: „Lehet, hogy később majd mindig elfátyolozom magam, és még közvetlen környezetem sem láthatja arcomat.“ Gyászruháihoz fekete üveggyöngyből és fekete borostyánból készült gyászékszereket hordott. Jellemző volt, hogy ezek az ékszerek nem értékes kövekből készültek, mert a felhasznált anyag egyszerűségével is jelezni akarták az egyén visszafogottságát a gyászban.

Sissi megtanulta, hogyan érje el céljait az udvarnál, és olyan életet kezdett élni, amely megfelelt saját elképzeléseinek. Ezentúl kizárólag csak azt tette, amihez kedve volt, és egyre gyakrabban tagadta meg a császárné hivatalos szerepkörét. A császári pár elhidegült egymástól. Erzsébet mágikus vonzalmat érzett a végtelen óceán iránt, és arról álmodozott, hogy szabadon szárnyalhat, akár a sirály: „Hontalan sirály vagyok...“ - írta egy versében. Nagy utazásokat tett, és menedékhelyeket keresett, ahol szabadon élhetett. Ilyen menedékhelye volt a gödöllői kastély, a bécsi Hermes-villa a lainzi állatkertben, valamint az Achilleion a görög Korfu szigetén.

A fiatal kora óta verselő császárné egyre gyakrabban menekült az ábrándos költészetbe. Szerette Homéroszt, és eszményképe, Heinrich Heine által ihletve számtalan verset írt, amely csalódottságáról, mélabújáról és vágyairól mesél, de ugyanúgy tanúskodik embergyűlületéről és fokozott elszigetelődéséről is. A Shakespeare Szentivánéji álmában szereplő Titánia tündérkirálynővel azonosította magát. Ferenc József még a bécsi lainzi állatkertben található Hermesvillában lévő hálószobáját is a Szentivánéji álomból vett jelenetekkel festette ki, hogy szeretett feleségének örömet szerezzen. A villát Sissi  „Titánia varázskastélyának“ nevezte.

Korfun a kedvenc görög mitológiai hőséről elnevezett gyönyörű villát, az Achilleiont pompeji stílusban építtette, és értékes ókori műalkotásokkal rendezte be. De a mindig nyughatatlan császárné kis idő múlva még az Achilleion iránt is elveszítette érdeklődését.

„Csak ne kelljen sokáig egy helyen ülni!“ – írta. Erzsébet messzeség iránti elvágyódása egyre erősödött, s minél távolabb került Bécstől, annál jobban érezte magát. Azzal az ürüggyel, hogy rossz az egészsége, nagy utazásokat tett, idegen országokat és kultúrákat akart megismerni. Főleg a hajóutakat szerette, különösen ha erősen hullámzott a víz, mert akkor nagyon közel érezte magát az elemekhez. Jachtjának fedélzetén volt egy üvegpavilon, ahonnan szabad kilátása nyílt a tengerre. Volt, hogy a tenger annyira viharos volt, hogy a legénység már az életéért rettegett, akkor a fedélzeten egy székhez kötöztette magát és kijelentette: „Úgy teszek, mint Odüsszeusz, mert hívogatnak a hullámok“.

Amennyire alacsony igényei voltak a hajóútjai során, annyira fényűzően alakították ki a kizárólag neki épített udvari szalonkocsit, amellyel egész Európát beutazta.

„Az úticélok csupán azért kívánatosak, mert közöttük van az utazás. Ha valahol megérkeznék és tudnám, hogy onnan soha többé nem távolodnék el, akkor egy paradicsomi tartózkodás is pokollá válna számomra“ – írta Erzsébet.

A császárné 63 részből álló utazó patikája számos mustártapaszon, mullpólyán, krémen és üvegcsén kívül kokaininjekciót is tartalmazott, ami mai szemszögből furcsànak tűnik. Az ópiumkészítményeket annak idején másképp használták az orvoslásban, mint napjainkban. Miután ismerték a kokain görcsoldó és hangulatjavító hatását, menstruációs panaszok esetén és a változó korban intravénásan adták be.

Nyughatatlansága egyre fokozódott. Mind családja, mind bizalmasai egyre inkább aggódtak a mélabús császárnéért. Lánya, Mária Valéria 1897-ben a következő sorokat írta naplójába: „Sajnos édesanya sokkal inkább, mint valaha, egyedül akar lenni… és csak szomorú dolgokról beszél.“
1898 májusában pedig ezt írta: „...az a mély szomorúság, amely korábban csak néha-néha telepedett anyára, most már örökös kísérőjévé vált. Ma anya ismét azt mondta, hogy gyakran vágyik a halálra...“

A halál ezután igen hamar rá is talált Sissire. 1898 szeptemberében többhetes kúrán tartózkodott Montreux mellett. Udvarhölgyével, Sztáray Irmával szeptember 9-én kirándulást tett Prégnybe, hogy meglátogassa Rothschild bárónőt. Este Genfbe utazott, az éjszakát is ott töltötte, másnap akart visszautazni Montreux-be. Mint mindig, most is álnéven, Hohenembs grófnéként vett ki szobát a Beau Rivage szállodában, hogy ne ismerjék fel. Azonban egy másnapi genfi újságban megjelent egy hír, hogy az osztrák császárné a szállodában szállt meg. Ezt a hírt az olasz anarchista, Luigi Luccheni is olvasta, aki valójában azért jött Genfbe, hogy meggyilkolja az orléansi herceget. A herceg az utolsó pillanatban megváltoztatta útirányát, és mégsem utazott Genfbe. Ez azonban kevéssé zavarta Lucchenit, hiszen a véletlen sokkal prominensebb áldozatot sodort az útjába. Szeptember 10-én délelőtt a császárné még vásárolgatott és felkereste kedvenc cukrászdáját is. Délben akart hajóra szállni, hogy visszautazzon Montreux-be. Luccheni a kikötőhöz vezető úton várta lesben, a császárnéra vetette magát, és egy kihegyezett ráspolyt döfött a szívébe.

A gyilkos fegyver a Hofburg kiállításán

Erzsébet a földre rogyott, majd rémülten fel is állt, és abban a hiszemben, hogy csak ellökték, gyorsan a hajóra sietett, nehogy lekésse. Nem sokkal később a császárné összeesett, és csak a fűzője megnyitásakor fedezték fel az apró szúrt sebet. A hajó azonnal visszafordult, a halálosan megsebesített császárnét visszavitték a szállodába, ahol azonban  rövidesen meghalt. Amikor Ferenc József megkapta a hírt, csak annyit mondott: „Nem is tudják, mennyire szerettem ezt a nőt“.
Halálról Sztáray Irma azt írta "Nem a története, hanem a legendája fog fennmaradni".

dr. Sáray Dorottya

Forrás: Audioguide, Hofburg, Wien

A mayerlingi tragédia

Rudolf főherceg, Habsburg-trónörökös egy téli napon a mayerlingi császári vadászkastélyba ment. Egyik vendége, a 17 éves bárónő titokban érkezett. Mindketten itt lelték halálukat. Kettős öngyilkosságot követtek el… de miért?

 Rudolfot, Ferenc József egyetlen fiát kora gyermekkorától egy hatalmas, soknemzetiségű, egész Közép-Európát magába olvasztó birodalom leendő uralkodójaként nevelték. Apja, Ferenc József császár pontosan tudta, hogy a Monarchiát csak erős hadsereg segítségével tarthatja fenn. Ezért aztán az érzékeny, intelligens, gyors észjárású Rudolfot kezdettől fogva a rideg katonaéletre szerette volna nevelni. Nem így az önálló gondolkodású Erzsébet császár- és királyné. Anyja a szabadelvű és gondolkodású Joseph Latour von Thurnburgot fogadta a fiú mellé tanítóul. Az akkor 15 éves trónörökösben olyan forradalmi gondolatok születtek meg, hogy Ferenc József megismerve fiának politikai felfogását, mindent megtett annak érdekében, hogy Rudolf ne árthassa bele magát az állam ügyeibe.

Az új Európa víziója

Ferenc József császár

Rudolf különféle előterjesztésekkel bombázta a császárt, melyekben az Európán végighullámzó szabadságvágyat állította szembe a Habsburg-önkénnyel. Továbbá névtelen újságcikkeket jelentetett meg a barátja által alapított Neues Wiener Tagblattban. Hogy ki írta ezeket a cikkeket, annak nemcsak Bécsben, de Berlinben is hamar híre ment, és Bismarck német kancellár elrendelte a kellemetlenné váló trónörökös titkos ügynökökkel való figyeltetését.

A trónörökös egy időben titokban arról ábrándozott, hogy a tolerancia és együttműködés jegyében egyesülhet egy szép napon egész Európa. Úgy gondolta, álma meg is valósul, ha trónra kerül ő maga és a másik két szabadelvű trónörökös – Németországban Frigyes herceg, Nagy-Britanniában pedig Edward walesi herceg. Ez a csodás álom azonban hamar szertefoszlott. Rudolf évekig az emberek kedvence volt, azonban 1888-ban kezdett elszigetelődni. Ekkoriban egyre többen követelték, hogy a Monarchia egyesüljön a Német Birodalommal. Felütötte a fejét az antiszemitizmus: az egyesülés ellenzőit nemcsak árulónak bélyegezték, hanem a zsidó tőke kiszolgálóinak is. Midőn Rudolf felfogása tarthatatlanná vált, számot vetett politikai kudarcával, és élete hátralevő egy évében kicsapongó életet élt.

Rudolf  és Stefánia az esküvőjükön

Beteges halálvágy

A 23 éves jóképű trónörökös 1881-ben kötött házasságot a 17 éves Stefánia (1864–1945) hercegnővel, a belga király lányával. Egyetlen gyermekük -egy lány, aki nem örökölhette a trónt- két évvel a házasságkötés után született. Stefánia alighanem elkapta férje vérbaját, és többé nem szülhetett. Nemsokára külön lakosztályban laktak és csupán az együttélés látszatát tartották fenn, az udvari etikett szerint. Rudolf ivásra és drogokra adta fejét, félvilági nőkkel vette magát körül, s rövidesen beteges halálvágy kerítette hatalmába.

Mitzi Caspar, osztrák nagyvilági prostituált több éven át volt a koronaherceg szeretője. Mitzi mint „háztartási alkalmazott” tartozott Rudolf kíséretéhez és szemlátomást rajongott a főhercegért. Rudolf már őt is rá akarta venni, hogy legyenek együtt öngyilkosok, de az akkor 25 éves Mitzi kinevette, majd látván, hogy komolyan gondolja, visszautasította az ajánlatot.

Marie Alexandrine Freiin von Vetsera
(1871-1889)

1888. október 7-én, egy lóversenyen mutatták be neki Vetsera Mária bárónőt – vagy, ahogy többnyire szólították, Mary – részben görög, részben cseh-osztrák származású, sötét hajú szépség volt: beszédes tekintet, nagy szempillák, kicsi, de érzéki száj. „Karcsú, mégis érett alakja – mondta róla pártfogója, Wallersee-Larisch grófnő – idősebbnek láttatta 17 évesnél, és kecses járása ellenállhatatlanul vonzó volt.” Sokan tudni vélték, hogy nem egy szeretője akadt már. A hónap végén pedig már túl voltak első találkájukon. 

November közepén Rudolf megajándékozta egy vasgyűrűvel, melybe az ILVBIDT betűk voltak vésve – az In Liebe Vereint Bis In den Tod (a szerelem által egyesítve mindhalálig) szavak kezdőbetűi. Mary láncon viselte a gyűrűt a nyakában, a ruhája alatt. Egykori nevelőnőjének a bárónő azt írta: „ha életem árán boldoggá tehetném, örömest meghalnék, mert saját életem nekem semmit nem jelent. Ha majd eltöltöttünk pár boldog órát valahol (hogy hol, az titok), együtt megyünk a halálba.” A trónörökös és a szép bárónő szerelme csak 1889. január 13-án jutott el a beteljesülésig. Utána a boldoggá tett leány készíttetett Rudolfnak egy arany cigarettatárcát; „hálát adva a sorsnak” – vésette bele a fontosnak tartott dátum mellé.

Január 26-án viharos találkozás zajlott le apa és fia között. Szóváltásuk föltehetően azzal kezdődött, hogy Ferenc József szemrehányást tett fiának egyre züllöttebb életmódja miatt. Az is lehet, hogy Rudolf és Stefánia megromlott házassága felől érdeklődött, miután megtudta, hogy fia a Vatikánnál kezdeményezte házasságának semmissé nyilvánítását. A vita politikai mederbe terelődött és szóba került Rudolf veszedelmes barátkozása a magyar szeparatistákkal. Azt rebesgették ugyanis, hogy Rudolf a függetlenné váló Magyarország királya lesz, ez pedig felségárulást jelentett volna. Egy szolga szerint az audiencia végén Ferenc József magából kikelve kiabálta: „Nem vagy méltó arra, hogy az utódom légy!”

A mayerlingi vadászkastély. A kastélyt Ferenc József
lebontatta és kolostort építtetett a helyére.

A végzetes találka

Január 28-án hétfőn késő délelőtt két hintó indult el Bécsből ugyanazon az útvonalon, félórás eltéréssel. Az elsőben Vetsera Mária ült, a másodikban Rudolf, akit diszkréten követett egy csapatra való titkosrendőr. Rudolf a hintóról leugorva és az erdőn átvágtatva lóvá tette a titkosrendőröket és Máriával elindultak Mayerling felé. A trónörökös vadásztársasága kedd reggel érkezett, de nem tudtak a bárónő jelenlétéről. A vacsora után a vendégek visszavonultak a kastély egy másik részébe, Rudolf pedig visszavonult magánlakosztályába az ifjú bárónővel. 

Január 30-án, szerdán hajnalban utasításként meghagyta az inasának, hogy „Senkit ne engedj be a szobámba, még a császárt se!” Reggel fél hétkor Rudolf felébresztette az inast, hogy legyen az asztalon a reggeli, majd újra visszavonult. Fél nyolc és nyolc között az inas hiába kopogott többször is a hálószoba ajtaján, választ nem kapott. Rosszat sejtve a főherceg barátaiért, Hoyos grófért és Coburg hercegért rohant, akik ráparancsoltak, hogy törje fel az ajtót. Az inas fejszét kerített és lyukat vágott az ajtón.  A látványtól meghűlt ereikben a vér. A trónörökös és Mária holtan feküdtek az ágyon – a lány egy szál rózsával a kezében; szeretője félig ülve, s az ágy mellett álló asztalka felé fordulva, melyen egy tükör volt. Rudolf golyót röpített Mária fejébe, majd a tükör segítségével célozta önmagát. Egybekeveredett vérük még meg sem száradt a lepedőn.

Január 31-én, csütörtökön az egyik napilap gyászkeretes címoldalon, tényszerűen megfogalmazott szalagcímben közölte, hogy a harmincéves trónörökös meghalt. A halál oka az első híradások szerint agyvérzés, későbbiekben szívszélhűdés, illetve véletlen baleset volt. Csak másnap került napvilágra, hogy Rudolf öngyilkos lett. Vetsera Máriáról nem szólt a fáma.

    Mária búcsúlevele édesanyjának: "Kedves Anyám. Bocsásd
meg nekem amit tettem. Nem tudtam ellenállni a szerelemnek.
Vele egyetértésben, szeretném ha Mellette temetnének el
az allandi temetőben. Boldogabb vagyok a halálban, mint
az életben. A Te Maryd."

Búcsúlevelek

A trónörökös több búcsúlevelet hagyott hátra – egyet anyjának, egy másikat feleségének, egyet-egyet Mitzi Casparnak és inasának. Ám a kettős öngyilkosságra egyikben sem adott magyarázatot.

Stefániának így írt: „Megszabadultál tőlem és a miattam való gyötrődéstől. Nyugodtan nézek szembe a halállal, mivel más módon nem menthetem meg becsületemet.” Erzsébet császárnénak pedig ezt írta – feltehetően Vetsera Mária lelövése után közvetlenül azelőtt, hogy önmagára is fegyvert emelt volna: - „Nincs jogom ahhoz,hogy tovább éljek. Megöltem…” Kérte, hogy őt és szeretőjét a közeli Heiligenkreuz kolostorában temessék el. Ferenc Józsefnek nem írt búcsúlevelet.

A szalonképtelen holttest

A császár csak január 31-én, csütörtökön reggel tudta meg fia halálának valódi okát. Két gyors és megmásíthatatlan döntést hozott: Rudolfnak kifogástalan egyházi temetést kell kapnia, valamit, hogy Vetsera Mária holttestétől mihamarabb meg kell szabadulni. Nevének és személyének teljes mértékben feledésbe kell merülnie.

"Alles abgethan" - Minden elrendezve.

Halottaskocsi helyett Mária két nagybátyja ment Mayerlingbe a halottért. Arcáról lemosták a vért, felöltöztették kabátba, kalapba, és a már megmerevedett holttestet kétoldalt karon fogva „kitámogatták” a kastélyból. A kocsin a két nagybácsi közrefogta  a halottat. Egy seprűnyelet dugtak hátul a ruhája alá,hogy ne bukjon előre, míg megteszik a rövid utat a kolostorig, ahol a lányt el akarták temetni.  A titkos temetés végeztével az esemény biztosításáért felelős tiszt rejtjelzett táviratot küldött Bécsbe: „Minden elrendezve.” Ferenc József birodalmában soha többé nem jelenhetett meg nyomtatásban Vetsera Mária neve.

Rudolf a ravatalon

Rudolfról az udvari orvosok azt mondták, a boncolás eredménye szerint a halál időpontjában zavart elmeállapotban lehetett. Ha pedig nem volt beszámítható, akkor az öngyilkosságért sem felelős. Így az egyház sem ellenezhette,hogy Rudolfot a kapucinusok templomában, a Habsburgok családi kriptájába temessék. 1889. február 5-én kedden szűk családi körben tartották meg a gyászszertartást. A temetés után három hónapos gyászt rendeltek el az udvarnál; a korbeli etikett szerint a „legmélyebb” gyászt a „mély”, azt pedig a „részleges” gyász követte. A Monarchiát ekkor még senki nem gyászolta: Ferenc József még további negyedszázadon át uralkodott.

Habár sok összeesküvés-elmélet keringett a Mayerlingben történtekről, 2015-ben új, döntő bizonyíték került elő az ügyben, mely alapján egyértelmű, hogy öngyilkosság történt. Bécsben egy bank széfjében megtalálták Vetsera Mária elveszettnek hitt búcsúleveleit, amiket a Vetsera család 1926-ban helyezett el a széfben. A levelekből kitűnik, hogy Mária Rudolffal együtt tudatosan készült az öngyilkosságra, tehát nem gyilkosság történt.

Tárnok Krisztina